Rózsa és liliom ⇢ TaeKook

Első fejezet

Áldott, békés és boldog karácsonyt, illetve jó szórakozást kívánunk nektek KimLena1-val mindketten! 💛🖤 
A fenti képet én készítettem.

Lena: Taehyung

Sounds: Jungkook

Taehyung

Idegesen vágtam be magam mögött a szobám ajtaját, mely mögül még tompán hallottam a szüleim megrovó hangját, ám csendes fortyogásom közepette már nem is igazán érdekelt, hogy milyen kéretlen szavakkal illettek heves kirohanásom után. Az utóbbi néhány percben így is éppen elég szidást kaptam tőlük ahhoz, hogy ne legyen kedvem tovább hallgatni őket. Bősz dühöt ébresztettek fel bennem, de kivételesen hangot nem emeltem ellenük. Egyszerűen csak gyorsan le akartam tudni az egészet, hogy aztán tovább fortyoghassak magamban igazságtalanságuk végett.

A szüleim jómódú családból származtak, így már gyerekkoruktól kezdve a génjeikbe lett kódolva a felsőbbrendűség érzete és konzervatív életvitel. Mindennek egyformának, elrendezettnek kellett lennie. A tökéletesnél alább sohasem adtak, mindent megterveztek előre, ez alól pedig az én életem sem volt kivétel. A létezésem maga egy megvalósítandó tettek sorozataként lett megírva: bekerülni az ország legjobb gazdasági egyetemére, apám jobb kezeként munkába állni és egy dekoratív, korombeli lányt feleségül venni. Azonban a szüleim gondosan dédelgetett elképzeléseit sikerült rövidesen felborítanom, és onnantól kezdve rohamosan kezdtem a mélybe csúszni a szemükben.

Mostanra semmi esélyt sem láttam arra, hogy visszatornázzam magam abba a pozícióba, ahová a születésem pillanatában helyeztek el. De ha őszinte akartam lenni, nem is vágytam vissza a szüleim kegyeibe, hiszen nem tettem semmi rosszat, ami miatt kiérdemeltem volna azt, hogy messzire lökjenek maguktól. Egyszerűen csak szerettem volna önmagam lenni mindenféle következmény nélkül, és levetkőzni magamról azokat a gátakat, amik közé egész lényemet beszorították.

De támogatás helyett csak ellöktek maguktól, én pedig nem akartam a bocsánatukért esedezni, miközben életemben először tényleg jól éreztem magam a bőrömben. Hosszas hallgatás után bevallottam, hogy vonzódás terén nem a dús keblek és a szép női arcok keltik fel az érdeklődésemet, sokkal inkább a széles vállak és a markáns arcélek. Felszabadultságot éreztem, mintha a titkom már nem nehezedne rám mázsás súlyként.

Hasamra feküdve dőltem végig a hatalmas, kétszemélyes ágyamon, arcomat szorosan a párnámba fúrva, próbálva csillapítani a bőszen tomboló haragomat. Habár túl sok esélyt nem láttam a lenyugvásra, hiszen az imént lezajló események vetítésszerűen játszódtak le újra és újra a szemeim előtt, ezáltal folyamatosan szítva a bennem tomboló tüzet.

Mióta realizálódott a szüleimben, hogy senkit nem állt szándékomban feleségül venni, sem komolyabb kapcsolatot létesíteni egy lánnyal, azóta a szemükben aligha tudtam jól cselekedni, minden lépésemhez, lélegzetvételemhez volt egy-egy kéretlen szavuk. Mintha magam is az egyik házunkban dolgozó alkalmazottá változtam volna, akit akármikor kioktathattak a munkavégzéséről, rossz kedvükben akár igazságtalanul, könyörtelenül is bánva vele.

Ma kivételesen nagy botrányba kevertem magamat. Szinte éreztem, hogy rossz ötlet elfogadni Park Bogum ajánlatát, hogy a motorjával fuvarozzon haza, de annyira kedvesen, barátságosan bánt velem, nekem pedig nem volt szívem elutasítani őt. Reménykedtem benne, hogy a szüleim nem szúrnak minket ki, ahogyan a kapualjban búcsúzkodunk egymástól, nevetgélve, mosolyogva, de sajnos ezúttal sem volt szerencsém. Alighogy átléptem a küszöböt, azonnal letámadtak és nem volt lehetőségem menekülni előlük. Nem számított, hogy a srác csak egy iskolai barát, vagy egy egyáltalán nem titkolt szerető volt, hiszen így is-úgy is hatalmas patália lett a történet vége.