I Fell In Love With The Killer

5. fejezet

- Legalább a húgommal kommunikálj rendesen, ha már velem nem tudsz. Légyszi. És próbálj meg nem hajtani rá, ha megkérhetlek. - álltam meg előtte és néztem fel rá közömbös ám mégis kissé kérlelő tekintettel

- Az elsővel bajaim lesznek, mert tapasztaltad, hogy nem nagyon megy a kommunikáció az ismeretlenekkel. Sőt... Viszont nem ígérhetek semmit azzal kapcsolatban, hogy történni fog-e köztem és a húgod között valami.- villantott felém egy félmosolyt majd indult tovább.

- Nem hiszem, hogy sokáig bírná is melletted. Főleg azért sem, mert szeret sokat beszélni, amit pedig veled valahogy nem lehet. Már ha egyáltalán bele merne abba menni, hogy bármilyen kapcsolatot is létesítsen veled egy egyszerű," ja valahonnan ismerlek" -en kívül. - siettem utána, s mikor megálltam előtte megint kissé hátrébb löktem a kezemmel, amibe beleütközött. Meglepetten állt előttem, majd a kizökkenve az előző állapotából alig hallhatóan elkuncogta magát.

- Addig nem tudjuk meg amíg meg nem próbálom. Vagy netalántán annyira félted a húgod tőlem, hogy képes lennél magadra vonni a figyelmem? - suttogta a fülembe a kérdését, amitől kirázott a hideg csak sajnos nem a jobbik értelemben. - Csak nem féltékeny vagy?

- Dehogy vagyok féltékeny te idióta, csak semmi kedvem agyonütni téged a saját technikáiddal miután összetörted a húgomat lelkileg. - néztem rá azzal a szokásos kissé érzelemmentes fejemmel, amivel enyhén sugalltam számára, hogy "nem szeretném, hogy te is ugyanúgy járj, mint az előző pasijai". De végül úgy néz ki neki is megjött az ép esze és nem szólt vissza, hanem elgondolkodott azon mit is mondott és az arckifejezéséből ítélve meg is bánta a válaszát.

Az utunk feléjük ezután csendben telt, hisz mindketten el voltunk foglalva a saját gondolatainkkal. Ha így megnézem magamnak mikor nem szól semmit és elnézek attól, hogy milyen nyers és magának való a személyisége egyes pillanatokban, akkor még talán azt is mondhatnám, hogy ez a pasi egy főnyeremény lehetne a nők körében. Hisz külsőleg az egész férfi körülbelül minden nő álma. Viszont sajnos vagy nem sajnos minden illúzió vele kapcsolatban szertefoszlik amikor megszólal.

- Kigyönyörködted magad bennem? -köhintett egyet, amivel kizökkentett a körülötte keringő gondolataimból - Nem zavart, csak hát megérkeztünk és szerintem így este nyolc körül már ideje lenne otthon lennünk, hisz elég nehéz napunk volt. És ma még el kéne kezdened kipakolni, hogy holnap ne az egész napunk ezzel menjen el.

Bólintottam egyet majd körülnéztem egy kicsit a folyosón és memorizáltam merre is kell menni, hogy ne tévedjek el, ha esetleg kilépnék a lakásból. Otthonosnak néz ki az egész épület szóval, lehetséges, hogy meg tudom szokni az ittlétet majd egy idő után. Viszont válaszolnom kéne ennek a csodabogárnak valami frappánsat, mert a végén még bámulhatnám a győzelemittas mosolyát, hogy ő bizony elérte azt, hogy én gyönyörködjek benne.

- Nem gyönyörködtem, csak arrafele bambultam el. A kettő teljesen más. Főleg, hogy benned pont nem tudnék gyönyörködni. - Frappánsat mi? Ez minden volt csak az nem. Gyorsan elfordítottam el a fejem, hogy ne lássam azt az önelégült mosolyát, amivel az előbb illetett és amitől legszívesebben falra másznék. - Amúgy meg végül, hogy is lesz ez a szobás dolog?

- Ne próbálj terelni. Láttam, hogy tetszik, amit látsz. Ezt meg se próbáld letagadni. - nyúlt az állam alá s ujjaival felemelte a fejemet, hogy a szemeibe tudjak nézni. Ez a férfi szinte sugározza magából a dominanciát, ami egyeseknek tetszhet, de engem személy szerint felzaklat és frusztrál ezzel az "én fogok nyerni és úgyis beadod a derekad" viselkedésével. - Ne próbálj ellenkezni. Úgyis elérem a célomat. Nem lenne könnyebb egyszerűen már most behódolni és haladni az árral? Attól még, hogy dacos vagy, attól a helyzetünk nem változik. - hajolt egyre közelebb, de mikor már csak maximum 15 centiméter válaszotta el az ajkait az enyémtől, csak akkor voltam hajladó neki válaszolni.

- Ne is álmodj róla. - hajoltam mégközelebb, de a klisés romantikus sztorikkal ellentétben én nem egy csókra hajoltam fel. Én akár hihető akár nem, de majdnem lefejeltem, amin még én is meglepődtem vele együtt, majd kihámoztam magam karjai szorításából. - Bocsi. A kérdésemre viszont szeretnék választ kapni, ha nem probléma.

- Nem baj csak melepődtem. - húzódtak féloldalas mosolyra ajkai.

- Hát még én. - kuncogtam fel.

-Viszont az állás nem változott. Velem leszel egy szobában, mert Takeshi nem dobta még ki a jelenlegi barátnőjét. Bár, ha ki is dobja, akkor maximum egy-két napig marad üresen a szoba, akkor meg takarítja, hogy az új csaj ne érezze úgy, hogy előtte bárkit is megfektettek abban a szobában.

- Köszi a felvilágosítást. De... - fordultam felé nagy lendülettel.

- De?

- Miért nem a saját szobájába viszi a csajokat? - érdeklődtem

- Mert ezt csak a számára legkülönlegesebb embernek tartogatja. Legalábbis amikor kérdeztem ezt mondta. - legyintett egyet, majd a zárban elforgatva a kulcsot nyitotta ki a bejárati ajtót. A belépés után megmutatta mi hol van az előszobában, ezek után pedig átvezetett a konyha és étkezőrészbe. Viszont mielőtt beléptünk volna megállt előttem és figyelmeztetett.

- Takeshitől tartod az első hetekben szépen az egy méteres távolságot mert még a végén rád veti magát azzal az indokkal, hogy az esete vagy. Oké?

- Oké. Még valami, amire még számítanom kéne? - húztam fel a fél szemöldököm, várva a további 'meglepetésre'.

- Nem garantálom, hogy ha belépünk nem fogsz olyat látni amit nem akarsz. - figyelmeztetett sejtelmes arckifejezéssel.

- Majd meglátjuk.

Beléptünk a konyhába, ahol (feltételezem) Takeshi épp a barátnője nyakát csókolgatta nagy hévvel. Legalábbis addig amíg meg nem érkeztünk. Kisebb búcsúzkodás és szedelődzködés után a lány kiviharzott a konyhából, majd a bejárati ajtó csukódása jelezte számunkra, hogy elhagyta a lakást. Ezzel egyetemben pedig Rei és Takeshi egyszerre fújta ki a bent tartott levegőt, majd kezdtek el mindketten artikulátlanul röhögni. Itt éreztem, hogy nagyon megváltozott a légkör hangulata. Sokkal barátságosabb és vidámabb lett. Az is lehet, hogy gyorsan beleszokok az itt élésbe, ha ilyen a légkör.

- Csá. Meghoztad? - utalt rám egyből a srác, majd Rei mellett elnézve vett jobban szemügyre majd egy félmosoly elejtése után gyorsan visszanézett Reire.

- Hali. Ja meghoztam, látom már meg is nézted magadnak, de azért moderáld magad, ha megkérhetlek. Te is tudod miért van itt.

- Persze, hogy tudom. Nem vagyok hülye.

Miközben ők belefeledkeztek a beszélgetésbe, én kicsit szétnéztem a konyhában. Szépen elrendezett volt, minden apró részletre ügyeltek, hogy ne térjen el semmitől. Minden passzolt mindenhez és az egész földszinti lakásnak megvan a saját kis nyugodt, letisztult aurája. Amin kicsit meglepődtem, hogy egész otthonosra sikerült megcsinálniuk annak ellenére, hogy mindketten férfiak.

- Kayano.-lengette meg előttem egy kicsit a kezét Rei- Jól vagy?

- Igen. Miért? - kérdeztem vissza furcsállva az előbb feltett kérdést.

- Csak azért, mert már egy ideje nem pislogtál és csak néztél előre.

-Jaj, bocsánat. Csak kicsit fáradt vagyok így megeshet, hogy elbambulhattam. -válaszoltam szemébe nézve, amiből ő is láthatta, hogy azért van még más is de volt annyi esze, hogy nem bolygatta a dolgot. Már most honvágyam van.

- Figyelj. Még egy keveset beszélek Takeshivel addig pihenj le a nappaliban lévő kanapén. - bólintottam egyet, majd kis keresgélés után megtaláltam a nappalit. A kanapéra majdhogynem ráestem annyira kevés erő volt a testemben. Nem tudom mennyi idő telhetett el, de szemeim mintha ólomból lettek volna, nem akartak nyitva maradni. Szundításom közepette éreztem, hogy valaki menyasszony pózba véve kezd el vinni valamerre, majd tesz le egy kényelmes ágyba. Félálmomban hallottam Rei hozzám intézett szavait, amit lehet nem is kellett volna hallanom.

- Nem szeretném, ha veled is megtörténne az, amitől a hideg ráz már most. És remélem te vagy az a személy, akit kerestünk.