Ú𝚓 𝚞𝚝𝚊𝚔𝚘𝚗 (Át írás alatt)⚡️

3

Nos.
Három nap telt el a nagy sztori óta.
A történet röviden ennyi :

Amikor beléptünk Alexel, tátva maradt mindkettőnk szája, engem meg rögtön a sírógörcs kerülgetett, ugyanis a házban levoltak esve a falak, csupa pókháló volt az egész plafon és a sarkok és régi dohos íllatú bútorok álltak egy nekünk nappali szerű szobában.
Könnyeimmel küszködve, átkarolva párom elsétáltam az egyik szekrényhez, minek csak egy ajtaja volt meg, de már az is félig letörve fityegett a rozsdás szögeken.

-Úgy tudtam berendezve kapjuk meg.- suttogtam elfulló hangon magam elé.
-Tudom!- sóhalytott nagyokat pislogva Alex.
-Nem selytettem, hogy átvert az öregpár, áh!  Én voltam a hülye, hogy nem néztem meg jobban. Olyan képet mutattak, amin egy csoda szép szoba volt, én meg elhittem. Sajnálom.- ölelt át barátom.

Akkor még nem is gondoltam, hogy valami sántít az "Én nem selytettem" kijelentésében.

-Te megtettél mindent..- szipogtam szorosan megölelve Alexet, aki kis puszikat nyomott a hajamba, miktől  lassacskán megnyugottam és behunytam szemeimet. Egy házat általában jobban szemügyre vesz az ember, pláne ha külföldről van szó és hosszú távra tervez, de ezt mind csak később fogtam fel, mikor már késő volt.
Este felé, mikor már tisztábban láttuk a tényeket, Alex felhívta a ház előző tulajdonosait, de akárhányszor próbálkozott, a szám, elérhetetlen volt.

                  1 nappal később

Egy kevésbé lerobbant szobában aludtunk az éjjel, ahol csak pókhálók voltak és egy feldőlt régi polc. Bár este sokszor felkeltem valami nyikorgásra, ami folyamatosan az emeletről jött, de ezt elejtve egész jól aludtam Alex karjai közt. Felkeltem és kinyitottam a lepattant festék darabos ablakot, aminek kilincse levolt törve. -Ilyen embereket komolyan, még levegőt sem kap az ember..- motyogtam magamban rosszallóan. Úgy terveztük, hogy a mai napon már elkezdünk kitakarítani és kidobjuk a lerakódott szemetet és a sok roncs bútort. Amit lehet azt Alex pedig megjavítja és kifesti, ezután pedig eladja.

Kinyitottam a bőröndömet kivettem belőle egy piros polót és egy szakadt farmer nadrágot, majd megkeresve a mosdót, bementem, gondolván, nem árt arcot mosni, a frissesség nevében. Megnyitottam, vagyis megakartam nyitni a csapot csak hogy a víz valamiért nem akaródzott kicsöppenni belőle.
Bármennyire is erőlködtem, nem jártam sikerrel. -Na hát ezt már komolyan nem hiszem el!-  csaptam idegesen egyet a falra, amiről-e mozdulatomra lehullott a megfakult sárga festék. Sietve felvettem ruháimat és kirontva a "fürdőszobából" berohantam Alexhez.
Az említett személy épp öltözött, így, mikor idegesen berontottam  hozzá, ő felkiáltott ilyedtében. -Várj már,  öltözök!!- röhögött ki hitetlenül, én meg csak szemeimet forgatva megáltam előtte. -Nem jön víz a fürdőszobából.
-Ez komoly?- ált meg öltözés közben.
-Nem, csak vicceltem! Persze, hogy komoly!- oda léptem a megdőlt régi polchoz, meg fogtam és kihajítottam a bejárati ajtón.

Igen, segített.

                          3 óra múlva

-Oké. Milyen színű legyen a szobánk?- nézett rám érdeklődve Alex, közben gyerekesen tologatva a bevásárló kosarat. Én csak remény vesztettem fogdostam a festékeket. - Legyen fehér, az a legjobb. -Rendben. Párom ki  vett egy nagyobb dobozt és be rakta három másik doboz mellé. -Ezzel megvolnánk.- fújtam ki a levegőt elégedetten. -Mi kell még?- kérdezte élvezettel tovább tolva a kocsit Alex.
-Kellene még egy seprű, egy felmosórongy és egy vödör, egy porszívó és jó sok mosogatószer.- soroltam a dolgokat.- Na meg bútorok, de először a takarítás legyen meg.- legyintettem fáradtan.

Mikor összeszedtük a szükséges dolgokat, át mentünk kaját vásárolni, mert abból is fogyóban voltunk. Persze hűtő hiányában még csak konzerveket tudtunk beszerezni.
Haza értünk vásárlás után és rögtön neki is álltunk kirakni a kertbe a meg menthetetlen bútorokat.
Egy egész hónapunk volt kifesteni és kitakarítani a ház belső részét. Miközben Alex az egyik polcot szerelte én addig laptomomon keresgéltem olcsó bútorok és építészek után, ugyanis az emeletre vezető ketté tört lépcsőzetet, a netet, illetve a vizet csak is profik tudják megcsinalni.

Néhány perc múlva kopogást hallottunk párommal a bejárati ajtón. Kisiettem és érdeklődve kinyitottam az ajtót.
-Jónapot kívánok.- köszönt egy kedves nő a verandán álldogálva. -Jónapot.- néztem az elöttem álló, 30 év körüli mosolygó nőre meglepedten. -Önök az új lakók?- kérdezte és felém nyújtotta a kezét. -Su Bin.- kezet ráztunk miközben én is elmondtam a nevem. -Igen, mi vagyunk. Moon ChoEun vagyok.
-Örvendek.- mosolygott még mindig a nő.- Csak azért jöttem, mert láttam a kidobált régi bútorokat.

Reméltem, hogy nem valami felügyelő szerű, aki majd jól elküld a büdös bútorainkal a fenébe, így próbáltam menteni a menthetőt.

-Már nagyon régiek, így nem tudjuk,- akadtam meg. -Ha kell segíteni valamiben,- kukucskált be a házba lassan, mintha tudná, hogy mire lenne szükségünk.- szívesen segítenénk.
-Hát tudja.- sóhalytottam meg könnyebbülve.- Tegnap jöttünk és a ház kicsit, - néztem hátra Alexre és a lerobbant lakásra. -Igen, azt látom.- szólt megint közbe Su Bin.- Beljebb jöhetek?- Pislogott rám.
-Hogyne. Jöjjön csak. Sajnálom nincs olyan rend, ahogy látja.- vakartam meg tarkóm zavartan, közben Alexre sandítottam.
-Semmi baj.- közölte megértően a nő. Kezet rázott Alexel is, aztán körül járta az egész házat.
-Tudják én belső építész vagyok, a férjem pedig vízvezeték szerelő.- Tágra nyílt szemekkel néztem hátra páromra, aki valamiért a meglepetség egy kis jelét se mutatta felém. Hogy jöhetett ilyen tökéletes pontossággal ez a nő?- Ha gondolják, olcsón meg csináljuk maguknak a házat.- bólogatott a falakat nézegetve Su Bin. Egy ilyen felujítás még az én amatőr tudásommal nézve is több ezreket követel, így mikor meghallottam Su Bin ajánlatát, rögtön rá bólintottam.
-Azt nagyon meg köszönnénk.- hajlongtam a nő előtt, aki most a leszakadt lépcső felé vette az irányt.

-Voltak már fenn az emeleten?- kérdezte tőlem.
-Nem. A lépcső miatt ugye.
-Igen, akik maguknak eladták ezt a házat, nem laktak itt. Csak nyaralóként használták, nem lehet tudni mitörtént ezzel a házzal. Egy ilyen helyzetben senki nem segítene önöknek, már pedig magukat szépen átverték. Ezért vagyok hajlandó segíteni. Mellesleg mindenki azt állítja, hogy egy szellem lakja ezt az épületet.- mesélte teljes lelki nyugalommal a házunk történetét.

-Egy kis köhögést hallatva jutott eszembe a tegnap éjjeli zajongás, mely értelem szerűen a második szintről jött. -Rendben. Aggodalomra semmi ok, megcsináljuk önöknek a lépcsőt és az emeletet is.- szólt Su Bin magabiztosan, leolvasva a fejemre kiülő rémületet. -Már csak az időpontot mondják és azt, hogy mit hogyan és hova szeretnének.- nézett le rám szemüvegén keresztül. Rögtön bólintottam.- Igazából holnap szeretnénk elkezdeni.- harapdáltam a szám szélét. -Rendben. A terv rajzot egy hét alatt tervezzék meg és küldjék át  E-mailban. -Megadom.- fejezte be a diskurzust a nő.

Alex úgyis ért az ilyen tervrajzos dolgokhoz, úgyhogy aggodalomra semmi ok.

Hogy ennek a nőnek mennyi szabadideje lehet.

-Akkor holnap délben jövünk a munkatársaimmal és elkezdjük.-  lépett ki az ajtón Su Bin. -Igen. Rendben. Nagyon köszönjük. Valahogy megfogjuk hálálni.
-Nem szükséges.- fordított hátat nekem a nő.
-Rendben. Viszlát. És köszönünk mindent még egyszer.- kiáltottam még utána, mire a hölgy csak intett egyet és már el is tűnt a párás  lámpákkal világított utca végén.

Ki ez a nő? És honnan tudta, hogy újjak vagyunk?

Igaz, egy full sötét rég nem lakott épületben,- amiről mindenki azt hiszi, hogy szellem járta,- azt látni, hogy világít valami benn az ablakokon túl, érdekes lehetett, így gondolom az egész utca tudja már, hogy új lakok költöztek, eme érdekfeszítő házba.

De, hogy Su Bin nem a szomszédból jött, az biztos...