A Rend hálójában •Star Wars ff•

Új lakás, régi barát

Rey idegesen szorongatta táskája pántját a jobb kezében. A szíve szinte olyan gyorsan vert mint még soha, s minden egyes dobbanáskor erősen lüktetett a feje. A tenyere már nyirkossá vált, néha idegesen megtörölte a szoknyájába. A fekete, hatalmas folyosó, ami elé tárult, közvetlen azután, hogy belépett az ajtón, megrémítette. El is gondolkodott azon, hogy visszaforduljon-e.
A benti rend és fegyelem elképesztő volt. Nem véletlenül hívhatták Első Rendnek ezt a... helyet. El sem tudta volna képzelni, hogy ő valaha is ennyire alkalmazkodni tudjon a munkájához.

Az Első Rend alapvetően egy politikai párt, de sok egyéb mást is ők intéznek a városban. Az ő tulajdonuk például a kórház, az áruházak túlnyomó többsége, és naphosszat lehetne sorolni tovább...

Rey magassarkújának halk kopogása, s a lány megjelenése megérdemelte a figyelmet, amit szomorúságára meg is kapott. A ruhája, a sminkje, s a hangulat amit behozott magával teljesen elütött az itt dolgozókétól. Néhány tekintet elkísérte őt egészen a liftig. A lány már alig várta, hogy beszállhasson, s az ajtók végre becsukódjanak mögötte.

Megkönnyebbülve támasztotta neki  hátát a falnak, megnyomta a legfelső emelet jelzőgombját, majd levette a lábáról az egyik cipőjét. Fellélegzet. Tulajdonképpen nem is szeret magassarkúkban járkálni, de állásinterjúra mégsem mehet tornacipőben.

Mielőtt azonban bezáródott volna a liftajtó, egy kéz nyúlt be a résbe. Rey először csak felkapta a tekintetét, mert idáig lábbelijével volt elfoglalva. Az ajtó szétnyílt, s egy magas, jólfésült, vöröshajú, öltönyös férfi lépett be rajta. Az arca semlegességet sugallt, egészen amíg meg nem látta Rey-t. Egy kisebb fintor jelent meg rajta, majd mintha a lány ott se lenne, majd megállt mellette, s az ajtó felé fordult. Megnyomta a saját kijelzőjét, és várt.
Rey amint belépett a férfi visszabújt a magassarkújába, s felegyenesedett. Kínosnak érezte a helyzetet, főleg a mellette álló személy mimikáját látva.

-Maga érkezett állásinterjúra?

A lányt meglepte, hogy a férfi mennyire informált. Nyelt egy nagyot, s ismét szorítani kezdte a táskája pántját.

-Igen-nyögte egy kis habozás után.

-Hahh...-horkantott fel a férfi, mint aki mulatságosnak tartja ezt a helyzetet.

Rey szíve szerint megkérdezte volna, hogy mégis mit akart jelenteni ez a "hahh", de már korábban megfogadta, hogy meghúzza magát. Legalább ezen a napon.

-Sok sikert!-tette hozzá, majd a lift megállt, s a férfi kilépett rajta, Rey legnagyobb örömére.

Hamarosan ő is megérkezett a huszadik, vagyis a legfelső szintre. Amint kiszállt a liftből, azonnal egy nagy ajtóval találta magát szemben. Jobbra és ballra tovább lehetett volna még menni, de Rey tudta, hogy ez az ajtó vár arra, hogy belépjen rajta. Lassan a kilincsre tette a kezét, és lehunyta a szemét. Vett egy mély lélegzetet, majd benyitott rajta...

***
Egy nappal ezelőtt...

Rey fáradtan vetette le magát az ágyra. Ez volt az utolsó doboz. Ezzel hivatalosan is kijelenthette, hogy Venstar lakosa. Alig volt ideje lepihenni egy kicsit, amint lehunyta a szemét, s végre fellélegzett, megcsörrent a telefonja. Hangosan felnyögött és a kanapé egyik díszpárnjáját erősen magához ölelte, várva, hogy hátha nem fontos ügyben keresi az a valaki, s hamar felhagy a zaklatásával. A telefon azonban továbbra is zúgott, nem is olyan mesze a lánytól. Kelletlenül érte nyúlt és anélkül, hogy megnézte volna ki az, felvette és a füléhez tartotta.

~Rey vagyok, ki keres?

~Egy régi barát.

A lány amint meghallotta az ismerős férfihangot azonnal felült az ágyon, mintha az előbbi nyüglődéses fáradtsága eltűnt volna a semmibe.

~Csak gondoltam szólok, hogy itt állok az ablakod alatt-Kis szünet.~Ez most komoly? Innen is látni a dobozokat. Nem kell segítség?

A lány felpattant, s a dobozokon átverekedve magát, a konyhába sietett, ahol az egyik rakás tetejére dobta a mobilját, majd kinyitotta az ablakot és kihajolt rajta.

-Oh, Júlia!-térdelt le a férfi.

Rey rosszallóan mosolyodott el, majd megragadott egy kulcscsomót, és kidobta az ablakon, a néger férfit homlokon találva.

-Hé, ezt most miért?-állt fel reklamálva, a fejét fogva.

-Ne hülyéskedj már, Finn! Inkább gyere fel!-nevetett Rey, majd becsukta az ablakot.

***

-Anyám, mint ahol egy bomba tarolt végig!-nézett körbe Finn, miután felért a lakásba.

A srácot nagyon könnyen félre lehetett ismerni, első látásra. A termete arra utalt, hogy kemény fickó lehet, de valójában a belsője egyáltalán nem ezt takarta. Sőt, leginkább ennek az ellentéte. Olykor túl szórakozott, általában jó hangulatú barátságos férfi volt.

-Igen, én is örülök, hogy látlak-ölelte meg őt Rey-Ha segítesz, hamarosan nem úgy fog festeni, mint egy elhagyatott katonai terület. Különben is, hogy menjek így holnap állásinterjúra, ha ki se jutok az ajtón?

-Hova mész?

-Az Első Rend székházába.

-Mi? Rey, megbolondultál? Oda nem mehetsz!

-Miért ne mehetnék?

-Tudod milyen pletykákat hallani arról a helyről!?

-Igen, mivel egy pártról van szó-tárta szét a karját Rey.

-A legnagyobbról. Nincsenek hatalmon, mégis szinte mindent ők irányítanak. Tudod hogy hívják az igazgatót odabenn? Legfőbb Vezérnek. Most komolyan, mintha a második világháborúban lennénk-magyarázta a férfi. A tekintete más volt, mint idáig. Olyan, mintha félne.

-Führer, Finn. Nem "Legfőbb Vezér"-nevetett fel a lány.-Ugyan, nemár! Akkor is el fogok menni.

-Csak ígérd meg, hogy ha nem tetszik a hely, azonnal eljössz onnan!-sóhajtotta Finn beletörődve a helyzetbe.

-Rendben, megígérem-mondta a lány lassan és tagoltan.-Most viszont segíts pakolni!