He calls me boss|Jikook| BEFEJEZETT

He calls me darling2-1

"Azt mondják tüzes, azt mondják forró. Hogy túl gyors az élethez, de túl fiatal a halálhoz. Ahhoz hogy lebilincselve égjen a pokol lángján, pedig túl kegyes bűntetés. Azonban nem akar élni, de nem akar meghalni. Ezt az érzést ültette valaki belém, még évekkel ezelőtt. Azóta a fiú lelke egy képzeletbeli halálsoron ég"

Szeptember három. Nagy forgalom van éppen az ebédlőben, mit sem sejtve élvezik az emberek az utolsó vacsorájukat. Azonban két lehetőség áll rendelkezésükre. A hotel dolgozóivá válnak, különben mehetnek a levesbe.

-Jimin kérem! Köszönöm a pompás vacsorát, a családunk kimondottan élvezte ezt a szíves üdvözlést, és kényeztetést. Azonban szeretnénk elmenni. De az ajtók és vészkijáratok zárva vannak. Hol tudnánk kimenni?

Végignézek a családon. Egy öreg papa, egy fiatal anyuka, és gyermeke állnak előttem. Megsajdúl a kemény szívem, és előveszem a kulcsot.

-Taehyung! légy kedves, és vezetsd ki a vendégeket.

-Biztos vagy benne? -Meglepetten fürkészi az arcomat, én pedig magabiztosan bólintok. -Akkor nincs mit tenni...

Taehyung illedelmesen vezeti el őket a főbejárathoz, majd útjukra engedi a családot.

Van három szabály, amit mindenkinek be kell tartania. Öregekkel csak becsületesen. Ha nőket bántasz magadat nyiratod ki. Ha gyermekeket kívánsz ölni, vágd le a kezed.

-Hányan vannak az ebédlőben? -Kérdezem, miközben előkészítem a kötényt, és megnyomom az alkalmazottak hivó gombját.

-Összesen tizenkilencen. Köztük van négy nő, és három gyerek.

-A gyerekeket engedd ki, a nőket ne bántsd, a férfiakkal pedig lehetsz kemény. Ránk férne még pár alkalmazott.

Taehyung elmosolyodik, majd elveszi a kezemből a vérrel áztatott kötényt. Én pedig felvonulok a szobámba.

Nem emlékszem. Azokra a dolgokra, amik egy évvel ezelőtt történtek velem. Csak arra hogy szenvedek. Dereng egy férfi arca, akinek természetfelettien fekete a szeme, és mindig sötétbe van burkolózva. Azonban képtelen vagyok a gondolataim mélyére ásni, gátat szab valami. Ezt nevezik posztraumás emlékezetkiesésnek. Lassacskán minden vissza fog térni. Ezelőtt nem rémlett annak a bizonyos férfinek az arca sem. De mára fel-fel derengenek képek a kisfiús arcáról, ami mögött valaki kegyetlen személy bújuk. És hogy én képes voltam szerelembe esni ezzel a férfival, teljesen érthetetlen.

-Jimin! -Kiláltja a nevem Taehyung, ezért mindent ott hagyva levonulok a halba, hogy megtudjam mit szeretne.

Kérdőn pillantok rá, az arca mindent elárul. A halban minden ember főbe van lőve, egyáltalán nem szép a látvány, ami fogad.

-Ezeket az embereket te ölted meg?!

-Mi?! Ne gondolj ilyenekre. Mindig a te parancsaid szerint játszom.

-Akkor egy alkalmazott tette?

-Nem...-Megcsóválja a fejét, majd az alagsorra levezető lépcsősorra pillant. -Valaki...Valaki. Eljött hozzád.

-Rendőrség?! -Mérgesen pillantok rá, amiért ilyen gyér az intézmény védelme.

-Szó sincs róla. Csak...Hagyd hogy befejezzem.

-Inkább majd én megnézem.

-Ne! -Elkapja a karom, majd hozzáteszi. -Majd én elküldöm.

-Már érdekel ki lehet az. Megnézem.

-De én nem akarom...Hagyd rám. Tényleg.

Egyre mérgesebb vagyok, amiért az utamat állja. Mérgesen lökök rajta, majd elindulok. Lesietek a lépcsőn, majd balra fordulva megpillantom az irodámat. Igazándiból fogalmam sincs hogy miért alakítottam ki a raktárat irodának. Egyszerűen csak emlèkeztetett valamire.

Kinyitom az ajtót, majd becsukom magam mögött. Egy ismerős illat csapja meg az orromat, de oly annyira, mintha minden nap ezt az illatot éreztem volna.

-Vér tapad a kezedhez...Te gyilkos. -Egy hangot hallok meg, azonban a sötéttől nem látok semmit magam körül. A szemre hányó hang épp olyan ismerős, mint az illat. Felkapcsolom a lámpát magam mellett, majd megpillantok egy méterre tőlem egy férfit. Cigi füstölög a szájában, és sötét szemekkel néz rám. Akárcsak az emlèkeimben élő képnek, ami szinte megegyezik az előttem álló férfiéval. Hirtelen nyilalni kezd a fejem, és lüktetni a mellkasom. Akárhányszor ránézek.

-Emlèkszem amikor utoljára láttalak. Szinte belülről kínzott, és sejtjeimre szaggatott a gondolat, hogy nem öltelek meg. Már pedig ha az megtörtént volna, nem lennénk ott ahol. Te nem léptél volna a helyembe, én pedig nem lennék börtöntöltelék.

Minden szó a torkomba ég szavai hallatára. Teljesen kikapcsol az agyam. Újra előtör a félelmem, ami egy évvel ezelőtt marcangolta a lelkem nap mint nap.

-Minden nap rád gondoltam...és megóvtalak. Saját magamtól. Mert tudtam hogy ha megszökök megöllek.

Verejtékek gyöngyöződnek a homlokomon, miközben az agyam próbálja összetenni a hiányzó darabokat.

-Most itt vagyok, mégis nehezemre esik megtenni. Gyilkos nem ölhet gyilkost.

Miközben hallom amiket mond, az eszem teljesen máshol jár. Azon a hotelon, ahol minden nap ez a férfi halálra rémített engem.

-De ez nem a valódi éned. Ezt én faragtam belőled.

Azonban szerelmes voltam belé. Az utolsó percig. Addig, ameddig azt nem mondta, hogy csak azért játszott velem, hogy beérjen a gyümölcs, és édes halált haljak.

Azonban fordult a kocka Jungkook.

-Vajon neked ez az igazi éned? -Komoran pillantok rá, majd felé kezdek sétálni. Dacosan állja a pillantásomat, és egy tapottat sem mozdul. -Gondolkodtál már rajta, milyen ízű a húsod? ameddig távol voltál, én elég gyakran.

Zavarodottság ül ki a markáns állandóan komor arcára, de próbálja ennek semmi jelét sem mutatni.

-Az oroszlán barlangjába sétáltál Jungkook. Itt mindenki bárányként tekint rád. És hiába futnál el...itt minden ajtó zárva.

Elmosolyodik, majd egyből megkomorodik az arca. Egy mérges szempár néz le rám, majd hátat fordítva nekem komótosan kifelé veszi az irányt. Utána eredek, minden mozdulatát figyelem. Majd mikor kiérünk a halba, az összes dolgozó ott vár minket. Majd Taehyung odasiet hozzám.

-Jimin minden le van zárva. Még egy pók sem tud kijutni.

-Helyes.

Jungkookra pillantok. Megcsóválja a fejét, majd elmosolyodik.

Milyen sors szerű

Sziasztok! minap rájöttem hogy szinte befejezetlen maradt ez a könyv. Úgyhogy agyaltam, és arra gondoltam egy véget írok neki, hogy ne maradjon lezáratlan. Remélem tetszett! ❤