⏳17.Rész ⏳

190 9 4
                                    

Lassan-Lassan telik le a három hét még van pár napunk amit még itt töltünk Szöulba. A lányokkal ezért nagyon szomorúak voltunk, de legfőképpen Brigi, Réka,  Zuby, Wanda és Andi mivel, hogy ők együtt vannak a fiúkkal hivatalosan is és nem tudták, hogy hogy lesz tovább. Félték attól a gondolatol is, hogy szakítsanak. A gondolatol is már nagyon szomorúak voltak. Nagyon sajnáltam őket de közben örvendtem is, hogy én nem vagyok ebben a helyzetben mivel, hogy én nem vagyok együtt Jungkookal és ugyan így volt Aletta helyzete Jiminel. Mi ketten nem álltunk sehol.
      A lányok időközben megmondták, hogy együtt letek a fiúkkal kissé meglepődtünk az elején mivel nem tudtuk, hogy valójában Brigi és Andi nem sétálni voltak hanem randizni Rm-mel és Jinel. Meglepődtünk de örvendtünk nekik nagyon. Amúgy is soha nincs titkunk egymás elől, mi mindig megbeszélünk mindent barmilegyen. Azért vagyunk mi heten egymásnak és összetartunk ezért vagyunk mi heten a legjobb barátnők, jobban és rosszban mindig egymás mellett.
      *Andi szemszöge *
Annyira kétségbe vagyok esve, hogy tudom azt, hogy hamarosan megyünk és én itt kell hadjam Jint. Nem bírnám ki ha nem láttam vagy, hogy nem érezhetnem a közelembe. A videochat az pedig nem ér semmit nem hímem, hogy Jinnek lenne ideje legalább 1-szer beszélni velem egy nap, soha nem szeretem a táv kapcsolatokat mert azoknak általában az a vége, hogy külön utakon mennek. Épp ettől féltem én. Arra a megoldásra gondoltam, hogy felhívom Jint, hogy ezt beszéljük meg muszály volt vele ezt megoldani. Ezzel a gondolat után vettem a telefonom és írtam neki:
     Andi: Szia hercegem, ha van időd tudunk találkozni, mert szeretnék veled beszélni valamit fontos dologról:***
     Jin: Szia hercegnőm rendbe találkozunk nálad .Ugye nincs semmi baj? Bánt valami? Megijesztesz hercegnőm .
     Andi: Nincs nyugi, de valami nagyon nyomaszt és szeretném megbeszélni veled. Örvendek annak, hogy rá érsz.
     Jin: Érted bár Mikor. Szeretlek.
     Andi: Én is talizunk nálam 17:00 úgy jó neked?
      Jin: Igen
      Andi: Oke, Szeretlek hercegem
   Ezzel leraktam a telefont és vártam, hogy találkozak Jinnel. Lassan kezdtem készülődni bementem tusolni aztán kiválasztottam egy laza ruhát

 Lassan kezdtem készülődni bementem tusolni aztán kiválasztottam egy laza ruhát

Oups ! Cette image n'est pas conforme à nos directives de contenu. Afin de continuer la publication, veuillez la retirer ou mettre en ligne une autre image.

kisminkeltem magam és épp 17:00-re kész voltam. Mikor leértem Jin már ott várt oda mentem megcsókoltuk egymást és aztán indultunk is sétálni séta közbe megláttunk egy parkot és oda mentünk és helyet foglaltunk az egyik padra, Jin felé fordultam és sírás nélkül próbáltam elmondani a dolgokat:
  - Jin azért akartam veled beszélni, mert nem akarok ezzel a tudattal élni és hogy szenvedjünk mind a ketten.
  - Mitől van szó Andi, kezdesz megijeszteni azokkal amiket mondasz nekem- mondta kétségbeesve.
  - Arrol van szó, hogy tudod, hogy pár nap múlva megyünk vissza a lányokkal Kolozsvárra?
  - Igen, És? Mit akarsz ezel mondani- láttam a szemébe, hogy kezd nagyon megtörni.
  - Nem gondoltad azt, hogy mi lesz a kapcsolatukkal én ezt nem tudnám kibírni- már majdnem sírva mondtam ezt.
    Ekkor megéreztem, hogy Jin megölel és magához szorit és megpuszilja homlokomat és mondja:
    - Nem hagyom ezt annyiba megbeszélem a fiúkkal.
    - Miért pont a fiúkkal?
    - Majd meglátod ígérem- mondta mosolyogva aztán pedig egy szenvedélyes csókba hívott.
   * Zuby szemszöge *
   Orsyval és Rékával beszélgetem mikor csak egyszer meg szólal a telefonom abba hagyom a dumcsizást a lányokkal és a telefonom után kapkodtam mikor  láttam ,hogy Tae írt nekem:
   Tae: Szis szöszim még is mikor akartad elmondani nekem, hogy itt hagysz?!
   Zuby: Szia és hidd el akartam mondani csak nem tudtam, hogy hogy fogsz reagálni az egészre.
  Tae: Nyugi szöszim nem haragszom de most szomorú vagyok. Ezt meg kellet volna beszéljük :((
  Zuby: Ne haragudj máskor ígérem megbeszéljük mindent nem még titkolózok ígérem. De amúgy honnan tudód te ezt?:))
   Tae: Jin mondta nekünk és nem csak én voltam e-miat ideges.
   Zuby: Oh...értem
    Tae: Van egy jó hírem szöszim:))
     Zuby: És mi az?
      Tae: Úton vagyunk már -félétek és nemsokára megtudjátok!:))

Több mint Army (BTS)Où les histoires vivent. Découvrez maintenant