selyem

első fejezet

peleskey mangólia
_______________________

- Zavaró vagy, ugye tudod ? - morogtam Nádja felé, aki már tizedjére zaklatott azzal, hogy merre lehet a kis csapat fiú tagja.

Nem elég, hogy pattanásig feszültek az idegeim, mivel ma derül ki, hogy ki kerül be, a médiatudomány programba és én még mindig nem tudtam az eredményeket, mivel Eliél nem volt sehol. Nem is értem, hogy miért panaszkodnak a férfiak a nőkre azzal kapcsolatban, hogy sokat kell várni rájuk, mikor a srác már mind a kettőnk késési rekordját megdöntötte. Pedig a megbeszélés nem tarthatott ennyi ideig, ebben biztos vagyok.

- Szerintem elfelejtette a találkozót - állapította meg a mellettem ácsorgó lány, fel sem véve kérdésem. Miközben beszélt, egyáltalán nem nézett rám, helyette egyik lábáról a másikra helyezte testsúlyát és a rohanó embereket figyelte.

- Ezt erősen kétlem - vágtam rá. - Te is tudod, hogy képtelen lenne arra, hogy bármit is elfelejtsen - néztem alakjára.

Mondandómra Nádja megrántotta vállait, majd tovább ugrándozott és csinálta azt, amit eddig. Feszülten sóhajtottam fel, majd remegő kezemmel hajamba túrtam. Meglehet, hogy a hideg miatt volt olyan, mint egy kocsonya, de igazából már annyira feszült voltam, hogy legszívesebben pofán vágtam volna azokat a járókelőket, akik parasztok módjára, túlságosan közel sétáltak el mellettünk, majdnem fellökve minket.

Túl forgalmas volt ez nekem.

- Szerintem menjünk - dobtam fel az ötletet, kis hallgatás után.

- Szerintem még várhatnánk pár percet és, ha továbbra se jelenik meg, indulhatnánk, mivel már nagyon fázik a seggem.

- Nekem is nyugi - fújtattam.

Ismét szétnéztem, hátha megtalálom a szőkére festett haj koronát, de az igazat megvallva, még valami szőkéhez hasonlót se találtam, mivel már mindenki üres fejét egy sapka melegítette. Nekem is el kellett volna egy, de reggel, amikor rohan az ember, mégis ki gondol arra, hogy délután egy nyomorult sapka fog hiányozni az életéből ? Holnap már biztos, hogy veszek fel egyet.

- Bocsi csajok, hogy késtem, de akadt egy kis elintézni valóm - jelent meg Nádja mellett Eli és olyan hangosan vette a levegőt, mint valami teve.

Gondolom futott és ki is fáradt, de legalább megérdemelte.

- Igen ? Nekünk meg majdnem befagyott a seggünk - beszéltem Nádja helyett.

- Tényleg bocsi, de ezt el kellett intéznem - lihegett továbbra is a fiú.

- Remélem, legalább jól jártál, ha mi már nem - morgott barátnőm.

- Rendben, legközelebb gyorsabb leszek - emelte fel védekezően kezeit, majd vett egy mély levegőt. - De szerintem most már induljunk - dobta fel a pár perccel ezelőtti ötletem.

Nem gondolkoztunk sokat, azonnal útnak eredtünk afelé a hely felé, ami már az otthonom és lassan az övéké is lehetett volna. Szerencsére nem volt olyan messze, így gyorsan kiszúrtam a kékkel írott Madal feliratot és azt az egész falnyi üveget, ami a kávézót rejtette. Amióta az eszemet tudom, itt ücsörgök és szürcsölöm a jobbnál jobb italokat. Valamiért ez a hely úgy hatott rám, mint a nyugtató, hiszen ahogyan a belsejébe léptem és bele szippantottam a kellemes kávé illatba, azonnal ellazultam és valójában már nem is nagyon érdekelt a program eredménye.

Csak le akartam ülni és élvezni a nyugodt környezetet, annak ellenére, hogy sokan voltak. A kávézó falai még mindig a sárga és barna színeit öntötték magukra és az otthonosan berendezett bútorok és kellékek varázslatos hatást sugalltak. Hogy több ember kényelmesen elférjen, egy emeletet is építettek, ahol szintúgy tökéletes volt a hangulat.

Mivel most barátaim társaságában érkeztem, úgy döntöttem, hogy jobb lesz nekünk fent, így ösztönösen indultam meg a lépcsőfokokon, majd amint felértem, ki is lestem magunknak egy remek helyet.

- És, milyen Dániában ? - támadta le Eli Nádját, miután helyet foglaltunk.

- Hát, nagyon szeretek ott, mivel rengeteg lehetőség van és az igazat megvallva, találtam is egy helyes dán pasit, aki azt mondta, hogy velem szívesen Pestre költözne - kuncogott barátnőm.

Én nem lepődtem meg, mivel nekem már elújságolta a híreket, de a szőke fiú álla a padlón koppant. Meg is értem, hiszen mikor az elején költözött ki, még ő kötötte az orrunkra, hogy neki nem lesz pasija.

- Remélem helyes. És izmos - álmodozott Eli.

- Ha helyesnek nevezném, még el se mondanám az igazságot, ugyanis kicseszett helyes. De ruha nélkül még nem láttam, szóval az izmokkal várnunk kell - szomorodott el a fekete hajú lány, de mondandója miatt muszáj volt halkan nevetnem.

- Inkább te mesélj Eli - fordultam az említett felé. - Merre jártál ? - tettem fel a lényegre törő kérdést.

A fiú nem válaszolt rögtön, előtte kissé lesütötte szemeit, amiből máris sikerült rájönnöm, hogy miért is késett annyit a szöszi. Sejtelmesen Nádjára pillantottam, aki ugyanolyan fejjel nézett rám, végül ismét a hallgató srácra néztem.

- A programon sikerült összefutnom egy fiúval, akit már látásból ismertem, de most, hogy kicsit... - itt Nádja megköszörülte a torkát, utalva arra, hogy cseppet se kicsit dumáltak. - ...vagyis elég rendesen elbeszélgettünk, rájöttem, hogy nem is olyan unalmas srác - mosolyodott el a szöszke.

Nem bírtam, azonnal megbocsájtottam neki, hiszen most vétek lett volna rá haragudni. Talán már nem is fogom megütni...

- És, hogy hívják a herceget ? - érdeklődött barátnőm.

- Az még egyelőre titok - kacsintott Eli, mire most nekem esett le az állam. El se hiszem, hogy nem osztja meg velünk a legapróbb információkat is.

Végül eszembe jutott valami, amit eddig el is felejtettem.

- De azt legalább elmondod, hogy mit mondtak a programon ? - néztem barnán csillogó szemeibe.

- Jah, persze - eszmélt fel Eli is. - A vezető papolt egy ideig, de aztán rájött, hogy senkit se érdekel, úgyhogy felsorolta a neveket és ott vagyunk az elsők között - mosolygott olyan édesen a fiú, hogy én is elmosolyodtam.

Aztán, ahogy felfogtam a szavakat, amiket az előbb kimondott, leesett az állam. Újból. Bár picikét éreztem, hogy így lesz, de most mégis olyan nehéz volt felfogni. Hiszen, ez mégiscsak egy hatalmas lehetőség nekünk, amit nem lehet csak úgy elszúrni.

- Szóval kávé helyett pálinkát kérünk ? - kérdezett hirtelen Nádja, de úgy tekintett végig rajtunk, hogy mindnyájunkból kitört a nevetés.

- Mit adhatok ? - törte meg hangoskodásunk egy ismeretlen hang.

Én nem is fordultam felé rögtön, először letöröltem a kicsordulni készülő könnyeim, majd utána néztem fel a kiszolgálóra, aki... aki Vincze Derel volt, teljes egészében.

Jókedvem egy pillanat alatt elillant és figyeltem, ahogy a fiú lapozik párat noteszében, majd amikor üres oldalt talált, fellesett ránk és jég kék tekintete azonnal találkozott az én sokkos, smaragdzöld szemeimmel.

_________________________

e l s ő f e j e z e t
v é g e