tartózkodó kérelem (BTS fanfiction)

45.rész-Valahol a szívünk mélyén

-EGY ÉVVEL KÉSŐBB-

Ádám elmosolyodott.

-Rég volt.-mondta, mire csak kínosan elmosolyodtam-Nem gondoltam volna, hogy egyszer egy vakrandin találkozunk újra.-nevetett fel.

"Hát én sem..."

-Na és...hogy megy a sorod?-kérdeztem zavartan.

-Jól.-bólintott elégedetten-Miután visszautasítottál...-kezdett bele, mire én csak kínosan vigyorogtam tovább-...rájöttem, hogy nem lehetek ilyen nyámnyila, szóval összeszedtem magam és hát...most egy remek egyetemre járok, ahol én vagyok az évfolyam egyik legjobb tanulója vagyok. Elkezdtem edzeni...-emelte fel az izmos karját, mire csak kínosan elmosolyodtam.

-Áh...ennek örülök.-mondtam bólogatva.

-Igazából...hálás vagyok neked.-mondta mosolyogva, mire értetlenül néztem rá-Miattad lettem az, aki most vagyok.

"Oh..."

-Öhm...én...sajnálom, hogy akkor...ott...megbántottalak. Fiatal voltam...és azt hiszem nem volt ki a négy kerekem se.-vakartam meg zavartan a kobakom.

-Ne sajnálj semmit!-nyugtatott meg.

-Áh...-húztam el a szám zavaromban.

-Egyébként...mit csináltál az elmúlt években? Hallottam kint éltél egy ideig Dél-Koreában. Milyen volt?-kérdezte, mire lehervadt a mosoly az arcomról-Oh...-húzta el a száját-...érzékeny ponton érintett a kérdésem?-kérdezte aggódva.

-Nem...-mondtam-...vagyis...-bizonytalanodtam el.

-Rossz emlékek?-kérdezte, mire nagyot sóhajtottam.

"Pedig...kezdtem azt hinni, hogy most már jobban vagyok."

-A legrosszabb emlékek...-válaszoltam-A legrosszabb emlékek kötnek oda...-egészítettem ki az előbbi mondatom, majd folyattam-De ugyanakkor a legjobbak is...szóval...nem tudom...hogy ez jó-e vagy rossz.-magyaráztam, mire ő nagyot bólintott, jelezve, hogy megértette, amit mondtam.

-Hát...nem is tudom. Itt az a kérdés, hogy megbántad-e, hogy oda mentél?-nézett rám, mire elgondolkoztam.

"Semmit sem bánok."

-Nem.-válaszoltam-Nem bántam meg.-mondtam, mire ő halványan elmosolyodott.

-Akkor rendben van. Már meg is van a kérdésedre a válasz.-mondta, mire én is halványan elmosolyodtam.

"Majd elmúlik...Hanna.

Egyszer minden elmúlik."

-Írói szemszög-

-Jahj...-szólalt meg vidáman Hanna anyja-...annyira örülök neked, Tamás.-mondta, mire az említett zavartan elmosolyodott és leült az asztalhoz.

Hanna anyja, Andrea neki is látott a kávéfőzésnek, hiszen nem minden nap látogassa meg őket a férfi.

-Hanna itthon van?-kérdezte körülnézve.

-Most randin van, de mindjárt felhívom.-mondta vidáman.

-Áh...randin...-szólalt meg halkan.

-Csak nem zavar a dolog?-vigyorodott el Andrea és keresni kezdte a telefonját.

-Mi?-emelte fel a hangját megszeppenve-Nem, dehogy!-hadarta mentve a menthetőt.

-Ti biztos csak barátok vagytok Hannával?-kérdezte összehúzott szemöldökkel az anya.