Game Over...!

Vissza a "múltba"

Kinyitottam a szemem, de azonnal vissza is csuktam. Rossz helyen voltam, nagyon rossz helyen.

- Manna! Kelj fel de azonnal, különben elkésel az utolsó napodról is! - hallottam anya hangját. Ez mégis, hogy lehetséges? Nem az én körömnek kéne lennie? Hogy lehetséges az, hogy "otthon" vagyok? Mi történt a többiekkel? Előkotortam a könyvet a táskából ami a székem táblájára volt vetve.

------------

"Mi történt velem?" - írtam olyan sebességgel, hogy írásképem olyan olvashatatlan lett, hogy nem akartam tudomást venni róla.
"Nyugi van Manna. Úgy tűnik visszalettünk küldve a te 'világodba'. Ráadásul egy kissé megváltoztatott formájában."
"Ezt meg, hogy érted? Eddig nem az én köröm volt? Tudtommal éppen mentünk vissza Meliba-hoz, hogy az ő segítségét is kérjük, hiszen ő az egyik sakkbábu a tábláról!"
"Az megeshet, de a köröd véget ért, ezért visszaküldtek téged. Hogy őszinte legyek 2000 éve nem voltál itt, megeshet, hogy neked nem tűnt fel, de az idő amit távol töltöttél meglehetősen sok volt. Ezért megértem, hogyha visszaküldenek, hogy tanulj dolgokat."
"Ez azt jelenti, hogy majdnem ott folytatom, ahol abba maradt az "életem"?"
"Pontosan. Attól még minket használhatsz, ezt ne felejtsd el."
"Nem fogom - csuktam be a könyvet az utolsó mondat után"

------------

- Na végre hogy lejöttél! És mi ez a ruha rajtad? Előadásod lesz, vagy miért öltöztél ilyen parasztiasan? - nézett rám apám elég érdekes szemekkel.
- Nem tudtam mit kellene felvennem az utolsó napra, így ezt választottam? De akkor gyorsan átöltözöm - rohantam vissza az emeletre. 

Most, hogy jobban megnézem a szobát, sokkal másképp néz ki mint előtte. Újabb, modernebb és színesebb. Szóval az alternatív univerzumba kerültem, nem abba amibe "beleszülettem". Hogy fogom én így ezt megszokni. Kinéztem az ablakomon, de a szokásos istálló helyett egy kisebb melléképület szerűt láttam. Ekkor kezdtem el felfogni, hogy valójában milyen értékes is volt számomra drága Mervim. Mióta csak az eszemet tudom, ott volt mellettem. Rajta tanultam meg lovagolni is. De most nem elmélkedhetek el róla ennyire. Muszáj sietnem, vagy különben elkések. Kinyitottam a szekrényemet, de a ruhák ismeretlenek voltak számomra. Minden olyan színes és rövid, szinte alig takar el bármit is. Volt egy doboz a szekrényem legalján, amire az volt ráírva, hogy az utolsó napra. Gondolom, csak ezért rejtettem ide, hogy most megtaláljam. Mikor levettem a doboz fedelét, egy gyönyörű tengerkék ruhát találtam benne hozzáillő cipőkkel. Biztos, hogy ezt így utolsó napra akartam tartogatni? Bárhogy is, felvettem és lementem a földszintre a szüleimhez.

- Nem nézek ki furcsán ebben? Egyáltalán biztos jó ez az utolsó nap alkalmából? - forgolódtam, mert nem voltam biztos magamban.
- Jaj édes kicsi lányom, remekül festesz. Ruwdag mindjárt itt lesz érted. Szerintem le fog esni az álla - lelkendezett anyám.
- Ruwdag miért jönne ide? - pislogtam nagyokat. Per pillanat, azt se tudom miért akarna engem meglátogatni.
- Ne butáskodj, hiszen már lassan egy hónapja, hogy elkezdtetek járni. Nem kell titkolóznod előttünk. Sőt nagyon is örülünk neki. Ruwdag egy nagyon szerény fiú, akit már régóta ismerünk, ezért se bánjuk ha őt választottad - nézett ki az ablakon apám. - Emlegetett szamár! Már meg is jött.
- Kiről beszélsz? Nem értek ebből egy szót sem! - forgattam a fejemet minden irányban ahogy csak tudtam. - Mi történik most velem? - dőltem neki a falnak. Az egyik pillanatban még majdnem meghalok, a másikban pedig egy másik univerzumba kerülök. Nem értem mit gondolnak a Quink-ek ilyenkor.
- Hihetetlen! - hallottam egy ismerős hangot, ami már nem olyan kecsegtető. - Gyönyörű vagy!
- Köszönöm - lassan a hang irányába fordultam, de nagyokat kellett pislognom. - Azta, Ön is nagyon elegánsan fest ma! - viszonoztam a bókot. Teljesen ledöbbentem, nem az a Ruwdag állt előttem, akit ismertem, hanem egy teljesen más férfiú.
- Ön és fest ma? - nevetett fel Ruwdag. - Melyik századból idéztél most? Csak nem megint egy régi nyelvezetű könyvet olvastál egész nap?
- Haha - túrtam a hajamba kínomban. - Megeshet, hogy valami olyasféle történt velem.
- Nem csalódtam benned most se, viszont az idő szorít minket, indulhatunk? - nyújtotta felém a kezét.
- Persze - csaptam bele egy jó nagyot és indultam az ajtó felé. - Majd sötétedés előtt visszaérek!
- Ez a nagy napod, ne siess annyira, inkább élvezd ki - hallottam anyám szavait. Pedig egy nagyon jó indokot szerettem volna, hogy ne keljen sokáig elmaradnom otthonról... Mikor becsuktam magunk mögött az ajtót Ruwdag hírtelen megállt előttem és egy komoly arckifejezést öntött megára.
- Valami baj van? - kérdeztem, tényleg nem tudtam mi lehet a baj, hogy ilyen komolyan nézett rám.
- Ezt nekem kellene kérdeznem, minden rendben? Nagyon furán viselkedsz ma. Izgulsz valami miatt? - éreztem, ahogy nagyon próbál választ találni a szemeimben, de tényleg nem értettem mit szeretne megtudni.
- Hogy érted, hogy furcsán viselkedek? - Igazából tudom mire gondol, de egyszerűen nem mondhattam el neki, hogy majdnem 2000 évvel ezelőtt születtem. - Lehet csak nem aludtam eleget és ezért próbálok magamhoz hűen viselkedni, csak nem sikerül.
- Tudod, hogy előttem nem kell megjátszanod magadat. Bármilyen is legyél szeretni foglak. Ha gondolod, akkor korábban hazajöhetünk - mosolygott rám kedvesen. Teljesen máshogy néz ki, mint amire emlékszem. Az a 2000 év ennyire megváltoztatja az embereket? - Indulhatunk akkor? - nyújtotta felém a kezét, mint az előbb. Most már értettem, mit szeretett volna, de nem éreztem magamat olyan pozícióban, hogy megfogjam a kezét, hiszen én nem az a Manna vagyok, akit eddig ismert. Ahelyett hogy megfogtam volna, csak szimplán kezet ráztam vele és felnevettem.
- Szórakozni szeretnél? - ment bele végül ő is.
- Megeshet, sokkal felszabadultabbnak érzem magam ha nincsen az a nehéz légkör körülöttem.
- Akkor induljunk, mert a bál nemsokára elkezdődik - ragadta meg a karomat. - Tudom, hogy szerettél volna gyalogolni, mert ilyenkor a legszebb a táj, de mivel késésben vagyunk ezért inkább motorral kellene mennünk.
- Oh, semmi baj - Motor? Mi az a motor? Mikor megláttam nagyon érdekesnek tűnt. Ez az első, hogy látok ilyet. Amikorról én jöttem, ilyen még nem létezett.
- Segítsek felülni? - de válaszomat meg se várta, már felkapott és felültetett erre az úgynevezett motorra. Igazából úgy éreztem magamat, mintha egy lovon ültem volna. - Ezt vedd fel, fő a biztonság - nyújtott felém egy eléggé csúfkalapot.
- Akkor indulhatunk? - tett fel magára is egy kalapot, és útnak indultunk. Nagyon gyorsan haladtunk, mint mikor először léptem be a játékba zuhanáskor. Iszonyatosan gyorsan mentünk, nem vagyok ehhez hozzászokva az egyszer biztos. Viszont egy idő után hirtelen lefékeztünk.
- Mi történt? - kérdeztem, mintha valami rosszra számítottam volna.
- Csak piros a lámpa. Tegnap elkezdtem visszanézni miket éltünk át együtt. Találtam is egy képet, amin éppen egy nagyon régi képes történetet néztünk az egyik ősrégi mitológiáról. Valamiért még mindig emlékszem mi történt benne. Egy háborúról szólt a hívőkről és a mindent tudókról. És egy nagyon bátor ember volt az, aki véget vetett az egésznek.
- Olvastunk ilyen könyvet? - igazából tényleg nem volt fogalmam arról miről beszélhetett. Nem az a Manna vagyok, akit ismer.
- Olyan első vagy másodikosok lehettünk akkor. Még mindig meg van, ha szeretnéd újra olvasni.
- Miért is ne? Mikor mehetek át?
- Ha szeretnéd akkor holnap átjöhetsz megnézni. Amúgy is el kell mennem anyunak vásárolni, szóval be tudok ugrani érted. Oh, meg is érkeztünk! - állította le a csodajárgányt. - Felkészültél a táncra? - mosolygott rám kedvesen.
- Mondhatjuk azt is - fogadtam el a segítségét. Mit ne mondjak, táncolni már csak tudok, nem?