28.

10K 332 62
                                    

A napjaink szinte ugyan úgy teltek , kisebb -nagyobb eltéréssel, Mariano dolgozott késő estig, ahogy én is a kastéllyal foglalkoztam.Pár nap és haza érnek a friss házasok . Örültem , hogy tudtak minőségi időt együtt tölteni , de már hiányoztak mind a ketten . Nem tudtuk melyik nap érkeznek , egyedül ahhoz tudtunk igazodni , ha hívta Marianot a szálloda vezető , hogy távoztak .
Arra riadtam fel , hogy túl sokat aludtam . Felültem az ágyban , s körül néztem . Mariano már nem volt mellettem . Az ablak felé pillantottam , de még sötét volt . A másik oldal felé dőltem , hogy az éjjeli szekrényen lévő órát meg nézzem . Szinte röhögött rajtam az vekker. Négy óra múlt öt perccel.
-Remek .-suttogtam . Megdörzsöltem arcom , majd ki keltem az ágyból . A fürdőbe indultam , kinyitottam az ajtót , s akkor hallottam meg a víz csobogását . Beljebb sétáltam , majd köszöntem neki . Nem volt kedvem tesztelni az ösztöneit , milyen ha megijed .
-Szia.-motyogtam , majd meg álltam a kéz mosó előtt . Mikor bele néztem a tükörbe , majdnem röhögő görcsöt kaptam . Hát a kinézetem , hagy néhány kiveti valót maga után . Meg mostam az arcom , hogy egy kicsit felfrissítsem , ha már ilyen korán kipattant a szemem . Épp mikor megtöröltem az arcom , s ismét a tükörbe pillantottam , akkor vettem észre , hogy Mariano mögöttem áll , s a haját törölgeti. Néha úgy tud settenkedni , hogy a frászt hozza az emberre.
-Miért nem alszol bellezza(szépség)?- dörmögte .
- Azt hittem elaludtam . - válaszoltam neki , úgy hogy a tükörbe néztük egymást . Letettem a gránit pultra a törölközőt , majd felé fordultam .
- Kérsz kávét , és reggelit ? -próbálkoztam most én oda figyelni az ő táplálkozására .
- Kávét kérek , de reggelit nem . - akasztotta fel a törölközőt a fogasra , majd magára vette a köntösét .
-Mariano ne szórakozz velem , négy óra van . Ne akard , hogy már most veszekedés legyen . Csinálok reggelit , és reggelizni fogsz. - mutogattam az ujjammal felé , mint egy anya aki szidalmazza a gyermekét .Marianon egy kajla mosoly jelent meg. Tudatában voltam , hogy esze ágában sincs veszekedni , ezért ott hagytam a fürdőben , s a konyha felé vettem az irányt . Egy könnyű de laktató reggelit készítettem el neki . Szerintem a rántotta van a leghamarabb kész . Szeleteltem fel neki mellé paradicsomot , majd mikor lefőtt a kávé a pultra pakoltam a tányért , s a bögre kávét , mivel a kajának kellett még pár perc .
-Te is eszel velem ?! - inkább hangzott kijelentésnek mint kérdésnek. Esküszöm az égre néha imádtam vele ellenkezni , olyankor olyan oldalait láthattam , amit a mindennapokban nem .
-Nem vagyok éhes , most ébredtem fel . -motyogtam miközben vissza pakoltam mindent a helyére .
- Elizabeth Cross reggel négy óra van , ügye nem akarod veszekedéssel indítani a napot ?- kezdett el utánozni ,s tette le magát a székre , s engem nézett szúrós , de játékos tekintettel.
-Nincs min össze veszni .- kacsintottam neki , majd a kaja felé fordultam . Elvettem a tűzhelyről , s a tányérjába szedtem a rántottát , majd letettem elé , s figyeltem .
-Istenemre esküszöm ,hogy ha nem ülsz le mellém reggelizni szépségem ,elkaplak , leültetlek , s mindent beléd tömöm , vagy ne legyen a nevem Mariano Trafoloni. - vette fel az evőeszközöket , de egy percre se vette le rólam a szemét.
Kuncogni kezdtem . Napok óta nem beszéltünk ennyit . Ahogy ígérte meg tartja a távolságot amit kértem . Ezt a kisördög énem élvezni kezdte,ugyan is gonoszkodásra tökélete ez az idő . Próbára teszem a türelmi határait . Néha elfelejtem , hogy bent van és belibbenek egy szál fehérneműbe .Persze ügyet se veszek Marianoról , de érzem ahogy a testemet égeti a tekintete . Szerintem kezdi sejteni , hogy játszom vele . Miamiban is mindig szórakoztunk egymással , és persze utána szexbe torkollott . Nem szóltam egy szót , se megfordultam , s a kávé gép felé indultam, hogy öntsek egy kávét magamnak . Hallottam , ahogy Mariano leteszi az evőeszközöket , s dörmögni kezdett.
-Hát jó , akkor megteszem .
Hátra fordultam , s láttam , ahogy elkezd felém sétálni . Kuncogva kezdtem el menekülni előle .
- Hiába futsz. - jött utánam elsötétült szemekkel  . Ott kergetőzünk a konyha sziget körül ,mint két kis gyerek . Menet közben ha a kezembe akadt valami azt hozzá vágtam. Épp egy konyhával készültem támadni , mikor hallottam , hogy lefőtt a kávé , s megálltam , hogy gyors kikapcsoljam . Egy pillanatra el is felejtkeztem róla , hogy mi most háborúzunk . Hatalmasat ugrottam , mikor hirtelen körém fonta az izmos karjait . Én pedig küzdeni próbáltam , de mind hiába , olyan masszívan tartott maga előtt , hogy esélyem nem maradt a menekülésre .Megfordultam a karjai között , s a csupasz mellkasára tettem a kezem .Az egész konyha a nevetésünktől zengett. Felnéztem a szemeiben, s próbáltam megfejteni mit is gondolhat.
- Na most mi lesz ? Mert így még a koffein adagomat se tudom bevinni a szervezetembe.-mosolyogtam rá . Mariano egyik kezével egy kósza hajtincset tett a fülem mögé .
- Most szépen megetetlek .- motyogta .
Éreztem a kettőnk közti bizsergést . Melegség járta át az egész testem . Lábujjhegyre álltam , s közelíteni kezdtem az arca felé . Ám mikor már pár centi volt a szánk között az ajtó nyitódása zavart meg minket . Mariano ösztönösen arra nézett , s lazított a fogásán . Megfelelő pillanat a menekülésre . Kibújtam a karjai között , s futni kezdtem . Az ajtóban köszöntem Leonának , aki nem értette , hogy velünk mi történt , s miért is futok . Mariano is köszönt neki , majd hallottam a dobogását mögöttem .
-Ha el kaplak ....-nevetett.
- Nagyon félek .- kuncogtam , majd befutottam a vendég folyosóra .A könyvtár ajtaja nyitva volt , de mivel sötét volt remekül eltudtam előle bújni . Láttam , ahogy Mariano belép a szobába , s körbe körbe néz . Én persze a legkönnyebb helyre, az ajtó mögé rejtőztem el . Szinte láttam mikor ,merre modul.
- Tudom , hogy itt vagy szépségem . Bújj elő, vagy különben megkereslek . -kuncogott.
Majdnem elröhögtem magam , ezért be fogtam a számat , nehogy hangot adjak ki . Mikor Mariano az asztal felé indult , remek ötletnek tűnt , hogy a közelebb osonjak , és a hátára ugorjak . Ám persze nem tudtam halkan dobogni a parkettán , s Mariano menet közben megfordult . Persze a tervem nem úgy sült el , de hál istennek Mariano reflexei ösztönösek voltam , más különbem a földre ültem volna . Hatalmas mosollyal az arcom jeleztem felé diadalmas győzedelmemet , még ha nem is nyertem . Mariano bele mart s fenekembe ,hogy tudatosítsa bennem ,hogy tulajdon kép vesztettem, s most meg fog etetni . Néztem a szeretett férfit és azon gondolkoztam ,hogy a fenébe sikerült ő ennyire jól . Markáns arca megrándult mikor  a szemem a szájára tévedt , s azon tanakodtam ,hogy a méz édes ajkai engem csábítanak . Mariano tudta ,hogy mit vált ki belőlem a közelsége .
,,Ez a fickó egy isten verte bugyi gyilkos .,,

A Maffia Főnök barátnője Место, где живут истории. Откройте их для себя