murderer. - nct

s i x

Az autóút csendben telt. Mindenki próbálta feldolgozni az elõbb történteket magában. De tovább kellett menni az üggyel, mindennek a végére kellett járni veszteségek ide vagy oda. Emellett Donghyuck sem volt még biztonságban, õt is meg kellett keresni. Bár Dongyoung biztos volt benne, hogy ott lesz, ahol Qian Kunt megölte, a találkozóponton a tettessekkel.

     Taeyong csak önmagát tudta hibáztatni, amiért nem kapta el Jungwoot. Miután elfutott és bepattant az autóba, amiben a fegyvereket és az egyébb felszerelést hozták, mindennek vége volt. Autós üldözésbe pedig nem volt értelme keveredni a kanyargós és teli városban. Sajnos a fiú ismerte az összes bennfentes információt is, így idõben ki tudta iktatni az autóba szerelt nyomkövetõket is. Yukhei mellé préselve ült hátul és próbálta feldobni a magasabbik fiút, akire nem lehetett ráismerni.

     Yukhei kifelé bámult üres tekintettel és nem tudta elhinni, ami történt. Az õ Jungwooja, aki mindenkirõl olyan kedvesen és visszafogottan beszélt, aki egy bogarat nem akart lecsapni ilyet tett. Az egész csapatát és még Yukheit is átverve elszökött. És megölte Taeilt. De a legjobban az frusztrálta, hogy akárhogyan is próbált mérges lenni, képtelen volt rá. Csakis magát tudta bántani azért, mert a fiú nem avatta be.

     Yuta a telefonját piszkálta, hogy elterelje a gondolatait Taeilrõl. A látvány, ahogy a saját vérében feküdt az aszfalton kikészítette a gyomrát. Persze látott már rosszabb állapotban lévõ holttestet, de ez egy barátja volt. Az egyik legközelibb. Éppen el akarta rakni, amikor Sicheng ikonja jelent meg a képernyõ szélén.

from: sicheng ♡♡
      szia, hol vagy? nincs kedved együtt ebédelni vagy még mindig dolgozol? :(

from: me
      sajnos most nem megy, 30 percen belül egy tetthelyen vagyok.
      amúgyse tudnék enni, képzeld taeilt lelõtték...

from: sicheng ♡♡
      úristen.... nagyon sajnálom... majd írj ha végeztél. itt vagyok, ha beszélni szeretnél róla. ♡

     Yuta arcára egy halvány mosoly került és zsebrerakta a telefont. Valahogy mindig fel tudták dobni Sicheng üzenetei. Úgy érezte van valaki mellette, akiben tényleg megbízhat. Mindent elmondott neki mindenrõl és ezzel végre nem kellett egyedül cipelnie a terhét a hátán. Borzalmasan lefárasztotta az állandó színészkedés és titoktartás, ami a munkájával járt.

o n  t h e  s c e n e....

     Dongyoung körbenézett az elhagyatott gyárépület fedett parkolójában. Elég elõnytelen helyre jöttek, hiszen könnyen el lehetett rejtõzni minden kis oszlop vagy otthagyott autó mögött. Az ellenség valószínüleg ismerte a környéket, és most hogy már Jaehyun is valószínüleg csatlakozott a kis csapathoz, még rosszabbak voltak az esélyeik. Kirázta a hideg és ezt betudta a görcsös rossz elõérzetének.

     Miután mindenki kiszállt odafordult a kis csapathoz. "Tudom, hogy mindenki elvesztett ma valamit. De kérlek cselekedjetek racionálisan és koncentráljatok odabennt. Mindenkinek szükség van a maximumára, különben nincs eséjünk." Most elõször egy kedvesnek mondható mosoly jelent meg az arcán. "Mind hõsök lehetünk az egész város szemében. Taeil szemében." Az utolsó mondatát halkan adta hozzá. "Kétfelé válunk. Yukhei és Yuta kérlek nézzetek szét legalul. Taeyong és én felmegyünk. Egy órán belül itt lesz az erõsítés, de szeretnék elõtte körbenézni." Válaszként csak csendet kapott és igennek véve elõvette az övébõl a kézifegyverét. "Menjünk."

     Yuta és Yukhei elkisérték a másik kettõt a lépcsõig, majd szétváltak. Yuta csak a fogait csikorgatta és úgy ment tovább, a fegyverét a mellkasa elõtt tartva. "Nem lesz ez így jó." Motyogta és a másiktól csak egy egyetértõ hümmögést kapott. "Vissza kellene menni megmondani, hogy várjuk meg az erõsítést. Ki Dongyoung, hogy parancsolgasson." Mérgelõdött.

     "A fõnökünk." Válaszolta egyszerūen Yukhei. Az incidens óta mintha nem is a hangos és hiperaktív önmaga lett volna, hanem egy visszacserélt robot, aki csak egy szavas válaszokat tudott adni mindenre. "Menj, ha akarsz. Nincs igazán választásunk." Adta hozzá és leengedte a kezét a teste mellé. "Nincs is itt senki még."

     "Ne kiabáld el." Mondta valaki valahonnan közelrõl és mindkét fiú megugrott. "Ez olyan tipikus 'famous last words', ha érted mire gondolok." Beszélt tovább és lehetett hallani, hogy mosolyog, ami méginkább megijesztette a párost. "És most fegyvert le." Váltott át a hang játékosból követelõdzõbe.

    "Hol vagy?" Kiabált vissza Yuta. Esze ágában se volt feladni magát. Integetett Yukheinek, hogy fedezze és egymásnak háttal keresték hevesen a hang forrását. "Ki vagy? Fedd fel magad." Adta hozzá és a sötétséget fürkészte hunyorogva.

    "Ha ezt akarod." A hang tettetett fáratsággal válaszolt és ekkor két oldalról is lépéseket lehetett hallani. Amikor Yuta meglátta ki állt ott a keze elkezdett izzadni és a szíve olyan hevesen vert, hogy attól félt kiesik a helyérõl. Erõsebben kezdte el markolni a pisztolyt és próbálta leplezni a meglepettségét és félelmét.

    Egy magas inges férfi vaskos karjai fonódtak az õ szeretett Sichengjének a nyaka köré, amíg a fejéhez egy az övéhez hasonló pisztolyt tartott az idegen. "Most dobd el vagy lelövöm." Mosolygott az idegen. Az arcát nem lehetett a haja és a félhomály miatt rendesen látni, de valamiért ismerõs volt Yutának.

   A másik oldalon sem volt jobb a helyzet, hiszen Yuta kezébõl rögtön kieesett a gépezet, amint megint szembetalálta magát Jungwooval. De nála csak egy nehéznek tūnõ bõrönd volt és egy angyali mosoly, ami furcsán párosult a kócos hajához és a piros felduzzadt szemeihez. "Yukhei." Lehelte reménytelten. "Gyere velem." Mondta halkan, mintha azt szeredte volna, hogy csak ketten hallják. "Ezért a munkáért elég pénzt kaptam, hogy végre elköltözhessünk Kínába. Ahogy akartad."

    "Marad." Mondta Yuta határozottan, de már túl késõn. Yukhei nem hallott vagy látott mást mint Jungwoot. Felõle az egész családját kivégezhette volna, akkor is segített volna neki, és szerette volna tovább. "A rohadt életbe Yukhei." Csattant fel Yuta és egy gyors mozdulattal dekázott egyet a ledobott pisztollyal, megköszönte a focista múltját anyukájának és felkapta a másik kezébe. A pár akkor már egymás karjaiban menekült el a hátrahagyott felelõsség elõl.

     Yuta az összes figyelmét visszafordította a férfire, aki szórakozottan nézte az elõtte lejátszódó eseményeket. "Nahát ez drámába illõ volt. Nem gondoltam volna, hogy Jungwoo tényleg ennyire magába habarította azt a barmot. Még egy ilyet is szó nélkül megbocsájt. Lehet nektek rendōröknek is kellene valami szabály erre, nem gondolod?" Nevetett halkan, amitõl Yutának a hideg futkosott a hátán.

    "Fogd be." Parancsolta és mindkét kézifegyvert a férfire szegezte. De õ okosan Sichenget egyfajta pajzsként használta, még úgyis, hogy több mint egy fejjel magasabb volt nála. "Jól vagy?" Irányította a kérdést a fiú felé, aki szinte csak lógott. Látszólag sokkban volt, mert állandó zavarodottság ülte az arcát.

    "Igen, remekül van te szõkeherceg. Most dobd azokat el és visszakapod a hercegnõdet." A magas a szemét forgatta. "Csak ezt kérem, meg a kocsikulcsod. Nem nagy ár, mi?" A demonstráció kedvéért kicsit jobban megszorította a fiatalabbik nyakát, aki odakapott és megpróbálta lefejteni magáról miközben levegõért kapkodott.

    Yutát a rosszullét kerülgette és engedelmesen lerakta a földre a két pisztolyt, egyenként odarugva a másik kettõhöz. Amikor a férfi megint felhúzta a szemöldökét lerakta a kocsikulcsot és azt is odébbrugta. A férfi elégedetten bólogatott és kiengedte a szorításából, majd elõrelökte Yuta karjaiba.

    Végre biztonságba tudhatta a karjaiban Sichenget. Melegség öntötte el és magához szorította, nem is érdekelte, hogy a magas figura vigyorogva figyelte õket. De akkor Sicheng leengedte a karját. Felemelt valamit. Yuta mellkasán még a pólóján keresztül is valamit érzett.

    "Jóéjt szivem."

    Fegyver eldörrent.

    Yuta már csak a sötétséget követve esett a nyirkos padlóra.

    "Gyere Johnny, nézzük hogy áll Ten és Jae a másik kettõvel." Dobta el a pisztolyt a fiú és lemosolygott a hullára.