He calls me boss|Jikook| BEFEJEZETT

call me darling2-3

-Úgy sem szöksz meg előlem! -Kiáltok fel hangosan, ami repülésre ösztönzi az erdőben lévő madarakat. -Hallod? Hiába szöksz el előlem...Csak egy nyavajás bárányka vagy aki a farkas elől menekül.

Az erdő másodpercenként sötétedik ahogy megy le a nap. Akármerre lépek, lehullott gallyak és elszáradt levelek hevernek a földön. Ezek segítenek megtalálni az elszökött báránykát, ahogy hangot generál az avarban a sietésével. Előveszem a fegyveremet, ám a sötét miatt szemeimre nem hagyatkozhatok, a fülemre igen. Behunyom a pilláimat, és fölemelem a nehéz fegyvert. Ekkor valami hatalmas durranás szakította meg az erdő csendjét. A varjak ijedten, károgva szálltak logikátlanul összevisszasággal az ég felé.

-Nincs bajod? -Veti hozzám hanyagul Jungkook.

-Hm...-Vetem hátra a fejem mérgesen. -Nem bízol a lövészi képességeimben?

-De-De igen. De tudod nála is volt ám pisztoly. És egyenesen rád célzott vele.

-Ou...-Bólintok. -Ez esetben, én kérek elnézést.

-Nem kell ilyen hűvösen viselkedned! -Kiált utánam, mikor én már az erdőből vezető kiutat keresem.

Az idő teltével jómagam is kissé más lettem. Amikor megjelent Ő...Az érzéseim ismeretlenül kavarodtak össze. Mint egy fonál, ami olyan gubancos lett, hogy a kicsomózása lehetetlennek tűnik. Mostanára azt hiszem kissé elvesztem. Nem akarok semmit. Nem akarok senkit. És nem érzek semmit.

-Jimin. -Szólít újra Jungkook, a mára már kedves, és selymes hangján. A szemei már nem olyan sötétek. Ez jobban megrémít, mintha újra azokkal a kiszámíthatatlan szemekkel nézne rám. -Jimin. -Azóta azt hiszem ő is megváltozott. Rendkívül más ember lett belőle. -Már megint merengsz?

-Hhm. -Bólintok összezavarodottan.

-Pihenj le amint hazaértünk. A munkát hagyd rám és Taehyungra.

-Jól vagyok.

A gyilkosság gondolata atomjaimra bont amikor az agyam feldolgozza ezt a szót. Zsibbadni kezd az agyam, és kikapcsolnak az érzékelési funckióim. Ha így folytatom, véglegesen a szakadék szélére kerülök.

-Jimin. -Megállít, és szembefordít magával. -Hagyd abba az emberevést.

-Ha abbahagyom meg fogok őrülni. -Suttogom a sötétségbe remegő hanggal.

-Nem, jobban leszel!

-Nem értheted, inkább ne szólj bele.

-A zsaruk immár századik alkalommal vannak nálunk. Mit gondolsz mennyi időnk van még addig hogy cellák mögül kukucskáljunk ki? Ha ez bekövetkezik, szükséged lesz az eszedre.

Mondatára halkan felnevetek.

-Hhh! Nem lesz szükségem rá.

Jungkook az erdőből való kitalálásában egyértelműen nagyon rossz volt. Ahogy én is. Órákig sétálgattunk az erdőben, míg úgy lehült a levegő, hogy az ujjaim már fájdalman kívül semmit sem érzékeltek.

-Ott egy love-hotel. -Jelentette ki Jungkook, mikor sikeresen megpillantottuk az ország utat. -Ha ott meghúzzuk magunkat, másnap könnyebben haza tudunk menni.

-Tégy ahogy akarsz...

A recepciós fickó a telefonját nyomkodta mikor odaértünk. Egy játékkal volt úgy elfoglalva, mely annyira lekötötte, hogy nem vett észre minket.

-Jó estét. -Szólította Jungkook.

-A franc essen bele ebbe az egészbe. -Morogta a fickó, mikor megbukott. Ahelyett hogy észrevett volna minket, egy újabb játékba kezdett bele. Jungkook mérgesen nézett rám, majd újra megpróbálta. -Hé haver!

Mikor a pasas az újabb felszólításra sem reagált, Jungkook előhúzta idegesen a fegyverét, és a fickó halántékához szorította.

-Baszódj meg hallod?!

Az újabb erőszak láttán, a gyomrom bukfencezni kezdett, és összeszorult a torkom. Ökölbe fontam az ujjaimat, és próbáltam higgadtan viselkedni.

-Mi? Bo-bocsáss meg ha...hallod? -Állt fel a székből a fickó, majd kiejtette a kezéből a mobilját.

-Adj egy tetves kulcsot!

-Hallod, ne ijesztgess már haver! -Emelte fel védekezően mindkét kezét. -Nincs pénz, nem tudok mit odaadni. Kérlek ne raboljatok ki!

-Csak egy rohadt szobát akarok te seggfej.

-Jungkook higgadj le. -Fogom meg a vállát. Rám pillant, majd leereszti a fegyvert a kezéből.

-Ez az alak figyelmen kívül hagyott téged...Ezt nem engedhetem neki.

-Ne butáskodj...Menjünk innen.

Egy hangos kattanás üti meg a fülünket, ekkor a férfi egy pisztolyt húz elő a fiókból, melyet kibiztosít. Ám mielőtt bármit is tehetett volna, Jungkook abban a pillanatba fejbe lőtte.

Sóhajtva nézek le a testre, majd szapora léptekkel indulok meg a kilyárat irányába. Jungkook elkapja a karomat, és magához húz.

-Sajnálom hogy ilyesmit kellet látnod megint. De én sem bírok leállni. -Remegő karjait körém vonja, én pedig lefejtem azokat magamról.

-Mert gyilkosok vagyunk. -Horkantok fel.

-Mit szólnál egy szabadnaphoz? -Szemei vidámságról árulkodnak, mely abszurditással önt el. -Csak egyetlen egy nap.

Bólintok, majd elindulunk az ellenkező irányba. Elhaladunk a holtest mellett, és leakasztunk egy kulcsot a tartóról.

-Holnap korán kell elindulnunk hogy beérjek a melóba.

-Tudom. -Válaszolom kurtán.

-Valószínű hogy ez az utolsó szabad napunk. -Néz le rám lelombozódva. -De nem kell aggódnod.

Jungkook akkor vált igazán a hotel dolgozójává, mikor teljesen leépülni látszottam lelkileg. Eltűnt az az énje, aki szíves örömest marcangolja a lelkemet. Ekkor védeni kezdett engem, és elsőszámú alkalmazottammá vált. Ám szükségem is van rá. Egyedül már képtelen vagyok irányítani. A rendőrök elfognak minket kapni egy napon, és ezt jól tudjuk. Ám van egy tökéletesnek tűnő tervünk ami a meglógást illeti.

Sziasztok! Hosszú ideje nem volt rész, bocsánat. Most már hamarabb fogom őket hozni. Nagyon remélem hogy tetszett, és nem okozott csalódást. A kövi részig is pápá!🖤🖤