A tökéletes sógor [befejezett]

Tizenkilencedik

-Sziasztok!-köszönt mosolyogva Mingyu amikor Junhui beengedte, majd leültek mindketten a kanapére. Jun megfogta a kezem, én pedig a vállára hajtottam a fejemet. Annyira jó érzés, hogy már bármikor csinálhatok ilyet vele.

-Szia Mingyu.-elmosolyodva néztem rá, és már megölt a kíváncsiság hogy mit akarnak nekem elmesélni. Úgy érzem, valami elég nagy baromságról lesz szó.

-Na Minghao, kíváncsi vagy miben mesterkedtünk Jun-nal az elmúlt egy hónapban?-tette fel a szinte költői kérdését a koreai férfi, én pedig hevesen bólogattam.-Na akkor most megtudhatod.-a párom felé nézett Mingyu, mintha átadná neki a szót.

Jun bólintott, s elmosolyodva nézett rám. Csodálatos ez a mosoly.

-Először is szeretném leszögezni, hogy ezek a dolgaink miatt nem nagyon tudtam találkozni veled az elmúlt időben, nem másért.-a szemeimbe nézve mondta el.

-Annyira sok munkát igényelt ez "dolog"?-kérdeztem elgondolkodva.

-Igen.-szólt közbe a koreai fiú.

Miben mesterkedhetett ez a két bolond hónapokig?

-Az egész azzal kezdődött, hogy Mingyu egyik nap átjött hozzám, és elmondta hogy Mei-vel még mindig tartják a kapcsolatot és titokban találkoznak. Idegesített hogy megcsal téged már a házasság előtt is, és tudtam hogy úgyis engem szeretsz. Szóval arra a döntésre jutottunk, hogy tönkretesszük az esküvőt.-magyarázta Jun nekem, mire én eltátottam a számat.

Nee, azt sok hülyeséget ők csinálták?

-Akkor az a sok gond ami történt az direkt volt?-kérdeztem csodálkozva.

Azt hittem hogy csak összecserélték a boltban a tortát, véleltlenül rossz ruhát küldtek ide...

-Igen.-Junhui mosolygva bólintott.

-Elég nehéz volt megváltoztatni a rendeléseket, általában vagy Jun vagy én neked adtuk ki magunkat az üzletekben. A tortát volt a legnehezebb, először nem akarták megcsinálni, hiszen nem értették miért akarunk,"Boldog Hanukát" feliratot rá nyáron.-nevetett fel Mingyu.

Mondjuk arra az arcra én is kíváncsi lettem volna ahogyan a cukrász nézett, amikor valamelyik kijelentette hogy ilyen tortára akarják cserélni az esküvőit.

Ez után még elmesélték részletesebben az eseményeket, egy csomót röhögtünk a bénázásaikon.

(...)

Már majdnem egy éve vagyunk együtt Junhui-val. Sosem éreztem magam boldogabbnak mint ebben az időszakban, végre úgy érzem, hogy igaz szerelemre találtam.

Mei-ék kisgyereke pedig már megszületett és nődögél, nagyon szereti a nagybátyját és engem is. Még az exmenyasszonyom családja is elfogadta, hogy a lányuk helyett a fiukat boldogítom, ugyanúgy imádnak mint a botrány előtt.

Junhui még tegnap írt, hogy este hétre jön értem, szóval egy órám van elkészülni, úgyhogy sietnem kell. Először lezuhanyoztam és hajatmostam, már az is sokáig tartott, úgyhogy törölközőben kifutottam a fürdőből és szóltam a páromnak hogy kicsit később jöjjön. Kellett is az a fél óra plusz hogy mindennel végezzek, jóllehet a ruhám kiválasztása tartott a legtöbbi ideig.

Végül elég elegáns ruhában, frissen beszárított hajjal és kicsit kisminkelve egy táskával a vállamon álltam az ajtóban amikor Junhui megérkezett. A tatyóban egy éjszakára való ruháim vannak, Junhui mondta, hogy nem otthon fogunk aludni és hozzak valamit ezesetre.

-Wow, nagyon jól nézel ki.-mért végig a szerelmem amint ajtót nyitottam neki.

Ő is kitett magáért, rettenetesen jól állt rajta a fehér ingje nyakkendővel.

-Nálad nem jobban.-mondtam kuncogva, aztán egy lágy csókot adtam ajkaira. Jun az arcomra simítva viszonozta, majd összekulcsolta az ujjainkat.

Egyszerűen imádom ezt az embert. Nagyon hálas vagyok neki és Mingyu-nak hogy tönkrevágták az esküvőt aminek nem kellett volna semmiképpen sem megtörténnie.

-Mehetünk, MingMing?-kérdezte elmosolyodva, én csak bólintottam egyet.

Már nagyon kíváncsi vagyok hová visz el, csak annyit tudok hogy szépen kellett öltöznöm. Hiába kérdezgettem nem volt hajlandó többet elárulni, minthogy kettesben leszünk.

-De Jun~ hová viszel?-nyavalyogtam még a kocsiban is, de nem kaptam választ. A volán mögött ülő párom az utat figyelte. -De na~ mostmár úgyis mindjárt megtudom, nem számít ez a pár perc~ légyszi~.-de hiába mondtam bármit, csak ennyit mondott Junhui mindenegyes alkalommal:

-Meglepetés.

Duzzogós arcot vágva, karba tett kézzel ücsörögtem az út további részében, próbáltam minél sértődöttebben sóhajtozni, hátha elmondja már végre. Ez sem vállt be.

-Megérkeztünk MingMing.-leállította az autó motorját a mellettem ülő, majd kiszállt, s kinyitotta az ajtót nekem amíg én a biztonsági öv kicsatolásával bajlódtam.

Amint megláttam, hogy hová is jöttünk, egy széles mosoly jelent meg az arcomon egy tó partján voltunk, hirtelen nem tudtam hogy melyiken, de gyönyörű volt. Messziről csak annyit láttam, hogy egy kis kunyhó áll a vízhez közel, és mivel homokon és növényeken kívül mást nem nagyon láttam a környéken, így arra következtettem, hogy oda megyünk.

Jól gondoltam, mert Jun a kezemet szorongatva arra indult el, én pedig sétáltam mellette amiközben gyönyörködtem a tájban. A nap még az égen volt, de már egy jó ideje lefelé tartott, a fénye aranysárga volt, s tükröződött a tó kék vizén. Ekkor még fogalmam sem volt róla, hogy mire is készül Junhui.

Hamar a kunyhóhoz értünk, egymás kezét fogva. A kis házikót Jun egy kulccsal nyitotta ki.

-Honnan van ez a ház?-kérdeztem meg kíváncsian, az aranyos épületre nézve, ami fából készült, s egy égősor égett az ajtó felett, láttam, hogy függöny is van. De a legcukibb az egészben a terasza volt, amin most is álltunk éppen, s az ajtótol balra egy terített asztal is volt két székkel.

-Gyerekkoromban építette nekem az apukám, kicsit rendbehoztam, hogy még használható legyen valamire.-magyarázta el, majd kinyitotta az ajtót.

Nem volt valami nagy, de annyira kicsi sem. Egy szimpla ágy elfért benne, volt egy nagyon apró konyha rész is jobb oldalt hűtővel, meg még egy ajtó, ami gondolom a fürdőbe vezet. Még élni is lehetne itt, és füvet sem kéne nyírni.

-Tetszik?-kérdezte meg miután becsukta az ajtót magunk mögött, aztán a kis pultra letett egy szatyrot, a táskáját pedig az ágyra az enyémmel együtt.

-Nagyon cuki kis ház.-bólintottam mosolyogva.-Itt fogunk aludni?

-Igen, kipróbáljuk azt az ágyat.-kacsintott rám Junhui, majd közelebb lépett hozzám, s magához ölelt hajamba simítva. Elpirulva öleltem vissza. -De előbb vacsizunk a naplementében, mit szólsz hozzá?-adott egy puszit az arcomra.

-Benne vagyok!...

Sziasztook!:3

Először is nagyon nagy bocsi ezért a hosszú kihagyásért. Szeretném elmondani, hogy ez az utolsó előtti rész, a következő résszel a történet lezárul.
Remélem tetszett ez a rész, ha igen kérlek jelezd komi vagy ⭐ formájában:3