o n e

537 52 2
                                    

  Csak az öltönycipõk visszhangzó kopogása volt hallható a csendes folyosón. Minden õr megfordult a jól öltözött férfi után, aki határozottan vonult elõre, mintha övé lenne az egész világ. Lehet, hogy csak az alapból is méretes egója mutatkozott meg a sok figyelem miatt, de úgy érezte néhány õrnek még a szája is tátva maradt, mikor már azt hitték nem látja õket. De aznap Kim Dongyoung egy hõs volt, akit az egész város ünnepelhetett, nem csak a szöuli rendõrség tagjai és megengedhette magának, hogy ilyen illúziókkal kényeztesse önmagát.

    Mikor már majdnem vége volt a szürke folyosónak a férfi jobbra fordult és a tipikus félmosolyával odabiccentett az õrnek, aki bólintott és belökte az ajtót maga mellett. Dongyoung belépett és egy szó nélkül az üveghez sétált, ami elválasztotta õt élete legnagyobb fogásától.

    "Tudtuk, hogy nehéz lesz szóra bírni, de ez nevetséges." Szólalt meg az egyik nyomozó a szobában. Egy gurulós széken lökdöste magát oda és vissza, nem igazán próbálta fenntartani a munka illúzióját. Dongyoung odafordult és míg az egyik kezével támaszkodott a kezelõasztalon az üvegfal elõtt, a másikat a csipõjén tartotta és anyai szigorral fúrt lyukat a másik szemei közé.

    "Ha csinálnál valamit te is az álmodozás helyett, talán gyorsabban haladnánk, Nakamoto." Nyögte oda, amiért egy horkantást kapott a szoba másik végébõl. "Mind tudjuk, hogy Taeyong nem fogja tudni megtörni. Ezen a pszichopatán nem mūködnek a módszerei. Kellenek... Új gyengepontok, új nyomok kellenek, amit fel tudunk használni ellene." Ellökte magát a faltól és elkezdett sétálni, Taeyong szenvedésének látványa csak a kedvét rontotta mégjobban. "Most az egyszer tényleg egy profival van dolgunk, aki tisztában van minden jogával. Tudja, hogy nem tarthatjuk bennt 48 óránál tovább, ha nem lépünk elõre az üggyel."

      "Tudod, hogy Yukheiék dolgoznak rajta-" Kezdett volna bele a nevetés forrása, de a fõszereplõ kemény tekintete miatt úgy döntött, hogy nem folytatja és inkább az üres kávésbögréjét bámulta.

     "Igazad van Taeil. Mr Izomagy és hū partnere Mr Virágszál nagyon sokat fognak segíteni a titkos közösen bérelt hotelszobájuk erotikus melegébõl." Dongyoung hamis lelkesedéssel az ég felé emelte a jobb kezét. "Meg vagyunk mentve!" Egy gigantikus és szarkasztikus vigyor után újra elkomorodott. "Jobb vagy te az ilyen hitegetéseknél."

      Taeil összeszorította az álkapcsát és bólogatott, amikor kinyílt az ajtó és belépett rajta az elõbb üveg másik oldalán álló Taeyong. "Semmi. Az ég világon semmi. Csak vigyorog és játszadozik velem, mintha valami amatõr lennék és-" Kezdett bele a nyafogásába az alacsonyabbik, de amikor Dongyoungra ért a tekintete, torkán akadt a szó. "A- oh." Nyögte szofisztikáltan, mire a fiatalabbik arcán megjelent egy mosoly.

       "Ne aggódj, majd én bemegyek és megpróbálom." Mondta és odalépett az új jövevény mellé, a kezét a vállára helyezve. "Jó voltál." Mondta halkan. "Amúgyis jövök ennyivel Donghyucknak." Újra felemelte a hangját és kilépett az ajtón magára hagyva a három nyomozót.

      Újra a folyosóra érve egy mély levegõvétel után belépett a másik szobába, ahol a būnözõ már egy meleg mosollyal várta elõredõlve a székében. "Már vártalak Fõnyomozó."

murderer. - nctWhere stories live. Discover now