Storm-Vihar

101 Hívjon fel, aki tudja mire vágyom

Eddig még csak meg sem tudtam fogalmazni mi az az izgalom amire vágytam. Aztán, ahogy a szemébe néztem és  fél mosolyra húzta a gyönyörűen formás, teljt ajkait, tudtam mi az az izgalom, amire szükségem van.

Valószínűleg elég sokáig figyelhettem őt, döbbenten, lehet még a szám is tátva maradt, mert kezdtem azt érezni, hogy enyhén kellemetlenül érzi magát. Ekkor hirtelen elkaptam róla a tekintetem és úgy csináltam mintha tovább olvastam volna a könyvemet, de valójában innentől kezdve egy szót sem tudtam értelmezni.

Csak, hogy értsétek miről is beszélek, egy görög félisten ült velem szemben. Komolyan beszélek, nem hülyéskedem. Az a száj, csodálatos, gyönyörű, tudjátok olyan csókolni való, olyan, amibe legszívesebben rögtön beleharapnál. Aztán a szeme, elmondhatatlanul gyönyörű zöld szemei voltak, melyet körbe sötét kék karika szegélyezett, benne sárga sávok cikáztak. A haja a homlokába hullott, enyhén göndör, barna fürtök voltak ezek, a maga kis hanyagságával, mintha az enyhe szél szét borzolta volna. Erőteljes vonásai voltak, csontos arca és hófehér bőre. Teljes sötét szettben terpeszkedett el velem szemben. Kissé izmosnak tűnt, látszott rajta, hogy sportol, de nincs túltolva. Majdnem minden ujján egy-egy ezüst gyűrű foglalt helyet. Az egyik alkarján egy tetoválás is helyet kapott.

Én mindig is úgy voltam a tetoválásokkal, hogy addig amíg nem lenne igazi jelentése nem varratnék magamra semmit, csak úgy divatból, csak azért, hogy legyen. Ebből kiindulva az első tetoválásom egyik szenvedélyemhez kötődik. 10 éve minden egyes nap az életem részét képezi a tánc. A tánc az amikor a körülöttem levő világ megszűnik, és átadom testem minden porcikáját a mozdulatoknak. Amikor táncolok, nem tudok másra gondolni közben, csak hogy a mozdulatok hogyan követik egymást egy csodát alkotva a színpadon. Szabadnak és elmondhatatlanul boldognak érzem magam közben. Ez miatt került a bokám belső részére egy balerina. Nem, nem balettoztam, maximum egy évet, utána át váltottam jazzbalettra és most jelenleg hip-hopozok. Mindet imádtam egytől egyig, kivéve a balettot az nem igazán lopta be magát a szívembe, de a táncot mivel mással is tudtam volna kifejezni mint egy balerinával?

Szóval itt ült velem szemben álmaim férfija, végülis 19 évesen itt az ideje, hogy az ember megtalálja élete első férfiját, nem?
Még nem volt párkapcsolatom, egyetlen férfi sem keltette fel eddig az érdeklődésem. Próbálkozók voltak többen, de egyszerűen egyik sem érdekelt, és úgy éreztem nekem amúgy sincs arra a sok drámára szükségem, amelyet egy pasi, egy párkapcsolat hozhat magával. Nem vágytam rá. De most mintha eddig csak erre vártam volna, mintha a testem, a lelkem már sóvárgott volna egy férfi után, de valójában nem is egy férfi után, hanem ő utána.

Nem gondoltam volna, hogy én, egy teljesen átlagos kinézetű lány felkeltette volna az érdeklődését. Szépnek szépnek tartottam magam, a magam módján, mások is azt mondták szép vagyok, bár szerintem semmi különleges nem volt bennem. Kicsit kerek, pufók arcom van, az amit jól meg lehet csípni ha akarja az ember. Formás, telt szám, mégsem figyelem felkeltő, egyszerű barna szemek. Hosszú, egyenes, barna hajam a vállamra omlik, vége pedig ezüstben végződik. Rengeteget sportolok, és imádok táncolni, ennek köszönhetően kellően izmos és vékony is vagyok. Az egyik fülemben 4 fülbevaló is biggyeszkedik, imádom őket, még kb. 12 éves koromban csináltattam mindet a legjobb barátnőmmel. Nagyon nagy lázadó voltam, amint elértem a serdülő kort, mindent ki akartam próbálni, amivel legalább egy kicsit idegesithettem a szüleimet.

Szinte az egész út alatt magamon éreztem a tekintetét, én mégsem pillantottam fel. Az idő a napsütésből, távolodva Pesttől egyre komorabbá és hűvösebbé vált. Még az eső is elkezdett esni. Amikor már lassan közeledett a városom, elkezdtem pakolászni a dolgaimat, minden egyes mozdulatomat figyelemmel kísérte, de nem szólt egy szót sem. Végül felálltam és elkezdtem kisétálni a kabinból, mielőtt még elhagytam volna vissza fordultam, ránéztem és elakartam köszönni, de elakadt a szavam, mert újra annak a csodálatos szempárnak a rabja lettem, csak figyelt de egy szót sem szólt. Végül észbe kaptam mielőtt túl hosszúra nyúlhatott volna a pillanat. Nagy nehezen kinyögtem egy sziát, egy kissé reszelős, mély hangon köszönt el tőlem. A hangja, mintha megbabonázott volna. Teljesen kábán hagytam el a vonatot. Még vissza akartam nézni, de már a vonat ablakán keresztül csak a saját tükörképemet láttam, mégis olyan volt, mintha még most is éreztem volna perzselő tekintetét.

Egész úton hazafelé ez a srác járt az eszembe, nem tudtam kiverni a tekintetét a fejemből, akármennyire és helyes volt mégis volt benne valami, amitől egy kis félelem járta át az embert, amitől azt éreztem, hogy jobb lett volna tartani magam tőle és még csak a közelébe sem menni, mégis vonzott valami, valami megmagyarázhatatlan dolgot éreztem, amikor a szemébe néztem.