Elvétett lépések /befejezett/

13.rész

Evelin

-Szerinted?-suttogja Ádám

-Hát.. jól jönne.

-De nem is ismerjük.

-Tudom, de ha van neki gyereke ,csak nem lehet rossz ember.

-Igazad van.-mosolyog rám

-We accept./Elfogadjuk.-mondom-Okey.

-Yeah.-harssan fel a kislány vidáman.

Megérkeztünk a házhoz kedves volt velünk. Semmi okom nincs panaszkodni.

Másnap elköszöntünk tőlük majd a város felé vettük az irányt.

Egyre jobban elveszve a város ismerős zajában, hirtelen Ádám egy hirdetést kezd el olvasgatni.

-Evelin, figyeld. Keresnek minket.-hangjából a jelenlegi helyzethez képest megnyugvás tükröződött.

A falon egy eltűnt plakát volt, amin mindkettőnk képe ott díszelgett. Persze, a felirat nem magyar volt, de tudtuk miért van kint. A plakát alján lévő telefon számtömkelegből leszakítottuk az egyiket.

-Nincsen telefonunk. Keresnünk kell egy telefonfülkét, de ahhoz pénz is kell.-közlöm a tényeket

-Van sapkád? Vagy poharad?

-Koldulni akarsz?

-Ha van, jobb ötleted hallgatom.

-Nincs.

Letelepedtünk egy kolduláshoz megfelelő helyre. Egy olyan környéken kell elképzelni azt a helyet ahol sok ember, megfordul.

/pár órával később/

Lassan már kezdtem megéhezni. A gyomrom olyan üres volt, mint a zsebünk. Semmi pénzt nem szereztünk.

-A remény hal meg utoljára.-lelkesít Ádám

-Először még hittem ebben, de már 30-szorra ismétled.

-Várjunk még egy kicsit.

Az elején még a remény szikrája a lelkemben volt, de már kialudt.

...

Lassan a fények is kialszanak.

-Hé, gyere ide.

Húzz magához közel Ádám. Vállára dőlök, szememet behunyom. Aludnék, de a hideg nem hagy. Félek, ha elalszok nem lesz holnap.

Egy vidám kislány szalad el előttünk az anyjával.

Csak rájuk kell nézni és máris mosolyra görbül a szám.

-Anya mérges lesz rám.-vallom be

-Miért?

-Azt mondta vigyázok magamra. De én nem tettem.-hull a földre egy hatalmas könnycsepp.- Haragudni fog. Megígértem neki, hogy nem esik bajom. Erre itt vagyok.

-Itt vagy velem.-kulcsolja össze az átfagyott ujjainkat.