selyem

tizenegyedik fejezet

vincze derel
_________________

Feszülten kezdtem el letakarítani az utoljára hagyott asztalt. A szívem még mindig a torkomban dobogott, de most nem attól, hogy megláttam a lányt. Nem... A mostani hangulatom teljes mértékben eltért a pár órával ezelőttitől és most majdnem azért kaptam szívrohamot, mert szétbaszott az ideg.

Hogy lehetett akkora fasz, hogy fogta magát és lelépett ? Hiszen pont olyan dologról akartam vele beszélni, amit mindenképpen meg kellene tárgyalnunk, de erre gondol egyet és a kis barátjával közösen kitipegnek.

Kifújtam az eddig bent tartott levegőt, majd a csészékkel teli tálcát a pultra dobtam. Kicsit magasabbról, mint kellett volna, így természetesen az egyik, porcelánból készült darab feldőlt. Panna azonnal a hang irányába kapta fejét, majd mikor meggyőződött róla, hogy minden rendben van, rám nézett.

- Mi a baj ? - kérdezte lágyan, ám én megforgattam a szemeim.

- Semmi - mormogtam, majd megragadva egy száraz rongyot, visszaindultam az előzőleg kipécézett kisasztalhoz.

Annyira, de annyira össze voltam zavarodva, hogy miután végeztem a törölgetéssel, nem is tudtam mit kezdeni magammal. Gondolkoznom kell. Ráadásul nagyon sürgősen ! Bár, már egy hete nem csinálok mást, csak azon agyalok, hogy mégis mi a fasz lehet az a kicseszett érzés a bensőmben, ami folyton arra ösztönöz, hogy minél hamarabb elmerüljek azokban a smaragd zöld szemekben. Amik mindig úgy ragyognak, hogy azt képtelenség megunni. És az a csoki barna haj. Istenem... Gimiben hányszor is játszottam velük, folyton kiválasztottam egy tincset a sok közül és azzal le is foglaltam magam. Emlékszem, egyszer megkértem rá a szépséget, hogy tanítsa meg a fonás hülyeségeit és hála az égnek, nem is kellett olyan sokáig nyafognom neki. Bezzeg most ! Ha meglát, az az első dolga, hogy bunkó és sérteget, vagy...

Vagy menekül. Ami őszintén megmondva, igencsak meglepett. Hiszen ez nem ő volt, Peleskey Mangóliát sohasem lehetett megfélemlíteni és ha mégis arra tetted a voksod, az a tüzes kis test, rögtön támadott. De sosem menekült...

- Szivem - simított a kezemre Panna. Észre sem vettem, hogy időközben visszabaktattam a pulthoz.

- Hagyj - toltam odébb magamtól és azáltal, hogy visszarángatott a valóságba, a harag újból felgyulladt bennem.

A szőkeség megilletődött, de nem tántorított. Majdnem olyan bátor volt, mint Lia, csak egy kicsikét szerényebb és nem nagyszájú kiadásban. Hm... Mennyire is szerettem benne az ajkait, olyan jó volt megcsókolni és amikor a szórakozóhelyen újból megtörtént, nem akartam elengedni és még többet kívántam belőlük.

- Mi a baj ? Tudod jól, hogy nekem elmondhatod - mosolygott rám lágyan a szépség, de nem igazán melengette meg a szívem.

- Semmi, mondtam, hogy hagyj - erősködtem, majd a pult mögé sétálva levakartam magamról a kötényem.

- Az apáddal van valami ? - hallottam meg kérdését, ami egy újabb düh hullámot indított a testemben. Tudom, hogy nem rosszból kérdezte, de mégis szarul esett.

- Ahhoz semmi közöd ! Egyszer, egyetlen egyszer meséltem róla és megkértelek, hogy felejtsd el ! Erre most felhozod ! - csaptam hitetlenül az asztalra.

- Oh, azt hittem megbízol bennem és elmondod a családoddal kapcsolatos problémáid ! - tette csípőre a kezeit a lány és láttam rajta, hogy már neki sem kell sok.

- Attól, hogy párszor lefeküdtünk és egy légkörben dolgozunk, nem jelenti azt, hogy meg kéne bíznom benned - mosolyogtam rá, ám gesztusomból lerítt a gúny.

Panna lesokkolt és már láttam is, ahogy összetöröm a pici szívét. De nem igazán érdekelt. És... Valójában az ő hibája volt. Ő erősködött, hogy mondjam el, nem hallgatott a szép szóra, szóval most megitta a levét. Legközelebb tanul belőle és okosabb lesz.

- Leléptem - túrtam idegesen hajamba, majd kikerülve őt, megragadtam a kabátom és ott hagytam.

Dühösen csúsztattam kezem a cigis dobozom és az öngyújtóm felé, majd gyorsan rágyújtottam. Kellett valami, hogy megnyugodjak. Bár, a szívem inkább valaki után sóvárgott, de ő most nem volt itt. És nem is lesz. Elhagyott. Mert kidobtam őt. Pedig egyáltalán nem akartam... Istenem, három kibaszott éve és képtelen vagyok leszállni a témáról. Mintha egy kis dedós lennék, aki még mindig nem kapta meg azt a játékot, amit igazán szeretne.

Újból a hajamba túrtam, ezzel akaratlanul is emlékeztetve magam arra, hogy ez az ő szokása. Úgy hiányzik... Csak valamiért nem tudunk beszélni, én pedig nem leszek az a nyálas srác, aki mindenhol zaklatja őt. Ha most nem is, később úgyis akar látni. Csak idők kérdése az egész. Mangólia általában az érzéseitől függ, azok pedig mindig változnak. Remélem, nála most az egyszer minél hamarabb eljön ez a változás.

Miután a zár megadta magát és sikeresen bejutottam az apró házba, letéptem magamról a cipőm és a kabátom, a kulcsom pedig a kis polcra helyeztem. Apa cipőjét nem találtam, így beljebb lépdeltem, hiszen azt hittem, hogy egyedül vagyok, de tévednem kellett. Az apámnak nevezett személy, sáros lábbeliben járta körbe az így is koszos nappalit és szokás szerint szürcsölte a kezében lévő hatalmas alkohol mennyiséget. Annyit ivott, hogy néha elgondolkoztam azon, hogy már úgyse lehet rá hatással, de amikor mindig részegen találtam, sajnos megint tévednem kellett.

Felsóhajtottam és inkább elindultam a szobámba, hogy valami hasznossal töltsem az időt, édesapámmal ellentétben.

- Fiam - szólt rám és ahogy rá kaptam a tekintetem, csak félig próbált kilesni a garnitúra mögül. - Te vagy az ? - kérdezte lassan, amitől kezem már majdnem meglendült, de vissza fogtam magam.

- Igen - morogtam, majd tovább is indultam.

- Gyere ide - szólalt fel ismét. Válaszul megforgattam a szemeim és erősen gondolkoztam azon, hogy mit is kéne tennem, de végül rászántam magam és lassan az apámnak nevezett fickó elé sétáltam. - Tele kérem - nyújtotta felém az üres poharát.

A tenyerem ismét bizseregni kezdett, éreztem, ahogyan az agyam ösztönösen jelet küld, hogy pofozzam meg. Közben pedig bámultam a fátyolos szemeit, a már rég borostás arcát, amiről tükröződött a több hónapos szociális viselkedés kihagyása. Szánalmas volt. De tényleg és mégis elvettem a poharat és helyette az egész üveget a kezébe nyomtam.

Nem, nem fogok vele leállni veszekedni, hiszen már ezerszer megtettem és nem volt jó vége. Ha pedig a sárga földig issza magát, legalább kettő opció létezett. A rosszabbik, hogy egész nap és reggel ki van ütve, a jobb pedig az volt, hogy feladja a szervezete.

Egy szó nélkül léptem el mellőle és újból megindultam a szobám felé.

- Jó fiú - hallottam utoljára gyenge hangját, de nem foglalkoztam vele, hiszen utáltam, ha így hívott. Nem voltam én jó, és sose leszek az, csupán meg tanultam alkalmazkodni...

_______________________

t i z e n e g y e d i k   f e j e z e t
v é g e

szép estét !!

csak annyit szeretnék írni, hogy a sulival sítúrára megyünk, azt hiszem egész jövő héten és most hétvégén indulunk. szóval összedobtam nektek most ezt a részt, remélem azért nem lett borzalmas. de a lényeg az, hogy jövőhéten nem biztos, hogy lesz rész, sőt !

további szép estét skacook !! ♡