Az én szörnyem

Sétapálca

3.

- Dipper! - ugrott rám a testvérem reggeli ébresztő gyanánt.

- Agh... Mi az Mabel?

- Gyere reggelizni! - kiáltotta vidáman és lerohant olyan gyorsan, hogy szinte csak egy lila pulcsi és rózsaszín szoknya csíkot láttam. Nagyon sóhajtottam és kikászálódtam az ágyból. Felöltöztem aztán lecsattogtam. Mindenki az asztalnál ült, ami fura, mert általában Ford a laborban szokott lenni. Megettük a palacsintát, amit Soos csinált szerencsére és nem Stan aki sosem mos kezet WC után... Brr.. Fúj... Mikor végeztünk a mosogatóba rakva a koszos tányért Mabel felvetett egy ötletet. - Menjünk ki az erdőbe sétálni! - mondta vidáman.

- Hát nem tudom Mabel.. - kezdtem - veszélyes lehet...

- Pff.. Mióta érdekel minket a veszély tesó? Mi vagyunk a rejtélyes ikrek! - hadonászott vadul mire nevettem.

- Igazad van, azt hiszem..

- Minden rendben? - tette a vállamra a kezét Ford.

- P.. persze... Miért?

- Fura vagy tesó! - jegyezte meg Mabel.

- Nincs semmi bajom! - vontam vállat és elsiettem a cuccomért. Mikor mindent bepakoltam a kis hátitáskámba akkor a húgommal bementünk az erdő legmélyére persze én nyugodtan sétálva ő meg dalolászva és ugrálva. Nem tudom miért, de annak ellenére, hogy ikrek voltunk néha húgomnak hívtam legalább fejben... Hát inkább húg, mint nővér.. Gondoltam miközben néztem, ahogy vidáman legurul a dombról természetesen egy sziklának ütközve és köhögve fölkelt. - Jól vagy?

- Persze! - mondta gyengén, de boldogan és mutatott egy like jelet bal kezével miközben a másikkal az oldalát, de inkább a hasát fogta.

- Inkább majd sík terepen koszold össze a ruhád fűvel!

- De miért? - vette ki az ágakat a hajából - Messze van sík terület és ez is jó móka! - dőlt el újra - Víííí - gurult el. Sóhajtottam és utána caplattam. A földön feküdt a kristályoknál és egy mini pumát simogatott. - Óóó.. - mondta miközben az állat próbálta szétrágni az ujját. Sóhajtottam. Nem tudom mitől voltam ideges. Jó volt újra az erdőben sétálni és örültem, hogy Mabel-nek ilyen jó kedve van, de valamiért úgy éreztem, hogy mennem kell. - Mi a baj Dipper? - nézet rám hanyatt fekve.

- Csak.. szeretnék tovább menni... - fordítottam el a fejem.

- Hova sietsz?

- Nem tudom! - vontam vállat.

- Randid lesz? - mondta csillogó szemekkel.

- Nem dehogy? Honnan veszed?

- De! - ugrott fel a puma meg leeset, fújt és elfutott. - Tuti vendivel lesz!

- Mabel csak tegnap jöttünk! Alig beszéltem vele! - mondtam elpirulva.

- De a bulin tudtál! Jaj, akkor menjél! Siess! - lökdösött. Nem értettem a logikáját és meg akartam vele beszélni de. Nem olyan fontos! Majd később megmagyarázod! Most menj! Hallottam a hangot. Beszélnem kéne erről Mabel-nek.. NEM!! Ordította mire megfogta a fejem. - Na, gyerünk már Dipper! - lökdösött így végül megindultam. Eltűntem az erdő sűrűjében. Egyedül ballagtam lassan.. A lépteim egyre gyorsabbá váltak.. Arra eszméltem, hogy futok. Szinte át ugrottam egy bokrot így egy pici tisztásra értem. Lihegtem a fáradtságtól. Mikor végre rendesen kaptam levegő felnéztem és egy fekete sétapálca hevert a tisztás közepén. A nap sugarai szinte egy körben megvilágította mintha valami szent dolog lenne. Menj! Hallottam a fura suttogást. Tudtam, hogy ez nem normális, de ez az egész úgy megbabonázott, hogy nem tudtam törődni vele. Lassan elkezdtem a pálca felé közelíteni. Fogd meg! Gyerünk! Szinte, mint egy zombi úgy mentem oda. Lehajoltam, hogy felvegyem, de megálltam. Mire vársz? Vedd fel! Fogd, meg ott ahol görbül! ( sajnálom, nem tudom, hogy fogalmazzam másképp) Gyerünk! A suttogások egyre hangosabbak és erőteljesebbel lettek. Egyre többet kezdtem elhallani. Direkt a suttogásnak ellentmondva a száránál fogtam meg. Mikor erre gondoltam a hangom szinte elviselhetetlené váltak, de mikor megfogtam elhalkultak..

- Ez... Olyan, mint... Bill pálcája...