🐱21.Rész 🐱(Aletta és Jimin randija)

190 10 2
                                    

El telt jó pár nap amióta a fiúkhoz költöztünk és hogy eldöntötök, de velük maradunk. A fiúk mindent megtesznek értünk, hogy jól erezünk magunkat náluk. Jiminel is jobban összemelegedtünk, annyira, hogy Jimin el hívott egy randira. Annnyira őrültem, hogy végre én is ide jutottam mint a többiek. Úgy döntöttünk Jiminel, hogy egy cicateaházba megyünk. Amióta megtudta, hogy oda vagyok a cicákért el akart vinni egy cicaházba. Jiminel mára beszéltük meg a találkát. Olyan izgatót vagyok, hiába vagyok vele egy szobába és vele alszok egy ágyba még mindig zavarba vagyok tőle. Akárhányszor megölel, megérint vagy egy puszit ad az arcomra mindig elpirulók és érzem, hogy felrobbannak az érzéseim. Miután ezen agyaltam, rá néztem az órára ami mutata nekem, hogy ideje készülődnem. Bementem a fürdőbe hamar letusoltam, kisimitotam a hajam,tetem egy kis sminket magamra, kijöttem a fürdőből a bőröndömhöz mentem kiválasztottam egy nekem megfelelő ruhát, aztán indultam lassan ki. Jimin az autónál várt engem nekidőlve az autónak és épp akkor turt bele a kétszínű hajába. Mikor nem látott engem végigmértem, amitől a nyálam is elkezdett folyni. Mire észbe kaptam, hogy mit csinálok Jimin már rég röhögőt rajtam én pedig a föld alá süllyedtem a szégyentől. Jimin utána megfogtam a kezem és beültetet az autóba. Az út kellemesen telt el. Mikor megérkeztünk a cicaházba egyből el is tűntem Jimin mellől, a cicák irányába mentem össze-vissza simogattam őket. Annyira kifáradtam a cica simogatásban, hogy leültem a székre és közben Jimin is csatlakozót hozzám. Ahogy mellém ült megint zavarba jöttem, próbáltam nem kimutatni előtte. Szerencsére elvonta a figyelmemet egy cica aki az ölőmbe ült, olyan édes volt.
    Nem is vettünk észre Jiminel, hogy már kint besötétedet nem gondoltam volna, hogy ennyit képes vagyok ülni egy cicaházba. Mivel nekem ez új volt, mert Kolozsváron nincs ilyen. Ki jöttünk a cicaházbol de nem akaram még vissza menni a házba így megkérdeztem Jimintol:
   - Chim Chim nem sétálunk még egy kicsit, annyira kellemes az idő- mondtam boci szemekkel.
   - Renben van menyünk akkor- erre fel megfogta a kezem és kézen fogva sétáltunk. Olyan jól esett, főleg az, hogy úgy sétálunk mind egy szerelmes pár ettől a gondolatol elmosolyogtam.
     - Mit mosolyogsz?- kérdezte Jimin vigyorogva, ahogy észrevette mosolyom. "Most lebugtam, mit mondják neki? "
   - Hát csak eszembe jutott valami vicces dolog- mondtam rák vörösen még szerencse, hogy sötét van így legalább nem látja az arcomat.
     Séta közben megláttunk egy parkot és arra felé sétáltunk, leültünk az egyik padra, mármint akartam volna, ha Jimin nem húzott volna az ölébe. Annyira furcsa volt de egyúttal nagyon édes. Órákon át csak beszélgetünk, beszélgetés közben csak az ajkait néztem azokat a dús, piros ajkait *awww*,hogy megcsókolnám. Jaj mikre gondolók ez soha nem fog megtörténni.
    Beszélgetés közben egyszer csak érzem, hogy valaki az ajkaimra tapad mikor kapcsoltam, hogy ki volt az, habozás nélkül vissza csókoltam. Olyan jó érzés volt nem akartam, hogy ennek a pillanatnak vége legyen. Miután elváltunk láttam a szemébe a csillogást és a vágyat, látam szemébe,hogy kedvel de nagyon. Olyna cuki volt.
    Kis idő után felálltunk és visssza sétáltunk a kocsihoz.

Több mint Army (BTS)Wo Geschichten leben. Entdecke jetzt