PornoStar

12. rész

Uruha pov:

Kicsit unom már az ittlétet, mert látszólag nagyon lassan telik a hétvége. Nem a családdal van bajom, hanem ezekkel a női ruhákkal. Lehet hogy meleg vagyok, de nem transzvesztita. Most aztán tényleg elszégyellném magam, ha a szüleim látnának. Na meg Reitával lenni sem valami könnyű. Kívánom, mint a fene, de kéretem magam, mint valami idióta szűzkislány. Nem bízom benne még teljesen, ráadásul még az a közös munka is...Jó sok dolog összejött – fogom fejem a konyhában ülve egy csésze tea társaságában, amikor is az édesanyja jön be egy szál köntösben, felcsatolt hajjal, hajkefével a kezében, kedvesen mosolyogva.

- Csókolom...- mosolygok rá aprót biccentve.

- Finom? – bök a teára, mire bólintok.

- Miért nem eszel mellé egy kis süteményt? – rak le elém egy tál finomnak tűnő aprósüteményt.

- Köszönöm. – nyúlok is egy szívformájúért.

- Hát a fiam merre van?

- Azt hiszem fürdeni... ment – elakadok mondandómban, ahogy fésülgetni kezdi a hajamat. Egy – Két helyen megakad, kissé kocos. Régebben az én anyukám is fésült.

- Gyönyörű a hajad. Mindig is szerettem volna egy lány gyermeket – a hangján hallom, hogy mosolyog, tükröződik.

- Igazán?

- Igen! Remélem, te és Akira sokáig együtt maradtok és lesznek unokák, többek között szép lányok is. – Ahogy ezt kimondja a teasüti félremegy és köhögni kezdek, aztán gondolkodás nélkül csúszik a számon a mondat.

- Nekem nem lehet gyerekem – pislogok magam elé, valószínűleg ő is, aztán mellém áll, rá nézek, ő engem néz.

- Tessék? – hatalmas szemekkel néz rám.

Bólintok.

- Na de... miért? – kihúzza a mellettem lévő széket és – szó, mi szó – lerogy rá. Aztán nekem előjön a színészi képességem és aprót hazudok.

- Van egy betegségem, kiskorom óta. Reita tudja, de szeret. Nem szeretek beszélni róla, sajnálom – megbánó arccal pislogok.

- Jaj, kicsikém ez olyan sajnálatos...

- Így... már nem kedvelnek annyira, igaz? Szeretnének mást Reita mellé igaz? – elfordítóm fejem, még szipogok is egyet.

- Dehogyis! Látom, hogy szereted a fiamat, és ő is téged. Ezt nem lehet eljátszani – összehúzom szemöldököm, ahogy ezt kimondja. Menj csak pihenni, majd én beszélek a férjemmel. – áll fel, megfogva vállamat, majd elsétál. Meglepődve nézek utána. Fogalmam sincs, hogy értette, amit mondott, de... nem értem. Elhitte vagy semamit mondtam, majd kiderül. Összezavarodtam. Megyek aludni.

Halkan léptek be a szobába, hátha már alszik, és nem tévedek. Derekán egy törülközővel aludt el, kezében egy újsággal. Szerencséje, hogy nem a takarón tehénkedik – terítem rá nyakig. Csak nehogy arra ébredjek, hogy egy szál kukiban fekszik mellettem – indulok el a fürdőbe. Reggel majd elmesélem neki, hogy mit alkottam. Remélem, nem harapja le a fejemet....

Reita POV

Nálam apa, Rurunál anya jött az unokakérdéssel. Legalább ő ki tudott találni valamit, hogy miért nem lehet majd babánk. És mielőtt megkérdezitek, nem hallgatóztam, hanem ő mondta el. Eljött az utolsó nap végre. Persze a családom egy búcsúvacsorát tervez.

- Ruru elkészültél? Tudod ma lesz a vacsora – dőlök el az ágyon. Fekete farmert meg egy inget vettem fel. Rurun egy szakadt farmer és egy kivágott felső van.

- Ha hazaértünk,esküszöm, az összes női ruhámat elégetem – néz rám, majd visszafordul a tükör felé és sminkel tovább.

- Ugyan Ruru, arra még szükséged lesz! – ülök fel, majd állok be a másik tükör elé és állítom be a hajam. Az ingem két felső gombját kigombolom és kész is vagyok. Ruru ujjával összefűzöm a sajátom, majd így megyünk le a konyhába. Az asztal tele van mindenféle finomsággal. Takeru és anyuék már ott ülnek. Amikor apa ránk pillant, elmosolyodik, majd feláll a székből.

- Üljetek le! – mosolyogja. Mi így teszünk. A vacsora kellemesen telik. Végre semmi olyan téma vagy kérdés, amitől egymás torkának ugrottunk volna.

Amikor befejezzük a vacsorát, megköszönjük, majd felállunk és megyünk fel csomagolni.

~ * ~

Amikor a csomagok lent vannak már a kocsiban, én a szobámban állok és nézem. Ebben nőttem fel. Hirtelen rám törnek az emlékek, amin jót mosolygok. Uruha bejön, és felhúzott szemöldökkel nézi, hogy mit csinálok.

- Min mosolyogsz?

- Ja, semmin, csak a régi emlékek - legyintek, majd indulok le a lépcsőn. Hallom, hogy sóhajt egy nagyot majd elindul utánam.

- Kicsikém,remélem, jöttök majd még – ölel meg anya – és téged is látni szeretnélek még Uruha – öleli meg őt is anya. Apa egy enyhe mosolyt küld felénk, éshogy reméli, lát még minket. Na igen, apa nem az az érzelgős fajta.

~ * ~

Otthon az első dolgom lehuppanni a kanapéra. Uruhát nem vittem haza, de nem is tiltakozott, hogy ide hoztam. Amúgy is, a pasi cuccai itt vannak, mivel avval készült.

- Én most felmentem átöltözni – lehunyom szemem, de hallom, ahogy a lépcsőn rohan felfele, utána elalszom.