Sárkányfi

5. Fejezet - Végtelen láng

Üdvözletem kedves olvasók! Megérkeztem a következő fejezettel, azonban sajnálattal kell kijelentenem, hogy a következő fejezetek csak 3 hetente (rosszabb esetben egy havonta) fognak csak kikerülni, mivel kénytelen vagyok tanulni érettségire.

Szeretnék azonban egy jó hírrel is szolgálni: úgy döntöttem, hogy egy rövidebb regényemet is el szeretném kezdeni írni, így amint végzek a fejezet vázlatokkal, nekikezdek az írásuknak.

Jó szórakozást a fejezethez!

-----------------------------

~Eclipsz~

Eclipsz felébredt. Immáron öt napja, hogy ki sem mozdult a barlangból, de még a saját lakrészét sem volt hajlandó elhagyni. Kara minden nap meglátogatta, és jó barátnőhöz híven végighallgatta a morgolódását, hogy aztán pár szóval lenyugtassa. Eclipsz csodálta emiatt barátnőjét, hisz olyan türelemmel hallgatta végig, ami nem volt rá jellemző. Időnként Rale is Karával tartott: olyankor a sárkánylány igyekezett nem panaszkodni, vagy felhúzni magát egyetlen gondolattól. Örült annak, hogy édesanyja helyeselte, amit tett. Bár a fejmosás sem maradt el, Rale sokkalta szelídebben szidta meg lányát, mint az apja, Kazu.

Mindezek mellett kellemes meglepetés volt számára annak az őrzőnek, Garelnek a látogatása, aki korábban hazakísérte. Mikor Kara oldalán belépett a lakrészébe, a hím első kérdése igencsak felbosszantotta, ugyanis történetesen afelől érdeklődött, miért nem jelent meg a pénteki nap a munkahelyén. Eclipsznek nem sok kellett ahhoz, hogy elzavarja őt melegebb éghajlatra, Kara azonban egy mozdulattal csöndre intette.

Következő látogatása alkalmával a hím nem kérdezett többet a témával kapcsolatban és a többi napon is érezhetően kerülte a témát. Eclipsz tudta, hogy Garel azért érdeklődött, mert jelentenie kellett Makargonnak, ennek ellenére mégsem kérdezett rá többször, amiért a sárkánylány igencsak hálás volt. Nagyon élvezte a vele töltött órákat, hiszen olyankor eltűnt a rosszkedve. Rengeteget nevetett, a nap végén pedig mosolyogva aludt el. Valahányszor a nála nagyobb Garelnek alkalma volt, mindig meglátogatta, időnként még Kara nélkül is. Eclipsz soha nem gondolta volna, hogy ilyen jó társaságra lelhet fajtája egyik hím tagjában. Mindig is azt hitte, hogy őket csak a rend fenntartása, a nőstények hajkurászása és a területekért folyó harc érdekelte, most azonban megváltozott a véleménye. Ezt a sárkányt ő is érdekelte.

Képes lett volna akár még napokig is csak otthon feküdni és várni, hogy az őrző meglátogassa. De nem folytathatta ezt, mert az élet ment tovább, neki pedig szintén feladatai voltak. Így hát morgolódva bár, de rákényszerítette magát arra, hogy talpra álljon és elhagyja lakrészét.

Ahogy haladt kifelé, egyre inkább becsülte Karát és Garelt azért, mert meg merték látogatni. Elhaladt egy nagyobb szikladarab mellett, ami napokkal ezelőtt még ép volt, most azonban apró kaviccsá zúzva hevert szerte a padlón – a tombolásának nyomai voltak. Itt-ott megpörkölődött falrészek néma sötétsége tekintett vissza rá. Tény, ezt mind ő tette, de nem tehetett róla! Miért is volna az ő hibája, hogy egy bizonyos – vagy talán kettő – sárkány miatt ennyire felidegesítette magát? Mire kiért a barlangból, a fel-feltörő emlékek miatt visszatért a rosszkedve és ismét úgy érezte, tombolnia kell. Hiába forrt a vére azért, hogy tüzet okádjon, és mindennek nekitámadjon, ami él és mozog, elfojtotta az érzést. Emlékezett még tanítója szavaira: a harag útja az őrület és a pusztulás útja. Ha állandóan az érzéseire és a mérgére hallgat, akkor egy idő után megvadul. Onnantól kezdve pedig nincs más lehetőség számára: el kell hagynia a területet, és egyedül kell leélnie az életét, távol mindentől, amire veszélyt jelenthet.