Sárkányfi

2. Fejezet - A lelkek barlangja

Üdvözlet Kedves olvasóim! Íme, végre kikerült a második fejezet is. Remélem tetszeni fog.
Ha bármi észrevételetek volna a fejezettel kapcsolatban, nyugodtan írjátok meg. Jó szórakozást hozzá!

-----------------------

~Jake~

A hatalmas kékség ismét morogni kezdett. Az osztály összes tagja kővé dermedve ült a székén. Ha a zajongásukkal igazán felidegesítették ezt a szörnyet, akkor nekik végük. Carl lassan lentebb csúszott a székén, és kicsit Jake felé húzódott. Jake meredten bámult a két hatalmas szembe – azok közel megbabonázták őt. Emlékezett, mintha olvasott volna egy könyvet, ami azt állította, a sárkányok képesek a tekintetükkel hipnotizálni az áldozatukat – vajon most is ez történt?

Ekkor egy újabb morgás vegyült a másikhoz. A kisebb méretű sárkány kezdett morogni. Ezüstös pikkelyei megcsillantak, amint kék fajtársa felé fordult. A diákok összerezzentek, és összenéztek. Jake maga is tudta azt, melyet mindenki más: egy mérges sárkány igen veszélyes; de két mérges sárkány, akik egymásra mérgesek... az maga lehet a pokol. Rövid ideig úgy tűnt, hogy a kis szürke nekiugrik Eclipsznek, mielőtt azonban ez bekövetkezhetett volna, a kék démon elfordult és hamarosan el is tűnt Jake látószögéből. Másodpercekig senki sem szólalt meg, az ezüstös hüllő is abbahagyta a morgást. Mind ez alatt a tanárnő meg sem rezdült, egy szempillája sem rebbent.

– Szóval, mint tudjátok, ez egy fontos esemény a sárkányok szemében, és számotokra is fontos. A barlangban lakó lelkek ezrei várnak arra, hogy magukhoz hívjanak titeket, és megjósolják a jövőtöket. Fogjátok hát a táskátokat, és gyertek utánam az iskola mögötti erdőhöz! – Azzal az osztályfőnök az ajtó felé fordult, és oldalán a kis szürkével elhagyta a termet. Jake csöndben, kifejezéstelen arccal pakolta össze a cuccait.

Az osztály néma csöndben indult el a tanár után, Jake pedig Carllal a sor végére állt. Egy másik tanteremből szintén kilépett két diák, és csatlakozott hozzájuk – olyanok, akik megbuktak, vagy egy évvel később kezdtek el iskolába járni.

Hamarosan minden tizenhetedik életévét betöltött diák ott sorakozott az iskola mögött, közel az erdő határához, ahol két fa között az iskolát felügyelő sárkányok vezére állt. Végignézett az egybegyűlt diákseregen, majd megfordult, és lassú léptekkel elindult az erdő mélyebb részei felé. Jake csak ekkor vette észre, hogy a többi nyolc őket felügyelő hüllő is ott van velük – körbevették őket. Most pedig elindultak a vezérük után, így az emberek se tehettek másként, hacsak nem akarták, hogy agyonnyomják őket.

Jake igyekezett megjegyezni az útvonalat, és hogy mióta mennek, azonban pár perc múltán teljesen összezavarodott, és képtelen volt tovább erre figyelni. Kíváncsian tekintett körbe, de tekintete minduntalan a sárkányokra tévedt. Úgy érezte, az erdő levegője felszabadította – már egyáltalán nem szorongott, sőt, boldog mosoly terült szét az arcán, amiért kint lehet a természetben. A mogorva képű, zöld pikkelyesre pillantva észrevette, hogy az fél szemmel őt figyeli. Mikor tekintete találkozott a fiúéval, apró mosoly jelent meg a szája szélén, majd előre fordult.

Jake maga is előre nézett, és elállt a lélegzete. Ahogy közeledtek a hegyhez, egyre több tűzokádó tűnt fel a fák között. A legkülönfélébb színben és méretben pompáztak: egy nagytestű kutya méretétől kezdve a két háznál is nagyobbig. Elámult, hogy milyen sokan összegyűltek, és a lélegzete is megakadt, mikor meglátott egy különleges csoportot: itt-ott elszórt, különböző színű mintával tarkított példányokat. Némelyiken csupán egy-két foltot lehetett látni, másokon csíkokat, de volt olyan is, akinek testét teljesen beborította a saját mintázata, melyek – és Jake ebben biztos volt – jelentéssel rendelkeztek.