Az én szörnyem

Kalap

2.

Mikor megérkeztünk szinte leugrottunk a buszról. Nagyon izgatott voltam, hogy újra itt lehetek habár Mabel-hez képest én szomorúnak számítottam.

- Hé Dipper gyere, menjünk. - ugrált fel-alá

*kuncog* - Nyugodj meg Mabel.

- HOGY TUDNÉK MEGNYUGODNI? - kiáltott - Hisz ez Gravity fals. A legcsodálatosabb hely. Végre újra találkozunk a régi barátinkkal. Alig várom, hogy oda adjam nekik az ajándékokat.

- Biztos örülni fognak nekik, de ha ugrálsz, tönkre mennek.

- Mmm Dipper.. Ne rontsd el a hangulatot. - duzzogott - Inkább gyere - kiáltott fel újra hatalmas lelkesedéssel és már rohant is. Én nevetem aztán utána futottam.

- Ki ér előbb a kalyibához. - kiáltottam és leelőztem.

- NEM ÉÉR.. - mondta hamis dühvel és igyekezet utol érni. Sőt inkább leelőzni, de még a legelső sem ment neki. Már nagyon közel voltunk. Azt hittem én nyerek, de erre utolért és megbotlott egy kiálló gyökérben így rám eset és a többit már egymáson gurulva tettük meg. Mikor megálltunk meglepet arccal egymásra néztünk és elnevettük magunkat. A nevetésünket a bácsikánk zavarta meg.

- Hé, gyerekek?!

- STAN BÁCSI!! - kiáltottuk egyszerre és rohantunk oda hozzá. Ő leguggolt és széttárta a karjait így mi rá tudtunk ugrani egy nagy ölelésre. Mindhárman nevettünk.

- Hé Stan bácsi mi ez a hajadban? - kérdezte Mabel erre egy rózsaszín szalagot szedet le a hajából. - *nagy levegő* Stan bácsi?! Végre elkezdtél szebben öltözködni miattam. Jaj, annyira örülök. Végre kicsit színesebb.

- Nem - mondta határozottan és állt fel így konkrétan lerázott minket magáról. - Csukjátok be a szemetek - mondta. Mi egymásra néztünk a tesómmal. Ő mosolyogva vállat vont és a kezét a szemére tette. Sóhajtottam és én is így tettem. Ha a bácsikám kitalált valamit az szinte sosem jelentett jót fölég, ha az egy meglepetés. Óvatosan vezetett minket aztán meg álltunk. Levette a kezünket erre mindenki egyszerre kiáltotta.

- ISTEN HOZOTT ÚJRA ITT! - az egész Gravity Falls itt. Mindenki. Vendit-öl egész a többfejű medvéig mindenki. Mindenki? Hallottam egy ijesztő hangot. Nagyon megrémültem. Hátra fordultam, de csak egy mosolygó Stan-el találkoztam. Visszamosolyogtam rá. Biztos csak.. Csak a szél vagy ilyesmi. Nem nagyon hittem, hogy tényleg az, de most nem értem rá ezen rágódni. Mabel sikítva rohant a barátaihoz.

- Jaj srácok! - mondta szinte a sírás szélén. Nevetem és a fura hanggal nem foglalkozva követem a testvérem.

- Jó újra látni törpe! - mondta Vendi - Látom nem változtatok semmit!

- Nem sajnos nem...

- Jaj, nem olyan rossz ez! Legalább a kis helyekre is beférsz!

- Ja... Így megint majd nekem kell megkeresnem, ami a bútorok mögé, esik..

- Az is nagyon hasznos! De bármekkora is vagy én akkor is bírlak. - mosolygott. Éreztem, ahogy a gyönyörű mosolya felmelegítette a szívem. Visszamosolyogtam rá, de Mabel azt hiszem észrevette mit éreztem a mosolya láttán, mert oldalba könyökölt.

- Au! - dörzsöltem az oldalam.

- Gyere! - fogta meg a kezem és elhúzott a tömegbe a kajákhoz ahol Sus tartott egy ponyvát függőlegesen. - Mi az? - erre Sus elrántotta a ponyvát és egy torta maradvány tárult elénk. Csámpás ette úgy, hogy éget még egy két gyertya. A szüleink nem nagyon tudták elviselni a malacot és így Stan-ék elhozták ide... Hát... Lehet nem a legjobb ötlet, mert Mabel az egyetlen, aki hajlandó 24 órában figyelni rá, ami néha az is kevés. Először mindenki meghőkölt vagy mérges lett, de mikor Mabel felkapta a jószágot és elkezdte ölelgetni látszott, hogy ő jobban örül neki, mint száz tortának egyszerre így bele nyugodtak. Mindenki fogott egy tányérnyi torta maradványt és el kezdtünk enni. Ennél undorítóbbat is ettünk már szóval nem igazán zavart szinte senkit.

- Hé! - mondta valaki nekem mire én megfordultam. Pasifika állt ott egy kis egyszerű egybe részes lila szoknyában. Nagyon jól állt rajta. Sokkal szebb volt, mint régen. Fura érzés fogott el mire egy kellemetlen érzést éreztem. Mint egy gyenge áramütés. Ettől elkezdtem kicsit köhögni, amitől olyan volt mintha zavarba jöttem vagy csak meglepődtem volna. – Ha, ha, ha. Na, mi az? Ennyire megleptelek.

- *köhög* Kicsit.. Öm... Nagyon csinos vagy!

- Köszönöm. - hajolt meg elegánsan mire azonnal elnevette magát, amihez én is csatlakoztam.

- PACIFIKA! - rohant el az anyja akit csámpás üldözött akit meg a nő férje futott, hogy elkapja feleségét megmentve a ,,szörnyetegtől".

- Bocsi most mennem kell! - intet.

- Oké.. Szia. - mondta és néztem, ahogy elsétál. Megettem a tortám és sóhajtottam. Ahogy körbe néztem láttam, hogy mindenki jól érzi magát és jó kedvűen beszélget. Elképesztő. Jó látni, hogy mindenki boldog. Miközben nézelődtem egy fekete tárgyra lettem figyelmes az erdő szélén egy fa tövében. Körbe néztem és lassan elkezdtem felé közelíteni. Nem tudom miért néztem körbe hisz semmi rosszra nem készültem. Vagy mégis? Hallottam ismét a fura hangot. Kicsit megtorpantam. Mi ez? Úgy éreztem köze van ahhoz a fekete bigyóhoz így a kíváncsiságtól megrészegülve elkezdtem felé közelíteni. Mikor oda értem észrevettem, hogy ez egy fekete cilinder. Felvetem és alaposan megvizsgáltam. Vedd fel! Vedd fel! Hallottam újra meg újra a hangot. Elkezdtem a fejem felé emelni. Vedd fel! Vedd fel! Vedd..

- DIPPER! - kiáltott Mabel mögöttem. Én kizökkentem a transzból és a cilindert a hátam mögé rejtve megfordultam.

- Mit csinálsz?

- Mi.. Öm.. Semmit! Miért?

- Gyere, kimaratsz a jóból! Lombozni fogunk! - mondta a boldogságtól mindjárt szétrobbanva és elszaladt. Elrejtettem az előbb talált dolgot a fa mögé és követtem. Éppen az egyik törpe ment át rakta könnyedén. A medve is megpróbálta, de szinte azonnal a hátára eset megfogva a rudat, amitől az eltört. Mindenki szomorú lett.. Kivéve Stan meg Ford, akik inkább megkönnyebbültek, hogy így kell nekik is megpróbálni, de kicsit mérgesek miután rá néztek az Mabel-re, aki szomorú volt, de aztán felcsillant a szeme. Megfogott egy törpét, akit a cölöpök mellé rakott, amin nem rég a rúd volt aztán rá rakta a törpe hosszú fehér szakállát. Nevettünk a kreativitásán, de tovább buliztunk. Később táncoltunk is persze pörgős zenére. Mabel egyszer be akart rakni egy lassú számot, de nem hagytam neki. Csak most értem vissza és nem akarok rá akaszkodni Wendi-re.. Meg később se! Sokat nevetünk és nagyon jól éreztünk magunkat így szinte észre se vettük milyen késő van. Végül mindenki hazament és neki álltunk pakolni.

- Gyerekek menjetek, csak majd mi rendet rakunk. - mondta Ford bácsi.

- Igen menjetek, amíg meg nem gondoljuk magunkat.

- Oké! - mondtuk Mabel-el és meg öleltük őket aztán a szobánk felé vettük az irányt. Kalaap.. Ja tényleg a kalap. Rohantam vissza a fához.

- Dipper mit csinálsz?

- SEMMIT! - gyorsan felkaptam a kalapot és magam mellé helyeztem, hogy elrejtsem.

- Dipper?!

- JÓ ÉT! - rohantam a szobámba. Mikor felértem rávetődtem az ágyamra és alá dobtam a kalapot.

- Jézusom Dipper! Jól vagy?

- Persze. Aludjunk!

- Mi volt ez?

- Semmi. Alszunk?

- Peeerszeee. - lekapcsolta a lámpát és lassan álomba szenderedtünk.. Vagyis ő, mert én nem tudtam. Vedd fel! Vedd fel a sapkát! Gyerünk! Mire vársz!

- Arra, hogy Mabel elaludjon. - suttogtam. Ja, bocsi! Mi van?.. Válaszolt? - Mi vagy te? - Vedd fel! Na, kösz.. Mabel ágyához settenkedtem, hogy megnézzem alszik-e. Szerencsére igen. Halkan szuszogott. Leültem törökülésben az ágyam mellé a földre és elővettem a fejfedőt. Magam előtt tartottam a kezemben és csak nézegettem. Vedd fel! Nem.. Nem.. Mintha transzból jöttem volna ki visszahajítottam ágy alá és gyorsan lefeküdtem aludni..