❤10.Rész ❤

177 11 0
                                    

Miután ezt mondtam, leszálltam a nyakából és a szemébe néztem, hogy lássam a ragyogó sötét barna szemeit. Akkor éreztem azt, hogy a szerelem hozzám is el ért. Jin az után újra megcsókolt de szenvedélyesen én pedig vissza csókoltam, olyan szenvedélyesen csókoltuk egymást, hogy képtelen voltunk elválni a levegő hiánytól. Ez után Jin megölt el ment, de az előtt a fülembe sugta, hogy találkozzunk holnap, mert egy fontos dolgot akar velem megbeszélni ahogy láttam elég komolyan mondta és gondolta. Miután el ment Jin bementem a szobába és lefeküdtem, szerencsére a lányok már aludtak és nem sikerült felébreszteni egyiküket sem. Egész éjjel nem aludtam csak a randira gondoltam, ahogy Jin megcsókol, a karjai közt vagyok, az ő melegsége, nem tudtam nélküle lenni, túl beleszerettem amire nem gondoltam volna. Reggel elég korán megébredtem asszem úgy körülbelül 7:30 fent voltam, lementem a teraszra ott ültem kb 10-ig, mikor felmentem láttam, hogy közben Jin is írt, hogy:,,Jó reggelt hercegnőm "- mikor láttam olyan boldog lettem egyből vissza is írtam neki. Miután megbeszéltük, hogy találkozzunk 16:00-kor, az után el mentem reggelizni. A delelőt hamar el telt, mikor az órára néztem láttam, hogy 15:00-ra lesz. Elmentem készülődni először letusoltam, aztán vettem egy kényelmes ruhát de egyben jól is nézek ki .

 Elmentem készülődni először letusoltam, aztán vettem egy kényelmes ruhát de egyben jól is nézek ki

¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.

Befontam a hajamat két copfba aztán egy laza sminket csináltam magamnak. Épp 4re lettem kész. Lementem a hotel elé Jin már ott volt várt engem, mikor megláttam egyből elmosolyogtam és érzetem, hogy az arcom lángol. Oda mentem, Jin egyből magához húzott és megölelt szorosan,,olyan jó érzés volt. Aztán elindultunk a helyszín felé, nem tudtam, hogy hová megyünk mert meglepetésnek szánta. Mikor láttam, hogy egy partszakaszra vissz ami privát volt, annyira megörventem. Mikor a helyszínre értünk, majd nem elsírtam magam egy szívalak volt rajzolva a homokba és a szív belsejébe az ált hogy:,, SZERETNÉL A BARÁTNŐM LENNI?,, ,mikor ezt elolvastam oda mentem Jinhez aki izgatottan nézet rám várva a válaszomat. Oda mentem és megcsókoltam a szemébe néztem és igent mondtam neki, láttam a szemébe, hogy megkönnyebbült és örömébe megfogot és megforgatot ez után pedig megcsókolt és azt mondta:
   - Végre megtaláltam, azt a lányt aki tényleg szeret engem és úgy szeret ahogy vagyok nem azért mert hiresség vagyok. Szeretlek!!
    - Én is Szeretlek, te vagy az első fiú az életembe.
    - Ezt örömel hallom- mondta egy cuki mosollyal az arcán.
     Ez után még sétáltunk a part mellet az után vissza vitt a hotelhez, ahol nem akartam elegedni de muszály volt, mert másnap a fiúkal mentek a stúdióba. 
      Olyan boldognak érzem magam Jin mellet soha nem akarom elengedni.

Több mint Army (BTS)Donde viven las historias. Descúbrelo ahora