belehalok »» p.j

0.4

Miután a fiúk befejezték a koncertet, Joci meghívott minket vacsorázni, mivel mind annyian éhesek voltunk. El sétáltunk együtt a parkolóig, mielőtt megálltunk.

"Akkor eldöntöttétek gyerekek, hogy hova megyünk enni?" Majka—ugyan is Peti— pötyögtette a telefonját miközben kérdezte.

Körül néztem, de mást nem láttam mint tömeget; egyértelmű volt hogy a fiúk már eleve fáradtak voltak, sok türelmük nem volt már. Inkább ne teszteljük őket.

"Igazából én hirtelen megkívántam a Moa Bár-t," Panni megszólalt.

"Persze, mert biztos Sopronba akarunk vezetni ilyenkor—"

"Miért ne!" Kiáltott Atti. "Na? Petike? Nem akarunk Sopronba vezetni?"

Fel nézett egy pillanatra. "Ahol nincsen tömeg, ott tökéletes."

"Hát ilyenkor már kevesen vannak, az biztos," mondtam miközben kerestem a kocsi kulcsomat.

"Irány Sopron!" Atti megfogta Panni kezét és oda húzta a Panni kocsijához. "Gyerünk Petike, megyünk Sopronba!"

"Na de várjunk már, ti nem jöttetek saját kocsival?"

"Tessék?" Föl nézett Péter a telefonjától és végre el rakta. "Nem, a teknikusunk hozott minket ide, vonattal mentünk volna haza," körül nézett. "De ha már így lesz vége az esténknek, akkor irány Sopron," mosolygott miközben beszállt Panni kocsijába.

"Nincs több hely a kocsiba, sziasztok!" Kiabált Panni, és már is el húzott.

Persze, magamba gondoltam; hét szentség hogy ezt direkt mondta, mert különben 5 ülés van a kocsijában. Szégyenlősen rá néztem Jocira.

"Hát akkor veled megyek," nagyot vigyorgott.

Vissza mosolyogtam miközben be szálltunk a kocsiba és követtük a többieket.

Valahogy csendesre sikerült az utunk, ami számomra eléggé kényelmetlen volt. Öt másodpercenként körül néztem miközben reménykedtem, hogy találok valami olyat amiről érdemes beszélgetni, de igazából vártam azt a pillanatot amikor végre megszólal a Joci magától. Az lenne a legjobb ötlet ilyen szempontból.

Sajnos ez nem sikerült, és valahogy még kényelmetlenebb volt minden a kocsimban. Egy olyan szakaszon vezettünk, ahol ki volt teljesen világítva egy gyönyörű piros és rózsaszínre. Szebb volt mint a Parlament éjszaka, és ahhoz tényleg sok kell. Mintha egy kicsit romantikus is volt.

"Milyen szép..." egy rövid kis halk mondattal próbáltam elkezdeni egy beszélgetést.

"Tessék?"

Ez az.

"Ja—semmi, csak annyi, hogy mennyire—vagy is hogy milyen szép—már mint a sok szín."

Bassza meg. És most akarom elszúrni?

Hála Istennek, hogy nem láttam milyen arcot vágott. Biztos furcsát. Annyit éreztem, hogy nézett.

"Igen, azok is nagyon szépek."

'Igen, azok is nagyon szépek.'

"Ő, megnéznéd a telefonomon hogy hány perc van még Sopronig?" Muszáj volt témát váltani. A szépség téma már veszélyes kezdett lenni.

Fel emelte a telefonomat és megnézte. "Még 45 perc maradt, de öt perc múlva k/b le fog lassulni az út." Le rakta a telefonomat.

Na, ebből tudtam hogy hosszabb lesz az út mint csak 45 perc. Az már tényleg csak szerencse kérdése, és ma—főleg most—nem vagyok én egészen szerencsés. Az Úr Istenit neki, hogy Panninak muszáj volt elindulni a Joci nélkül.

Na mindegy.

Öt perc el múlt és pont ahogy mondta, nagy dugó volt. Sohajtottam egy kicsit és ki kapcsoltam a kocsit, tudtam hogy egy kis idejig nem fogunk mozogni. Köhögött egy kicsit mielőtt megszólalt.

"Mi lenne ha adnék neked egy állást?"

Ha pont most ittam volna, olyan gyorsan ki köptem volna. "Tessék?"

"Jól hallottad. Szeretnék segíteni. Szenvedni fogsz egy munka nélkül."

Jó pont.

"Most leszek az egyik műsornak a zsűritagja, még egy hiányzik. Nem akarnál olyan helyen dolgozni?"

Elindult a többi kocsi mielőtt rá mosolyogtam. "De, csak ők nem akarnának. Kiégett villanyok már csak a szemetesbe illenek."