He calls me boss|Jikook| BEFEJEZETT

12.

Remegő végtagokkal ültünk be a kocsiba, nem tudtam mást csinálni, csak magam elé meredni. Azon gondolkodtam, mégis mióta váltam én is egy szörnyeteggé, és hogy mikor változott meg bennem úgy valami, hogy hátat fordítsak az öcsémnek. Amióta én is az öltönyösök közé tartozom, kifordultam magamból. Még mindig a fülembe cseng Jungkook első találkozáskori szava "egyszer még embert fogsz ölni értem" 

-Nem kényszerítettelek rá, de te mégis megtetted. Hogy érzed magad? -Pillantott felém Jungkook, mikor ő is beült a kormány mögé. 

-Azt hittem jobban megfogok rémülni...-Néztem rá könnyes szemekkel. -Ez azt jelenti hogy-

-Nem! -Vágott a szavamba. -Ez csak azt jelenti hogy hozzá vagy szokva az ilyen látványokhoz. Te sosem leszek olyan mint én...Nyugodj meg. És sajnálom hogy ilyen lett ez a nap. Nem így terveztem. 

-Rád sem ismerek. -Hajtottam le a fejem. -Vagy csak megjátszod magad? 

-Nem kenyerem a megjátszás. Csak...Had adjam önmagam, legalább előtted. -Mosolyodott el halványan, majd két ujjával felemelte államnál fogva a fejemet. -Ne roskadj magadba, rossz így látni. 

Végül szótlanul indultunk el. Igazán elgondolkodtatott a viselkedése. Most már mindig ilyen lesz, vagy fog még bántani? 

Végig merengtem az utat, észre sem vettem hogy vissza értünk. Csak Jungkook lágy hangja  ébresztett fel a gondolkodásból. 

-Na...Ne légy szomorú, most már többször ki fogunk járni. A következő helyet, te választod ki. -Elmosolyodtam, majd bólintottam egyet. Kiszálltam a kocsiból, majd meg sem várva őt elindultam az épület felé. Már igencsak sötét volt odakint, hamar elrepült az idő. Így észrevettem valami furcsát. Az ablak sötétítőkön keresztül átlátszott valami szokatlan. Mintha valami égne...

-Mi a franc? -Tátotta el a száját, mikor beért engem. Sietve léptünk be a kétszárnyas ajtón, majd megcsapott minket a füst szaga. Ordibálás, és zokogás hallatszott az emeletről, ezért gyorsan arra vettük az irányt. 

A dolgozók kétségbe esetten oltották vödrökkel a tüzet, míg a több fele pánikolva szaladt az épületen kívülre. Lökdösték egymást, szitkozódtak. Még engem is párszor majdnem fellöktek. Rengeteg sérült is volt közöttük, és senki sem foglalkozott vele. 

-Jimin! -Kiáltotta Taehyung a nevemet, nekem pedig egy kő esett le a szívemről, hogy tudom jól van. Jungkook figyelmen kívül hagyott, és elsietett a tárgyalóterem felé, ami már úgy lángolt, hogy nem lehetett meglenni a közelében. Az öcsémre pillantottam, majd megpillantottam egy apró tárgyat a kezében. -Nem bírtam tovább! ha nem engednek, el, pusztuljon mindenki! -Egy öngyújtót szorongatott, és idegesen trappolt oda hozzám. -Ugye megértesz? 

-Persze hogy megértelek! De dugd el azt nagyon gyorsan, ha meglátják hogy te okoztad ezt, végünk van. -Tettem a kezemet a karjára, ő pedig a nadrág zsebébe rejtette a gyújtót. -Sajnálom hogy magadra hagytalak. De most eltudunk menni. 

-Elmegyünk? -Jelent meg az arcán egy mosoly, majd sóhajtott egy nagyot. -Végre hazamehetünk? 

-Igen, haza. -Bólintottam, majd karon fogtam és futni kezdtem vele. Velünk együtt több száz ember szaladt, így erősen kellett fognom, vagy elveszítem őt. Amikor elértük a kijáratot, végig futott a tűz a szőnyegen, majd az ajtót is emésztgetni kezdte. Ijedten hátrálni kezdtem, majd más menekvési útvonalon morfondíroztam. Sok embert nem érdekelte a lángoló kijárat, és egymást lökdösve mentek kifelé. De én nem akartam veszélybe sodorni Taehyungot. 

-Mit csináltok itt? gyertek gyorsan, még a végén nem jutunk ki! -Futott oda hozzánk egy nő, akin látszott mennyire megviselte ez a dolog. Elkapta Taehyung karját, ő pedig véletlenül elengedte az enyémet. Egy pillanat alatt tűntek el a szemem elől, én pedig a tömegtől semmit sem láttam. Aligha tudtam mozdulni, de próbáltam abba az irányba haladni, amerre ők mentek. 

-Tae! Tae! -Kiáltoztam kétségbe esetten, de hirtelen valaki megfogta a vállamat, én pedig hatalmasat ugrottam ijedtemben. 

-Csak én vagyok. -Állt Jungkook a hátam mögött, majd gyengéden húzni kezdett maga után. -Gyere, kijuttatlak innen, és elmegyünk. 

-De Taehyung! -Néztem rá könnyes szemekkel, de a szavamba vágott. 

-Láttam mindent! megbízható az a nő, hidd el kijutnak innen. -Mosolygott rám nyugtatóan. Nem tehettem mást, csak hogy megbízom benne, és követem őt. Máskülönben elégek idebent, és nem fogom tudni mi van Taehyungal. 

Az irodája előtt haladtunk el, és a jól ismert kutyás, és villanykerítéses részhez vitt engem. Jungkook odalépett az egyik kutyához, majd a nyakörvén lévő gombot megnyomva, észrevettem hogy a kerítés már nem vibrál. Tehát így kell kikapcsolni azt a fránya áramot. Aztán szabadon engedte a kutyákat, azok pedig azonnal futásnak eredtek. 

-Gyere, lesz itt egy kocsi. Egy pillanatra egyedül hagylak, meg kell győződnöm valamiről odabent. Aztán visszajövök. Ja, ez pedig a tiéd. -Simított az arcomra, majd megfordult, és újra bement az épületbe. Azonnal észrevettem egy kocsit, majd megálltam mellette. A telefonomat adta vissza, nekem pedig könnyek gyűltek a szemembe, mikor megpillantottam a háttér képemet. Anya, Tae, és én voltam rajta. Észbe kaptam, és azonnal tárcsázni kezdtem Taehyung számát, viszont tisztában voltam vele, hogy nincs nála a mobilja. De én mégis megpróbáltam. A szívem hevesen verni kezdett, mikor felvette. Hál istennek, úgy tűnik kijutott. 

-Jól figyelj rám Tae. Azonnal menj haza, és tudasd anyával, hogy nincs velünk semmi baj. Miután elmagyaráztad neki a dolgokat, hívd a rendőröket. Már észnél vagyok. Jungkook egy szörnyeteg. Kérlek, ne aggódj értem, csak tedd amit kérek. Szeretlek. 

***

 Az autóban ültünk, én pedig az ablaknak nyomtam a fejemet, úgy gondolkodtam. Két napja beszéltem utoljára telefonon Taehyungal. Kétségbe vagyok esve. Ugyan azt mondtam Taehyungak hogy hívja a rendőröket, nem akarok elszakadni Jungkooktól. Én is hívhattam volna őket, de akkor nem lett volna időm vele lenni. És így esélyünk van elmenekülni. Mégis azt akarom hogy kapják el. De szeretném ha velem maradna. Mit akarok én egyáltalán? 

-Jól vagy Jimin? -Mosolyodott el kedvesen Jungkook. -Gondterheltnek tűnsz. Tudom hogy ez az incidens sok volt számodra, de legalább most már végre együtt vagyunk. Akárhová mehetünk, és akármit kezdhetünk magunkkal. 

Csak néztem őt, és hallgattam a szavakat, amiket kiejt a száján. Sóhajtottam, majd elővettem a mobilomat és kikapcsoltam a helymeghatározást. Így Taehyung már nem fogja tudni merre vagyunk. Jól cselekedem? 

BUÉK! remélem mindenki jól szórakozik, és kívánom hogy mindenkinek legyen szebb, és boldogabb éve. Remélem tetszett, és nem okoztam csalódást. A következőben találkozunk, addig is PÁPÁ! :)