A tökéletes sógor [befejezett]

Negyedik

Amíg vártam Jun-ra, körülnéztem a konyhába.

Hátha éhes lesz, akkor tudjak neki valamit adni.

Kinyitottam a szekrényeket, körbenéztem itt-ott, de nem nagyon találtam ehető dolgot.

Csak két zacsi csipszem volt, az is eldugva a legfelső polcon. A hűtőben volt még egy-két étel, de csak olyan, amit így magába nem nagyon lehet megenni.

Na mindegy, most akkor nem fogunk enni, csak játszani.

Kíváncsi vagyok, hogy most sikerül-e neki legyőzni.

Miközben kutattam étel után, egyszer csak meghallottam, hogy kopognak.

Teljesen felvidultam, de valamiért izgulni kezdtem.

Egy kicsit hányingerem lett, és hirtelen elszédültem.

Nyugi Minghao, nyugi.

De most mi ez?

Kinyitottam az ajtót, és Jun-nal találtam szemben magam.

Egy ideig csak néztem rá, és fogalmam sincsen miért, de leragadtam a szempárjánál.

-...szia-köszömtem végül, s közben a tekintetemet átvezettem a csillogó szemeiről az ajkaira, amik lassan mosolyra húzódtak.

Ez miatt én is elmosolyodtam.

Valamiért úgy éreztem, hogy meg kell ölelnem, de tudtam, hogy nem tehetem.

Igaz, mindketten fiúk vagyunk, de én mindkét nemhez vonzódom, tehát ezt nem szabad... Mert nekem pár hónap múlva feleségem lesz...

-Szia.-szólalt meg, én pedig hátraléptem egy lépést, így be tudott jönni. Becsuktam az ajtót utána, s majd megindultam a nappali felé.

Jun már ott ült, és be is kapcsolta a játékot.

Komolyan, mintha otthon lenne.

Mindegy, az már nagyon jó ha otthon érzi magát nálam.

-Na, akkor játszunk?-nézett fel a tévéképernyőről.

-Hogyne.-ültem le mellé, s a kezembe is vettem a konzolt.

Eddigre a hirtelen jött hányingerem már elmúlt, de ezt amúgy nem tudom hova tenni. Na mindegy.

Elkezdtük a játékot, de megint sorozatban én nyertem.

Kezdtem megsajnálni Jun-t, és amúgy meg aranyos volt, ahogyan duzzogva nézett rám, amikor megint veszített.

-Még egyet. Most nyerni fogok.-jelentette ki, majd meg is nyomta a start gombot.

Na jó, most hagyom nyerni.

Direkt hagytam neki, hogy több pontot gyűjtsön össze, mint én.

Amikor kiírta a TV, hogy ő nyert, sikítva kezdett el futni a szobába, körbe-körbe.

Öm... Oké?

-Legyőztelek~! Vesztettél~!-kántálta futkározás közben, és párszor majdnem megbotlot.

-Jó, jó nyertél. Csak ülj már le, ne rohangálj mint egy ovis.-néztem rá fülig érő mosollyal.

-Nyertem.-motyogta inkább magának, miközben leült mellém.

Az arcán látszott, hogy örül.

Kábé úgy nézett ki, mint egy ötéves aki fagyit kap.

-Amm... Milyen napod volt?-váltottam témát, mire azonnal elkomolyodott, s az előbbi kisgyerek el is tűnt.