Supernatural - Hunters Love

10.

Az ágyamon ültem és még mindig nem tértem magamhoz a 10 perccel ezelőtt történtektől. A légzésem ugyanolyan szapora volt, mint akkor és nem akart egyszerűen lelassulni. A szívem úgy dobogott mint még soha, szó szerint ki akart ugrani a mellkasomból. Az ágy sarkán ültem és kezeimmel szorítottam azt, úgy, hogy már elfehéredtek ujjaim. A fejemben cikáztak a gondolatok, s egyszerűen nem tudtam lenyugodni. Újra és újra visszatértek azok az emlékek a fejembe, ahogyan előttem állt, aztán hirtelen megcsókolt. Éreztem, ahogyan magához szorít egyre jobban, majd nyelve a számba siklik. Olyan valóságos volt, hogy még a hideg is kirázott. Tudtam, hogyha most felállnék a lábam még mindig remegne és nem tudnám megtartani magam, ezért ülve maradtam és elvesztem a gondolataimban. Fogalmam sem volt, hogy miért vált ki belőlem ilyen érzéseket az a bunkó. Tudtam, hogy szándékosan maradt velem kettesben, de sosem gondoltam volna, hogy ezért.
Bármennyire is ostoroztam magam, hogy nem voltam erősebb és nem volt bennem annyi lélekjelenlét, hogy ellökjem, rájöttem, hogy baromira tetszett. Tetszett az, hogy ilyen heves volt, a nézése, az érintése, ahogy rám mosolygott. És folyton az utolsó mondata játszódott le a fejemben. "Készülj fel, mert borzasztóan jó élményekben lesz részed Elinor." A hangját is hallottam szinte, ahogy újra és újra kiejti a szavakat. Nem tudtam pontosan mire is gondol, de a tudatalattim valószínűleg igen, mert a lábam egyre jobban szorítottam össze.
Tudtam, hogy muszáj összeszedni magam, mert nem rostokolhatok fent egész nap a szobámban. Vagyis. De, kibaszottul megtehettem. Felsóhajtottam, s ezzel próbáltam rendszerezni lassuló légzésemet. Lehunytam a szemem, de rossz ötlet volt, hiszen előttem volt Dean, azzal a nézésével. Villámgyorsan kipattant a szemem, majd megdörzsöltem arcomat. Nem is vettem észre, de alig éreztem az ujjaimat, úgy szorítottam az ágy sarkát. Kicsit megmasszíroztam őket, majd hanyatt dőltem az ágyamon és a plafont kezdtem bámulni.
Amikor találkoztunk és megengedtem, hogy maradjanak egy ideig, sosem gondoltam volna, hogy minden összekuszálódik. Az egyik kedves és totálisan az esetem, viszont kicsit távolságtartó. A másik pedig egy tahó és a világ legrosszabb rossz fiúja. Mindkettő hat rám és a testemre, mégis máshogy. Az egyik mellett kellemesen érzem magam, szeretnék közelebb kerülni hozzá, de nem merek. A másik viszont taszít, nem akarok közelebb kerülni hozzá, ám mintha a mágnes két vége lennénk úgy húz magához a testem pedig reagál rá. Nem hiszem el, tényleg.
Hirtelen kopogtak az ajtómon és ugyanilyen hirtelenséggel tartottam vissza a levegőt és ültem fel.

- Elinor? - szólt az ajtó túl oldaláról Sam, én pedig kiengedtem a visszatartott levegőt. - Bemehetek? - szólt, én pedig egy "igen"-nel válaszoltam. Az ajtó kinyitódott, rajta pedig befutott Yasu, aki mellém ugrott az ágyra, majd belépett Sam is.

- Szia, töki - simogattam meg a fejét, Yasu pedig egyre jobban nyomta a fejét hozzám, aztán majdnem az ölembe lefeküdt, kicsit sem érdekelve, hogy egyébként ő nem egy ölkutya. - Minden rendben? - néztem fel Samre.

- Ezt kérdezhetném én is - utalt arra, hogy kicsit érdekesen nézek ki. - Történt valami, ameddig nem voltam itthon? - tudakolta kedvesen.

Állkapcsom szorosan összeszorult és fogalmam sem volt mit mondjak. Bármennyi okot feltudtam volna sorolni, amiért elmondhattam volna Samnek a történteket, de csak egy valami jutott eszembe. Hogy miért? Miért is kellene elmondanom? És ezzel csendben maradtam.

- Dehogyis, csak kicsit fáj a sebem - mosolyogtam rá, ő pedig biccentett erre, majd odahúzott elém egy széket és leült rá. - De ahogy látom, mégis történt valami, csak én nem tudok róla - emeltem fel szemöldököm, ő pedig sóhajtva egyet bólintott.

- Elmegyünk egy kis idõre Elinor - tudatta velem a dolgot, amelyről lemaradtam. Még mielőtt megszólalhattam volna, folytatta. - El kell mennünk az egyik ismerősünkhöz, mert segítségre van szüksége. - nézett rám kissé szomorúan.