💋38.Rész 💋

233 5 2
                                    

* Orsy szemszöge *
   Történtek után lassan egy hét is el telt. Azóta is kerülöm Jungkookot , ő próbál közelembe férkőzni de nem engedem. Nagyon fájt amit csinált nem tudok neki olyan hamar megbocsájtani, próbált beszélni velem de nem engedtem neki . Azóta is Tae szobájába alszom Zubyval. Jungkook szobájába csak azért jártam, hogy minden cucomat át vigyem másik szobába. Házban is inkább elvonulók a szobába, hogy egyedül lehesek. Egyszerűn csak együk szeretnénk lenni ilyenkor sorozatot nézek vagy gondolkodom a törteken. Alvás előtt is mindig Jungkook jut eszembe olyankor elszomorodok érzem ahogyan szívem széthasad fájdalomtól. Tehetlenknek érzem magam. Lányok próbálnak felvidítani vagy segíteni de egyszerűen nem tudnak mosolyt csalni arcomra. Számomra a boldogság eltűnt lassan depresszió veszi át az irányítást. Boldogság számomra csak is Jungkook volt.

   * Jungkook szemszöge *
    Annyira idegesít, hogy nem engedi még közelébe se mennyek nem, hogy beszéljek vele. Nagyon zavar de legfőképpen hiányzik maga a lénye. Hiányzik a csókjai, ölelése, hangja de legjobban a mosollya. Nem tudom meddig bírom ezt a távolságtartást egyszerűn teljesen kifogytam ötleteimből hogyan tudnám visszahódítani. Mindennap beszélek a fiúkkal kérek tőlük tanácsokat de ők sem tudnak segíteni. Szinte vagy a szobámba ülök és nézek magam elé vagy egyfolytába gondolkozom azon hogyan is tudjak beszélni vele. Megbolondulók ha nincs melletem szerelem. Ezért is beszéltem meg a fiúkkal meg a lányokkal, hogy hagyanak itthon ketesben Orsyval így tudok vele beszélni nem zavar senki és semmi. Remélem sikerül vissza szereznem mert én tényleg szeretem ezt a lányt kimondhatatlanul.
 
   * Orsy szemszöge *
     Nagy kedvel mentem le a konyhába vami édességért épp egy sorozatnak kezdtem neki ahová nem hiányozhat egy kis nasi. Konyhába leérve körbe néztem, ha nincs-e valaki a közelben szerencsére nem volt senki. Nagy sóhajt kieresztve indultam meg hűtő felé kivettem maganak amit kívántam majd indultam is vissza. De ahogy megfordultam egy nem várt személyt tálaltam magam előtt. JUNGKOOKOT. Készültem kikerülni, hogy minél hamarabb fent legyek ne lássam őt. Tervem sajnos kudarcba sikerült mert mikor ki akartam kerülni megfogtam csuklómat majd vissza rántót feléje. Épp ezt nem akartam tudtam,hogy  egyszer szembe kell vele álljak és megbeszéli a dolgokat. De nem ment, mert feléltem, féltem attól ha megbocsájtók neki újra minden jól fog menni majd aztán megint megcsal. Akkor végleg összetörök. Próbáltam kiszabadulni karjai közül, de be kell vallanom, hogy két erős vaskéz fog nincs menekvés. Így egy választásom maradt.
  - Jungkook engedj el!- mondtam ordibálva.
  - Nem, ameddig meg nem hallgatsz- majd a falnak lökött így folytata beszédet. - Mért nem hallgatsz meg? Mért?- üvöltött most már ő is rám.
  -  Mert nincs kedvem, hogy bedumáld nekem a hazugságaidat- mondtam szemébe ami mindig elvarázsolt.
  - Pedig nem azok. Figyelj Orsy én kurvára szeretlek érted? Nem csaltalak meg túl fontos vagy nekem ahoz, hogy lecseréljelek valami olcsó ribancra.
  - Sajnálom de ez nem elég ahoz, hogy ezt mind elhigyem neked- mondtam már a sírás szélén állva. - Úgy, hogy kérlek engedj el- már készültem kiszabadulni kezei közül, de mire sikerüljön egy ledületel vissza nyomott a falnak majd ajkaimra hajolt és vadul kezdte csókolni őket.

SZIASZTOK ÍME AZ ÚJ RÉSZ REMÉLEM TETSZENI FOG NEKTEK 😍💋❤❤

Ups! Tento obrázek porušuje naše pokyny k obsahu. Před publikováním ho, prosím, buď odstraň, nebo nahraď jiným.

SZIASZTOK ÍME AZ ÚJ RÉSZ REMÉLEM TETSZENI FOG NEKTEK 😍💋❤❤

Több mint Army (BTS)Kde žijí příběhy. Začni objevovat