Érzők I. - Változás (Befejezett)

6.fejezet: Tervezés és végrehajtás

Teltek és múltak a napok, a tervünk pedig kezdett alakot ölteni. Sok minden volt mit alaposan és akár többször is át kellett rágni, elvégre nem éppen egyszerű betörni egy igazgatói irodába. Bár az igaz, hogy mindkettőnkben munkálkodott valami az izgalom miatt. Hiszen pontosan jól tudtuk, hogy ha észrevesznek minket annak a vége akár kicsapás is lehet. Ám lassan eljött az az ominózus éjjel mikor is tervünk összeállt és már csak át kellett beszélnünk. Videóhívással hívtuk egymást, mindkettőnk pizsamában volt.
- Szóval, akkor amíg tart a beszéd te belopódzol...
- Emma és mi lesz, ha zárva van, és szembe jön velünk egy tanár?
- Nem lesz zárva, mert sikerült megszereznem a kulcsot és le is másoltattam, ne kérdezed honnan, azt pedig ne feledd el, hogy te még új vagy, erre még tudunk építeni.
- És mi után benn vagyok?
- Megkeresed a névsort.
-Legyen.
- Várj, hogy fogjuk tartani a kapcsolatot?
- Pillanat -szóltam és leszálltam ágyamról, hogy a mellettem lévő dobozokból két tégla alakú eszközt vegyek elő - ezekkel.
Emma a szerkezeteket látva furcsán nézett rám.
- Mik ezek?
- Nem láttál még voki toki? Ezek olyan eszközök melyekkel nagyobb, akár több kilométeres távolságból is lehet a másikkal kapcsolatba lenni, lényegében hasonló telefonhoz viszont ezeket nem tiltja a házirend.
- Te elolvastad a házirendet?
Nem volt meglepő, hogy ezzel megleptem őt, szerintem Ságváryn én voltam az egyetlen, aki ezt megtette, legalábbis diákok közül az egyetlen abban biztos voltam.
- Természetesen
- Fura vagy.
- Tudom, - mosolyogtam- na jó éjt Emma.
- Anyudnak mondtad már a holnapot?
- Francba még nem, ne tedd le jó.
Felugrottam az ágyból, de oly hirtelen, hogy egy röpke pillanatra elszédültem. Majd kiléptem az ajtón és szaladtam a sötét folyóson szüleim ajtajához. Ott kopogás nélkül berontottam, csak nem halálra ijesztve őket.
- Bocsi, hogy így rátok török csak valami fontost kell mondanom.
Anya szemében láttam legszívesebben visszaküldött volna a szobába, de nem tette.
- Jason mégis mi a fészkes fenne.... Kivel beszélsz telefonon?
Apát is sikerült felkeltenem. És akkor jutott eszembe, hogy Emma még mindig vonalba van, szóval gyorsan letettem az asztalra a képernyővel szüleim felé fordítva a mobilt.
- Jó napot kívánok Emma Summer vagyok.
- Szia Emma - köszönt Anya, majd apám felé fordult - Péter ő Jason osztálytársa tudod hisz meséltem neked róla.
- Ohhh, szia Emma Én Kozmovics Péter vagyok Jason édesapja.
Halk sóhaj hagyta el testemet, mert örültem, hogy sikerült elkerülnöm pár kínos helyzetet, ami egész könnyen megtörténhetett volna. Mint például, ha édesapám meztelenül feküdt volna. Nos akkor nem tudom mit tettem volna, de szerencsére erre nem került sor.
- Na akkor azt akartam mondani, hogy holnap az iskolában lesz valamilyen ünnepség, amiről Emma elmond nektek most mindent.
Láttam a szüleimen azt a tekintetett, ami azt jelenti, hogy ez most komoly, ezt most tényleg ilyenkor kell.
Valószínűnek tartom, hogy inkább aludtak volna tovább, de nem akartak lejáratni az új barátom előtt tehát hallgatták mit mond Emma.
- Nos ez egy fajta ünnepség, mindig változó, de vannak olyan elemei melyek mindig benne vannak. Például a szülők szoktak ital, süteményt vinni, valamint a diri beszéde. Ezt általában a rádióban szokta mondani, de most, hogy nincs a suliban áram a...
- Egy pillanat nincs az iskolában áram? - lepődött meg apa, de anya egyből rászólt, hogy csendbe legyen, majd megkérte a lányt, hogy folytassa.
-Szóval most valószínűleg a lépcsőnél lesz. Aztán van zene, tánc meg még sok minden, de úgy nagyjából ennyi.
- Köszönjük Emma, jó éjt.
- Köszönöm. Önöknek is.
Miután a hívás véget ért fogtam a telefont és lopakodva indultam meg az ajtó felé. Naiv voltam. Reméltem, hogy kijutok a szobából bármiféle kioktatás nélkül, de tévedtem, alig tehettem meg pár lépést, de máris hallottam magam mögött édesapám ingerült hangját.
- Hova-hova fiatal úr még nem végeztünk!
Visszafordultam farkasszemet néztem édes apámmal. Dühösnek látszott, arcának izmai meg voltak feszülve, fogai szinte teljes mértékben kilátszódtak.
-Egyet áruljatok el nekem miért van az, hogy mindent én tudok meg utoljára?
Elnéztem vállai felett ilyenkor nem bírtam a szemébe nézni.
- Végre van barátod.
Mintha egy pillanat erejéig az ereimben folyó vér, fagyott vízzé változott volna, ránéztem ekkor már széles mosoly ragyogott arcán. Boldog volt.
Én pedig egyszerűen nem tudtam, hogy mit tegyek szóval szimplán csak át öleltem és kimondtam azt a szót melyet kopásig kellene használnunk, de valahogy gyakorta elmarad:
- Szeretlek.
Éreztem ahogy puszit nyom homlokomra és végig simít hátamon.
Mikor szét váltunk jó éjszakát kívántunk egymásnak és belefeküdtem kényelmes ágyamba, hamar álomba merültem.