A Halálfalók titkai

3. fejezet

1992. július 23.

Netty a szobájában készülődött. Fekete hajából kétoldalt kontyot csinált, majd egy fekte szív alakú medált helyezett a nyakába. Nem szokta magát sminkelni, hiszen még csak most lesz tizenegy éves. Egy fekete pólót és egy fehér farmert vett fel. Volt egy olyan érzése, hogy valami hiányzik még. Miközben gondolkodott, tekintete az ágyán heverő bőrdzsekijére tévedt.
- Meg is vagy! – kiáltott fel. Felvette a ruhadarabot, majd leellenőrizte szerelését. Tökéletesnek találta erre az alkalomra.

Hogy milyen alkalomra? Még ő sem tudja. Anyja csak annyit említett neki, hogy hétre készüljön el és legyen csinos. Az órájára pillantott és meglepődve látta, hogy öt perc múlva hét óra. Ideje lemennem – gondolta.

***

Mikor leért, anyja a nappaliban várta. Bellatrix göndör haját most elegáns fonatban viselte. Szemét füstösre festette ki, vérvörös ajkai kihangsúlyozták halvány, szinte hófehér bőrét. Bellatrix így is gyönyörű volt, de a ruhája! A méregzöld szoknya kiemelte alakját. A ruha szélét ezüst csík szegélyezte, hátán egy kis ezüst masni virított. Csipke ujja nem takarta a vállát. Netty ámulattal nézett anyjára. Még sosem látta ilyen szépnek. Szégyellte magát, hogy csak egy egyszerű pólót és farmert vett fel.
- Nagyon szép vagy, anyám – szólt Netty.
- Köszönöm kislányom – válaszolt Bellatrix. – Igazán felvehettél volna valami elegánsabb ruhát. Na, mindegy. Tudni szeretnéd, hogy miért kellett kiöltözni?
- Igen!
- Nos, mint emlékszel említettem neked az egyik munkatársamat – kezdett bele a nő. Netty bólintott. - Úgy hívják, hogy Rodolphus Lestrange. Nem rég eléggé közeli kapcsolatba kerültünk egymáshoz, és két napja megkérte a kezemet. Én igent mondtam neki...
- Akkor most ő lesz az új apukám? – kérdezte izgatottan Netty. Az igazi apját nem ismerte, mert Bellatrix nem beszélt róla, így mindig is vágyott egyre. Sokszor nézte irigykedve unokatestvérét, mikor az Lucius-szal játszott. A férfi sosem volt kedves Netty-hez, de az okát nem tudta kideríteni. De most térjünk vissza a lényegre.
- Részben igen, és részben nem – mondta kissé fájdalmas hangon Bellatrix. – Külön megkért rá, hogy figyelmeztesselek. Nem szeretné, ha apának hívnád. Csak simán Rod vagy Rodolphus.

Ez volt az a pillanat, mikor Netty-nek sírhatnékja támadt. Már egy könnycsepp is kicsordult a szeméből. Ezt anyja is észrevette, ezért elkezdte vigasztalni.
- Ne sírj, kincsem! – mondta, majd átkarolta lányát. – Ma átjön hozzánk vacsorázni. Lehet, hogy mikor megtudja, hogy milyen elbűvölő kislány vagy, mást fog erről gondolni. Rendben, szívem?
- Igen anya – válaszolta Netty elhaló hangon.
- Most pedig öltözz át, mert csak nyolcra jön.
- Megyek... De, mikor lesz az esküvő? – kérdezte a régóta magában tartott kérdést a lány.
- Úgy terveztük, hogy egy hét múlva.
- Egy hét? Nincs az kicsit hamar? – kérdezte meglepődve Netty.
- Nincs, szerintem ez pont tökéletes időpont – válaszolta Bellatrix.
- Akkor én most megyek átöltözni – mondta a lány, majd felbaktatott a szobájába.

A ruha, amit választott meseszép volt. Vörös selyemből készült. Csak egy kicsivel ért térd fölé, felső részét csipke borította. Egy vörös topánkát vett fel hozzá, haját úgy hagyta, ahogy volt.

***

Mikor leért, Rodolphus már náluk volt. Illedelmesen köszönt neki.
- Jó estét, Mr Lestrange!
- Üdv, Szimonetta! Anyád már sokat mesélt rólad. Látom vörös ruhát vettél föl – mondta, miközben végig nézett a lányon. Majd arca elkomorult. – Nem szeretem a vöröset. A zöld jobban tetszik.
Előhúzta pálcáját, rámutatott Netty ruhájára, majd elmormolt egy varázsigét. A ruha színe megváltozott vörösről fűzöldre.
- Így mindjárt más – nézett a férfi elégedetten a lányra.
- Köszönöm...? – mondta (vagy inkább kérdezte) Netty. Bellatrix úgy döntött vacsora közben jobb megismerkedni, így beinvitálta őket az étkezőbe.
- Mindjárt hozom a főételt, addig beszélgessetek – mondta mosolyogva a nő. De nem is gondolta, hogy milyen nagy hibát követett el azzal, hogy egyedül hagyta őket.
- Már most leszögezném, hogy nem vagyok és nem is leszek az apád. Rodolphusnak hívj, nem szeretem, ha becéznek, maximum anyád, de te nem, világos? – kérdezte indulatosan Rodolphus. Netty ijedtében egy szót sem bírt kinyögni, így csak bólintott. – Elvárom, hogy tisztelettel viselkedj velem, mert nem vagyok a haverod. Sőt, jobban örültem volna, ha te nem is vagy itt.