Storm-Vihar

066 Ettől még nem

Lassan nyitottam ki a szemem. Eleinte zavart az ablakon beszűrődő fény, de, amint hozzászoktam érzékeltem, hogy ma reggel nem a saját szobámban ébredtem. Különös, gondoltam. A fejem csak úgy sajgott. Próbáltam visszaemlékezni a tegnap este történtekre, de nem sikerült. Enyhén felkönyököltem az ágyban, és egy kicsit fentebb toltam magam. Egy hatalmas szobában voltam. Szürke, kő falak vettek körül. Az egyik falon, szinte a fal tetejéig érő ablakok sorakoztak. Mindegyik ablakot egy vörös függöny takart el. Csak egy kis rést hagytak minden ablaknál,amelyek engedelmesen engedték be a nap sugarait. A szoba másik falánál egy kandalló foglalt helyet. Mindenfelé antik bútorok voltak. Az ágy, amiben feküdtem szintén hatalmas volt, vörös és nagyon kényelmes. A fehér falat festmények tarkították, számomra ismeretlen helyekről és emberekről. Amikor oldalra pillantottam vettem észre, hogy az ágyam melletti komódon egy pohár tej és egy szépen kidíszített sütemény foglal helyet. Hangosat kordult a gyomrom. Szörnyen éhes voltam. Felvettem a süteményt és beleharaptam. Ízletes volt, ennél finomabbat mostanában nem ettem. Visszatettem a sütit a tányérra és kibújtam az ágyból, a mezítelen lábaimat hozzáérintettem a talajhoz. Hideg volt, libabőrös lettem a burkolat érintésétől. Körbe öleltem magam. Nem a saját ruháim voltak rajtam. Egy fekete bokáig érő hálóing, melynek az ujjai is hosszúak voltak, csipke szegélyezte őket. Fogalmam sem volt hol vagyok. Miért van rajtam egy idegen gönc? Miért vagyok én egyáltalán itt? Felálltam, de rossz ötlet volt. A lábam remegni kezdett, hihetetlenül fájtak. A kezem alig bírtam megemelni. Nem érdekelt a csontomig hatoló fájdalom, elindultam a velem szemben álló tükör felé. Amikor belenéztem szörnyű látvány tárult elém. A szám fel volt dagadva, a homlokomon hatalmas lila folt ékeskedett. Kissé felhúztam a hálóingem ujját, a kezeimet is lila foltok tarkították. A lábaimat már meg sem akartam nézni.

Ez a látvány elég volt, hogy minden, ami tegnap történt lavinaként érje el az elmémet. Összerogytam, a lábaim nem bírták tovább tartani a testem. Mélyen belenéztem a tükörbe, nem akartam elhinni, amit ott látok. Egy könny csordult le az arcomon. Próbáltam erős maradni, nem akartam sírni, tudtam, hogy nem szabad most összetörnöm, el kell tűnnöm innen akárhol is vagyok. Féltem. Csend vett körül, nem tudtam mit tegyek, össze voltam zavarodva, elkezdtem gondolkodni, vissza akartam gondolni az utolsó dologra, amire még emlékszem. Ekkor villant be Ő, a tekintete. A fejem nagyon hasogatott, a kezemmel szorítottam meg, hogy végre elmúljon már a fájdalom, de az csak nem akart szűnni.

Megnyikordult a szoba ajtaja. A hatalmas ajtó nehezen és hangosan nyílt ki. A tükörből láttam, ki lép be a szobába. Ő volt az. Összerezzentem, féltem. Most mi fog történni? Megöl, megkínoz vagy életben hagy? Miért vagyok itt? Rögtön az ágyra pillantott, amikor meglátta, hogy nem fekszem benne összeráncolta a homlokát és a szemével engem keresve körbenézett a szobán. Amikor megpillantott a tükör előtt ülve, tekintete meglágyult és hatalmas léptekkel jött oda hozzám.
- Mi történt, miért nem vagy az ágyban? - kérdezte könnyed hangon, mintha már évek óta ismernénk egymást.
- Én csak... - nem tudtam mit kellene mondanom, őszintén féltem egy árva szót is kiejteni a számon. A hangom nagyon vékony volt, inkább hasonlított egércincogásra, mint rendes válaszra. Közelebb lépett hozzám, leguggolt.
- Kapaszkodj meg a nyakamba! - mondta, kissé érdes hangon.
Tényleg mintha ez lenne a legtermészetesebb dolog a világon. Nem mondhattam nemet. Félve, erőtlenül felemeltem a kezeimet, átkulcsoltam a nyakát, majd egy erős mozdulattal, de gyengéden felemelt a hideg földről és az ágyhoz cipelt. Visszafektetett az ágyba.
Ránézett a sütire az ágyam mellett majd megkérdezte:
- Nem szereted?
- De, nagyon finom.
- Hogy aludtál? - kérdezte.
- Jól, viszont iszonyatosan hasogat a fejem. Mi történt tegnap este? - pontosan tudtam mi történt az este, de kíváncsi voltam a válaszára.
Kérdésem hallatára összeráncolta a szemöldökét. Gyakran csinálja ezt? Rám nézett és mintha értetlenséget láttam volna a szemében villanni. Kérdőn vontam fel a szemöldökömet, de nem kaptam választ, tekintete elkomorult, majd hatalmas gyorsasággal viharzott ki a szobából, hogy még a függönyök is megmozdultak utána.

Csak pislogtam. Na hát azt már biztos, hogy nem. Kipattantam az ágyból és megindultam az ajtó felé. Nem fog csak úgy faképnél hagyni, amikor azt sem tudom hova hozott az este. Kinyitottam az ajtót és kiléptem rajta. A padló nagyon hideg volt, de nem érdekelt. Meg akartam találni és számon akartam kérni az este történtek miatt.