Tizenhatodik

505 61 44
                                    

-Jun! Jun! Ébredj!!!-kezdtem el szaladgálni a szobában pucéran a ruháimat keresve, amik szétdobálva hevertek mindenhol.

-Mivan? Ég a ház?-motyogta, aztán átfordult a másik oldalára.

-Nem! Jön Mei! Öltözz!-futkároztam tovább, s Junhui-ra dobáltam a ruháit, aztán gyorsan belebújtam az enyémekbe.-Nem is! Bújj el az ágy alá!-gondoltam meg magam. Nem lenne jó, ha Mei itt találná a bátyját.

-Minghao!-hallottam meg megint a menyasszonyom hangját.

-Nem. Éppen ideje lenne, hogy megmondd neki az igazat.-ellenkezett Jun, miközben felöltözött.

Nem akarom, hogy megtudja az igazat, úgyhogy csak egyetlen dolgot tehetek.

Gyorsan kislisszoltam a szobámból, és  bezártam az ajtót, Jun pedig a másik oldalon maradt. Így lesz a legjobb.

Azt mondom Mei-nek, hogy nem tudok úgy hozzámenni, hogy valaki más gyereke növekszik a testében. Szerintem ez elég ok a szakításra.

Elindultam a nappali felé, ahová menyasszonyom éppen ebben a pillanatban lépett be. Itt az idő, meg kell mondanom neki.

Levegő beszív, kifúj.

-Szia Mei.-köszöntem neki, miközben végigmértem. Majdnem ugyanolyan volt, mint mindig, egyetlen egy különbséggel: hiába volt kisminkelve, ígyis meglátszott rajta, hogy fáradt.

-Szia.-motyogta, aztán bizonytalanul indult meg felém.-Minghao, azt hiszem magyarázattal tartozok neked.

Magyarázattal? Ezen nincs mit magyarázni.

-Nem tartozol semmivel.-nevettem fel kínosan.

-De igen... Minghao, had magyarázzam meg.-kérte, s láttam a szemében, hogy ez tényleg bántja.

-Jó. Mondjad.-egyeztem bele. Úgysem tud erre gombot varrni. Mással feküdt le, és még vigyázni sem tudott, ennyi.

-Akié a gyerek... Nem hagyott békén addig, amíg nem iszok vele. Én csak egy pohárral ittam, de ő többel. És..elkezdett tapizni...-gyűltek könnyek a szemébe, s kezdett engem is meghatni.-Aztán zsarolni...nem akartam, de féltem tőle, hogyha nem csinálom, akkor bántani fog..ezért...beleegyeztem.-fejezte be, s zokogni kezdett.

Nem tudtam mit tenni, automatikusan magamhoz öleltem, s simogatni kezdtem a hátát.

Lehetetlen, hogy nem az igazat mondja. Láttam a szemében a szomorúságot, a bűntudatot, s a félelmet. Biztos, hogy igazat beszél. Ő nem akarta. Nem az ő hibája. Nem hagyhatom itt, nem nézhetem tétlenül, ahogy ezt egyedül csinálja végig. El veszem feleségül, és felnevelem a gyereket úgy, mintha a sajátom lenne.

-Szerintem ne mondjuk el senkinek, és éljünk úgy mintha a közös gyerekünk lenne.-mondtam ki az újonnan alkotott tervemet, de rögtön el is szomorodtam, hiszen ez egyet jelent azzal, hogy nem lehetek boldog Jun-nal, vele kell leélnem az életemet.

-Köszönöm Minghao!-szipogta, aztán hosszú idő óta először megcsókolt. Nem volt olyan, mint Junhui-val, nem igazán élveztem, de jól esett, hogy boldoggá teszem.

-Gyere, együnk valami reggelit.-fogtam meg a kezét, s a konyhába vezettem, majd leültettem az asztalhoz. Azt fogom tenni amit kell: vigyázok rá, neki szerető férje, a gyereknek pedig gondoskodó apja leszek. Ezt kell tennem.

Nekiláttam a tojássütésnek, Mei pedig valami újságot olvasott, nagyon belemerült.

Hirtelen két tenyeret éreztem meg a derekamon, mire hátrafordultam. Jun állt előttem, s nagyba vigyorgott. Ah, az a szívdöglesztő mosoly!

A tökéletes sógor [befejezett] Nơi câu chuyện tồn tại. Hãy khám phá bây giờ