Az én szörnyem

Bill?

- Mit akarhat? Hogy tud velem beszélni? - kérdeztem magamtól, ahogy az ágyon ülve tartottam a sétapálcát. Már egy ideje hazaértem és most persze magamban beszélve a szobámban próbáltam rájönni a dolgokra. Szerencsére mindenki a saját dolgával volt elfoglalva így nem vették észre mikor behoztam a pálcát. Tudtam, hogy Ford bácsinak el kéne mondanom, de kicsit szégyelltem magam, hogy hallgattam a hangokra, amik szerencsére már elhallgattak.. Habár most egy csomókérdésem lenne hozzájuk. Szeretném egyedül megoldani a saját hibámat.. Sóhajtottam kétségbeesésemben. Mi van fenyőke?

- Bíll?

Az egyetlen!

- Mit akarsz?

Nem egyértelmű? Újraéledni!

- És szerinted én ezt hagyom?

Ha, ha, ha.. Fenyőke te nem csak hagytad, hanem még segítettél is! Kinyitottam a szám, hogy mondjak valamit, de rá kellet jönnöm, hogy igaza van. Segítettem.. Segítettem egy démonnak... Lábadt könnybe a szemem és a pálcát ölembe ejtve a fejemet kezdtem el fogni. hogy lehettem ilyen hülye..? Nyugalom fenyőke!

- "Nyugalom?,, mit reagálnál, ha a legnagyobb szörnyetegnek, a legnagyobb ellenségednek segítenél?

Hát legnagyobb szörnyetegnek nem tudok, de ellenségnek se. Nincs olyan. Mind egy kis probléma vagytok, csupán meg én amúgy se segítenék SOHA, de ez fájt fenyőke! Hát ennyire utálsz?

- Igen!

Óóó... Ez szomorú... Mondta hamis bánattal. Ez nem hamis Pinetree! Tényleg fáj! Azt hittem barátok vagyunk..

- Az előbb mondtad, hogy csak kis probléma vagyok! - mondtam keresztbe tett kézzel miközben a szememet forgattam.

Csak azért mondtam, mert sosem segítetek!

- Miért segítenénk? Egy örült vagy! - mondtam határozottan mire sóhajtott.

Ez fájt fenyőke..

- Na persze!

Figyelj... Én csak annyit kérek, hogy vedd fel a kalapot!

- Minek? Elmét moss? Iránnyit?

Nem csak én nem tudom hordani! Szeretném valakin látni! Én most olyan vagyok, mint egy gyenge lélek. Még szelemnek se mondható. Ez enyhítene a fájdalmamon!

- Na persze! Nem versz át! - dobtam be a pálcát az ágy alá a kalap mellé mire egy sárga ragyogás jelent meg. Eltakartam a szemem és becsuktam, de mikor kinyitottam Bill állt előttem emberi formában.

- Szia fenyőke! Hiányoztam? - vigyorgott.

- D.. de... Hogy? - kérdeztem. Nem válaszolt csak fölém magasodott én meg a meglepetéstől az ágyra dőltem, ami nem segített.

- Szia tesó! - lépet be a húgom a szobába. Mikor meglátott értetlenné vált az arckifejezése a boldogból ahogy nekem is a boldog részt kizárva. Bill meg csak morcosan figyelte a lányt. Úr isten... Mibe keveredtem...?