Érzők I. - Változás (Befejezett)

12.fejezet: Születésnap és a látomás

Napok, hetek, sőt hónapok teltek el, a z Emmával való veszekedésünk óta, de ő azóta is került, nem csak órákon nem ült mellém, de amint megszólalt a kicsengetést jelző csengő szó, ő egyből elhagyta a termet. Számos próbálkozásom volt, hogy magamra vonjam figyelmét, de ezek egyre csak dugába dőltek. Vagy úgy tett, mintha láthatatlan lennék, vagy szimplán és egyszerűen mikor látta közeledésemet felkelt és elhagyta a termet.
Így jött el lassan december 21 is, vagyis a születésnapom. Amin reméltem végre lesz valaki, aki nem a családom tagja, sokkal inkább egy barát, mert addig nem volt még egy sem. Ám ez nem jött össze ez alkalommal sem, hála nekem, újra ott feküdtem, hogy újra ott fekszem a sötétben a kényelmes ágyamban a holdnak ölelésében gondolataimba mélyedve pár perccel éjfél előtt, teljesen mindegy volt mit teszek, valahogy mindig ez volt a vége.
Halk léptek ütötték meg fülemet mire, mint egy színjátékot játszva lehunytam szemeim s halk ritmikus szuszogásba kezdtem. Alig, hogy az óra elérte a 0 órát az ajtó kinyílott és édesanyám lépett be rajta.
- Boldog születésnapot, Jason te sírsz?
Egészen addig míg oda nem fordultam magam sem vettem észre az arcomról legördülő krokodilkönnyeket.
Édesanyám leült elém az ágyam végére, hogy szemembe tudjon nézni.
- Mesélj mi volt a suliban.
Erre a kérdésre, bár felültem, nem válaszoltam csak lehorgasztottam fejemet. Ennek egyszerű oka volt, nem tudtam mennyit akarok neki elmondani a történtek közül.
Gyengéd kezével felemelte fejemet, hogy tekintetünk találkozzon, majd megszólalt lágy trillázó hangján:
-Tudod, hogy nekem bármit elmondhatsz.
Vettem egy mély levegőt, majd hagytam hadd áramoljon ki tüdőmből s mintha a kétségbe esés is elhagyott volna, megnyíltam.
- Emlékszel amikor lila foltokkal jöttem haza és vörös arccal- kérdeztem végül.
-Igen azt mondtad, hogy elestél a biciklin.
- Nos ez igazából nem teljesen így történt, összeverekedtem az egyik srác a suliból- mondtam neki végül, az igazságot elferdítve.
Anyám szeméből eltűnt az az öröm és boldogság mi mindig is jellemezte őt, ajkai pedig lilássá váltak, amikor pedig megszólalt hangja halk volt és remegett:
- Ki volt?
- Tudtam, ha elmondom megkeresed és ezt nem akartam.
- Ha valaki beléd köt akkor belém, édesapádba és testvéreidbe is beleköt.
Láttam, hogy majdnem szétrobban a dühtől, kezei, szemei s ajkai egyaránt remegtek, s arca egyre sápadtabb árnyalatokat váltott .
- De elég idős vagyok ahhoz, hogy egyedül intézzem a dolgaim.
Megbántam miután ezen szavak elhagyták ajkaim mert, tudtam ezzel megbántottam őt, bár sose mondta volna ezt ki. Elvette rólam tekintettét és pár percig néma csendben a padlót figyelte, majd mondott egy mondatot:
- Ám legyen, de az nem megoldás, ha itt sírsz a sötét szobában
Felkelt és kilépett a szobából.
Távolodó lépteit hallgatva gondolkodóba estem: " Igaza van ez nem megoldás, Jason menj és tedd, amit tenned kell „
Felbátorodva félre dobtam takaróm és kiugrottam az ágyból, pár pillanat alatt átvedlettem, elpakoltam a táskám. Lementem a lépcsőn és táskámat az asztalra helyeztem, elé gondosan egy cetlit téve, melyen a következő állt:

"szia anya, ne ijedj meg elmentem itthonról. Majd reggelizek és ne hívj, ki lesz kapcsolva a mobilom, a táskámat pedig mikor mész dolgozni be tudnád rakni az iskolába. Köszi és szeretlek, Jason „

Nem akartam neki fájdalmat okozni azzal, hogy egyszerűen csak lelépek s szívem egyből összefacsarodott mikor is lelki szemeim előtt láttam mi lesz, ha felfedezi az üres szobát. Ám tudtam szükségem van erre. Egyes dolgokat le kell tisztáznom magamban, dolgokat melyek, mint meg-megújuló lelki sebek okoztak fájdalmat.
Leültem egy padra a sötét parkban. Furcsa volt a nyugodtság mely körbe vett a nappal gyerekektől zsongó helyszínen. Ez pedig lehetőséget biztosított számomra, hogy ki tisztuljon az elmém és lelkem viharjai lecsendesüljenek. A hideg szél pedig, mely gyengéden cirógatta arcomat eszembe juttatott valamit. Igaz pontosan magam sem tudom miért, de elővettem a telefont, majd írtam egy sms-t Emmának: