He calls me boss|Jikook| BEFEJEZETT

13.

Sziasztok! elnézést hogy a rész elejére pofátlankodom, de be kell jelentenem valamit. Ez az utolsó rész. Vannak ihleteim, és terveim is voltak, de most egy új ficire akarom fektetni az energiámat, és nem akarom elhanyagolni ezt a könyvet. Köszönöm a 1.3K nézettséget, és a kedves szavakat, na meg hogy olvastátok. Remélem még találkozunk az egyik könyvemben. PÁPÁ! :3

Nagyon csendes voltam az úton, képtelen voltam rá figyelni. Csak gondterhelten pillantgattam kifelé az ablakon, abban reménykedve hogy nem találnak ránk a rendőrök. 

-Nos Jimin, nem egyedül akarom eldönteni hogy merre menjünk. Találgass te is. Olyan csendes vagy. -Nézett rám, mire sóhajtottam és vállat vontam. 

-Nekem mindegy. 

-Elmondod hogy mi a baj? -Pillantott újra rám keserűen. 

-Nincs semmi Jungkook. -Erőltettem magamra egy mosolyt, mire kissé enyhült az aggodalom az arcán. 

Jungkook gondolt egyet, majd kapcsolt egy kis zenét, hogy oldódjon a feszültség. De engem valahogy nem nyugtatott meg. Ezért a kezemre helyezte a tenyerét, majd rászorított. Gyengéden elmosolyodott, majd gyorsan áthajolt hogy a homlokomra lehelhessen egy puszit. Aztán újra a vezetésre koncentrált.  

Újabb több perces csend telt el közöttünk, mikor valami halk kis zaj ütötte meg a fülemet. A visszapillantóba néztem, majd hevesen kezdett verni  a szívem. 

-Jungkook, mi lenne ha egy kicsit gyorsítanánk? -Mosolyogtam rá, ezzel leplezve a félelmemet. 

-Minek? -Rázott fejet. 

Lassan már az ő fölét is megcsapta a szirénázás hangja, majd hitetlenkedve pillantott hátra. Aztán rám vezette a tekintetét. Láttam benne a csalódottságot, és a félelmet. Félre értesz, nem én hívtam őket...

-Elárultál? -Nézett rám nagy szemekkel, miközben hófehérré sápadt. 

-Nem! -Vágtam rá. -Ezt nem én...Csináltam. -Pedig valóban az én művem. Hiszen Taehyungak adtam ki a "parancsot" hogy szóljon a rendőrségnek. Most biztos elvesztette felém minden bizalmát. Miért kellett nekem hamarabb cselekednem, mint gondolkodni? 

Továbbra is csak sötét szemekkel nézett, majd egyszer csak egy hatalmasat fékezett, ugyanis a rendőr kocsi pontosan elénk vágott be. Erősen bevágtam a fejemet, de nem foglalkoztam a fájdalommal.  A félelem, és a féltés érzete most nagyobb volt. 

-Megbíztam benned. -Hajtotta le a fejét, majd kicsatolta az övét. 

-Sajnálom. -Szöktek könnyek a szemembe, majd követtem a példáját, és lesütöttem a tekintetem, hogy ne kelljen rá néznem. 

Abban a pillanatban szálltak ki a zsernyákok a kocsiból, Taehyungal együtt. Az öcsém rideg tekintettel pásztázta a mellettem ülőt, míg az egyik rendőr ki nem nyitotta a kocsi ajtaját, majd ki nem szedték belőle Jungkookot. Egyáltalán nem mutatott ellenállást. 

Összesen négy rendőr volt, mind Jungkookra szegezte a fegyverét. Kétségbe esetten pillantottam körbe rajtuk. Mit tehetnék? 

-Sajnálom amiket veled tettem. -Szólalt meg végül, mire rá kaptam a tekintetem. A hangja elcsuklott, majd újra belekezdett. -Csak veled akartam lenni. 

-Bátyó ne hallgass rá, csak egy pszichopata. -Állt mellém az öcsém.

-Én pedig sajnálom hogy elárultalak. -Hajtottam le a fejemet. 

-Jimin! gyere ide, fogd meg a kezem, és menjünk el. -Nyújtotta felém a kezét, de én tettem hátra egy lépést. -Hallod? Kérlek...

-Nem tudom...-Temettem a tenyerembe az arcomat. Majd letöröltem egy könnycseppemet, és folytattam. -Nem akarom. 

-Én azt hittem fontos vagyok neked. Hogy te is velem akarsz lenni. Ezért kérlek, gyere ide. -Mosolyodott el halványan, én pedig ittam a szavát, és épp belehelyeztem volna a tenyeremet a kezébe, mikor egy hatalmas dörrenés ütötte meg a fülemet, amitől összezártam ijedtembe a szememet. Amikor kinyitottam, Jungkook már a földön feküdt. 

-Ne merj ehhez az ártatlan fiúhoz érni, te kutya! -Rivallt rá az egyik fegyveres. Könnyek kezdték áztatni az arcomat, amit hevesen kezdtem letörölgetni az arcomról. -Jól vagy? most már nem fog bántani. 

Nem lőtték meg létfontosságú helyen, csak karon. Ezért felráncigálták őt a földről, majd a két csuklójára bilincset raktak. Mielőtt betuszkolták volna a kocsiba, kaptam egy megvető pillantás tőle, amit nem tudtam mire vélni. 

Hetekkel később amikor meglátogattam őt a börtönbe, már nem azt a Jungkookot láttam viszont akit még akkor régen. Kitálalt nekem mindenről amit akkor akart velem tenni. Az elmondása szerint, ő nem szeretett engem egy fikarcnyit sem, csak azt akarta hogy én is a többi holtest között végezzem. Megrázott az eset, ugyanis ha tagadtam, vagy nem is akartam teljesen beismerni, és szerettem ezt az őrült fazont. Ezt a pszichopata gyilkost, aki nem képes empátiára. Most már hálás vagyok a sorsnak, hogy nem mentem vele. Magunk mögött hagyhatjuk Taehyungal a múltat, még ha nem is volt könnyű. De ennek végre vége van. Már csak az emlékeinkben él az a hotel, amiből már csak hamu maradt. 

***

Mosolyogva tevékenykedtem a recepción, ameddig Taehyung a szoba kulcsokat rendezte el, és írta be a pihenni kívánó személyek listáját. Azzal az egyik munkatársam, az oldalán lépkedett az új dolgozóval, aki mosolyogva köszöntött engem, mint főnököt. 

-Heló újonc, a nevem Park Jimin. Remélem jól fogod magad érezni nálunk, és hamar beilleszkedsz. -Azzal a főbejáratnál álló két fiúra néztem, akik megértették mit akarok, és bezárták a bejárat ajtaját. -Kobozzanak el tőle minden olyan segélyeszközt, ami a segítségére lehet, hogy kapcsolatba lépjen a külvilággal. A vezetékes telefonokat húzzák ki, és minden menekülési útvonalhoz állítsanak két őrt. Köszönöm. 

Vége