Az én szörnyem

Olyan idegesítő..

(Eredetileg hosszabbra terveztem csak szinte egyáltalán nincs ihletem. A vége vissza volt még azt meg tudtam írni, de ennyi. Eredetileg úgy terveztem azt még beleírom, hogy mi történt a laborban, de szerintem így elválasztva se rossz... A lényeg sokára, de egy hosszabb résszel jelentkezem.. remélem.. és igyekszem minél hamarabb.. a lényeg amint tudok, már rakom is ki az új részt😅)

A házba belépvén bundás kenyér illat fogott meg.

- Dipper te vagy az?

- Igen én! - léptem be a konyhába zsebre dugott kézzel. Stan újságot olvasott, Ford épp evet a tesómmal az asztalnál.

- Jobban vagy?

- Igen csak.. Ki kellet szellőztetnem a fejem.

- Micsoda egy hazudós vagy kölyök!~ - mondta Bill mellettem lebegve egy öntelt mosollyal az arcán. Olyan idegesítő..

- Minden rendben.. Olyan.. Mérgesnek tűnsz..

- Igen csak..

- ..Csak nem, mert folyton hazudsz szeretteidnek! - mondta mire morogtam.

- Dipper.. - nézett rám Mabel aggodalmasan.

- Kölyök.. - mondta Stan mire észrevettem nem csak tesóm aggódik.. Hanem gyakorlatilag mindenki úgy bámult.

- J.. jól vagyok.. Tényleg..

- Hazug.. - mondta mire ökölbe szorult a kezem és fogaimat, picit összeszorítottam.

- Csak.. Hagy reggelizzek - raktam tányérra kettő bundás kenyeret.

- De ez vacsora.. - javított ki Mabel zavarodottan.

- Akko az! - ültem le mellé az asztalhoz és enni kezdtem.

- Dipper.. - mondta Ford

- Hm? – hümmögtem tevékenységem nem megszakítva

- Beszélhetnénk?

- Persze!

- A laborban..

- Ja.. - gyorsan fuldokolva benyomtam az egyik ennivalót a tálcámról. Köhögni kezdtem és Mabel poharában lévő tejet gyorsan megittam, hogy rendbe jöjjek. Persze mutattam kezemmel, hogy sajnálom aztán megindultam a tudós után régi barátjával mögöttem..