4 rész. Utazás

156 8 0
                                    

Mi voltunk az elsök akik felszáltak, ezért a leghátso ülésen voltunk! Én ültem a jobb ablak mellett (csak is azért, hogy ne vegyen észre Bambam) , másik ablak mellett volt Jennie és melletem Rosé!  Ahogy felszáltunk elkesztem hülyésgedni! Amíg nem vettük fel a Got7nt (akik utánunk ültek fel, vagyis ök _ az elsök  akik után mentünk) addig röhögörcsöt kaptak a lányok, én meg sirtam a röhögéstöl, hogy hogy röhögnek! Amiután felszáltak a fiúk, azután befejeztem a viccelödést és egy kis Blackpinkes zenét kapcsoltam be és elaludtam (aminek nagyon örültem, mert nem tud hozzám szolni Bambam)! Amikor  oda értünk Rosé felköltöt, és megpilantotam Bambamet (hogy fogom ezt túlélni?)!
És máris mondták hogy ki lesz a szobatársunk! A Twice lett a szobatársunk! Még aznap kiválasztoták a csapatokat! Én egy csapatba kerültem Jacksonal,Rosé, Jihyoval, Minaval, Chanwooval,Bobbyval és Bambamel! Ah... Mit fogok tenni, hogy ne széngyelitsem le magam elötte?  Mindegy, a lényeg az, hogy amikor rá bébredtek arra hogy már 9 és 11kor kellene lefeküdni az ágyba, akkor elengedtek! Bementünk a szobába (amúgy még mindig nem szolt hozzám Bambam!)  és elkezdtünk UNOt játszani! Amiután már feladtam, azután gondoltam hogy ki megyek levegőzni! Így is lett! Magam vittem a telomat, hogy tudjak Blackpinkes zenét halgatni( és persze a fülhalgatomat)! Kilépek az ajtón, és láttok egy férfit, aki nekem háttal beszél a telefonon! És thaiul! Ez csak egy valaki lehet... Hacsak nincs más thai férfi a táborba! De nem tudok róla, és a pálcika lábárol is felismerem! Gondolom magamba hogy nem zavarok, de kiváncsi voltam kivel beszél! Ezért elbujtam a teraszon! Letete a telefonját így egy kicsit se tudtam kihalgatni! Gyorsan elbujtam, aztán véletlenül leejtetem a telefonomat a padlora, ezt ő is halotta! Megfordult s elkezdett felém jönni! Nem tudtam mit csinájak! Észre vettem hogy van itt egy másik fal ahol eltudnék bujni! Ugy is lett, gyorsan mielött ide ért volna  elbujtam, viszont most a fülhalgatomat ejtetem le, amin írja a nevemet! El akartam venni, de már nem volt rá idő, mert ide ért! Ugy el bújtam, hogy még levegöt se szivtam! Halom, hogy fel veszi a fülhalgatomat, s máris mondja a nevemet! Persze nem jöttem elő, viszont ő észre vette hogy van egy másik fal, ahol eltudnék bujni, izgatottan vártam hogy mi fog történi! Végül fogta magát, és elkezdett a fal mellé menni (ahol én voltam)! Észre vett s szótlanul felhúzta az egyik szemöldögét! Én is szótlanul néztem őt, de kb 2 percig vártuk, hogy megszakadjon ez a kínos csend! Végül ő szakitota meg a kínos csendet:
-Meg kérdezhetném hogy mit keresel itt? - mondta, és tudtam hogy ő azt hitte, hogy kihalgatam
-Gondoltam kijövök levegözni! -Mondtam
-Aha, és véletlenül nem halgatál ki? - kérdezte
-Nem, most jöttem -mondtam
-Értem - mondta kicsit dühös hangon, pedig tényleg nem akartam felidegesiteni, főképp nem őt
-Én most megyek - mondtam egy kicsit elkeseredve!
Éppen mennék, amikor megfogja a kezemet - Nem mész te sehova! Te velem jösz! -  mondta és elvitt a domb mögé!
-Miért is kéne maradnom? - kérdeztem
- Csak! Mond csak, nincs valami titkod, aminek nagyon örülnék? -nem értem, mire akar kijukadni, egyáltalán honnan veszi? Csak nem arra gondol.... neeeem lehetetlen!
-Nem! Miért? Mit kéne elmondanom?
- Pl. Azt hogy szerelmes vagy belém? -kérdezte, ekkor nagyon éreztem hogy tiszta forró a nyakam!
-Nem! Egyáltalán honnan veszed ezt a hülyeséget? - kérdeztem! Ügyes Lisa! Bambam még nem kéne tudja!
- Tudod, Mimi mondta! -nem hiszek a fülemnek, az a gyermek elmondta?
- Pedig hazudik! -mondtam
-Amugy csak úgy mellékesen, én is szerelmes vagyok beléd, tehát...! -ekkor nem akartam megint hinni a fülemnek! Azt mondta, hogy szerelmes belém? Hogy volt neki ereje elmondani? Még magamnak se ismerem el, hogy szerelmes vagyok Bambambe! - Jó lenne, ha már végre bevaladnád - mondta és láttam rajta, hogy nem lehet már tovább húzni az időt vele!
-hát... -még mindig nincs erőm neki elmondani!
-Halgatom... - mondta Bambam és láttam rajta hogy izgatott!
-Talán...
-Nálam nincs olyan hogy Talán!
-Jó... Akkor Igen, na mostmár ö... -akartam folytatni a mondatomat de nem volt rá alkalom, mert...megcsokolt! Olyan finoman csókol, hogy szerintem a világon ő csókol a legjobban! A derekamat öleje, én meg a hátát!
10 perces csokunk után ...
-Lisa, Szeretlek! -mondta elmosojodva Bambam
-Én is! -mondtam én is elmosojodva! Nagyon boldog voltam! -Mostmár szerintem megyek, mert a barátnöim biztos agodnak értem! Szia! -köszöntem el tőle, ugy hogy amikor azt mondtam hogy Szia akkor rákacsintotam! Vissza köszönt s ő is rám kacsintott!

A JYP- YG Tábor (Blackpink x Got7 FF) Where stories live. Discover now