Let me out

4.

Mint kiderült nem megyünk innen sehova, ugyanis a terem ajtaja nyílik és az a lány jön ki, aki utoljára látott élőként. Szemei karikásak, majd egyből utána kijön DongHyuk az Ikon egyik tagja.
Döbbenten nézek JongHyunra, aki csak érdeklődve von vállat. Király, ő sem tudja miről is van szó, miért nem kerültünk például a szüleim házába, vagy a temetőbe ki, vagy bárhova máshova.
-Nem akarok itt lenni-,mondom megadóan.
-Én sem-,ért egyet, de továbbra is látszik rajta, hogy kiváncsi mi lesz ebből.
A lány elég rosszul fest, a srác pedig hátulról átöleli, amiből arra következtetek, hogy ezek randiznak. Kérdő pillantást lövellek feléjük, hisz tényleg kezd érdekes lenni a szitu, ezért közelebb lépek hozzájuk. Két gyönyörű ember akik olyan sok érzelemmel néznek egymásra, ahogy én akartam JiYonggal ezt átélni, de persze ez nem jött össze, mert a halálom után kellett rádöbbennem, hogy igazából mi is nézhettünk volna így egymásra, de most már mindegy.
-Miattam történt?-Szipogja a lány.
-Miért gondolja mindenki, hogy az ő hibája?-Nézek rá JongHyunra, mire ő csak vállat von.
-Nem miattad történt-,feleli a mellette álló fiú.-Ő depressziós volt, ha aznap nem küldöd ki, akkor is megtette volna...
Ez igaz, valamilyen szinten, bár talán ha lett volna valaki akihez fordulhatok, nem itt állnék, hanem épp a szobámban ülnék és másik karriert keresnék. Miért is van ez a negyvenkilenc nap arra, hogy végig nézzem azokat akik magukat hibáztatják miattam? Hiszen tudom, hogy rosszul döntöttem.
-Miért lenne a maga hibája-, hallok egy igen ismerős hangot, ami most gyenge és remeg.
-Na ne...-suttogom magam elé, mikor meglátom anyámat.-Hogy kerül ide?
-Ki maga?-Villan fel DongHyuk szeme a vádló hangsúlyra.
-Az elhunyt édesanyja-,köpi ki anyám a szavakat.-A lányom dolgaiért jöttem. Maguk tehetnek róla? Mindenki aki itt van?
-Sajnálom-,zokog fel hangosan a lány és elkezd térdre ereszkedni, ám a mellette álló személy nem engedi meg neki, aminek örülök.
-Mi ez a szappanopera?-Súgom oda a halottas kísérőmnek, mire ismét csak vállat von és az ujjaival állát vakarja, hiszen próbálja megfejteni a helyzet állását.-Szólj ha sikerült rájönnöd valamire...
-Igazából ez tényleg jobb, mint bármelyik sorozat-,nevet fel hirtelen.-Most gondolj bele, anyád mindjárt megtépi a csajt, aki valószínűleg semmi rosszat nem tett. És a te holttestedbe senki nem rúgott bele, hogy hibáztál.
Harag villan fel szememben, a kezeim ökölbe szorulnak, pont ő ítélkezik? Megint? Az előbb emiatt kért bocsánatot... most komolyan így fogjuk eltölteni a hátra lévő napokat, hogy minden egyes napon elhangzik többször, hogy hülye voltam amiért megöltem magam, miközben ő pont ugyanezt tette?
-Bocsi-,mondja hirtelen.
-Most úgy megütnélek.
Ismét az előttem zajló jelenetre figyelek, de lemaradtam egy pár dologról, már az elnök is ott áll és esedezve néz a szüleimre, én pedig legszívesebben leköpném. Most felé lövök villámokat a szememmel, hiszen én őt hibáztatom, de látom anyámon, hogy ő is. Az ő szemei összeszűkültek és apró, vékony ujjai ökölbe szorultak, és látom rajta, hogy nem hisz az elnöknek amikor bocsánatért esedezik. Miért is tenné, látszik, hogy őt egyáltalán nem érdekli, maximum az anyagi veszteség. Mellette a lány pedig össze-össze csukló lábakkal áll, ha az Ikon tag nem tartaná ő már a földön lenne. Anyám szíve megesik a jövendőbeli idolon, így mély levegőt véve hátat fordít, mit olyan méltóságteljesen tesz, amire én sosem lettem volna képes. Még én is döbbenten állok ott anyám mutatványa előtt, ám mielőtt még elmegy a táskában kutat, aztán elővesz egy kártyát. Átnyújtja annak az embernek akit olyan szinten megvet, hogy csak gyűlölködő pillantásra méltatja.
-Erre a címre küldheti a lányom dolgait-,ránéz a lányra és megfogja a kezét, mintha ő lenne a lánya.-Van egy kis ideje?
Hatalmasra tágulnak a szemei, de bólint, szinte sokkos állapotban, míg anyám ajkai felfelé görbülnek, erős asszony. Ha én lennék a helyében én már a lányom után mentem volna, persze mások vagyunk.
-Meghívhatom egy kávéra vagy teára?
A hangja olyan kedves, lágy és nyugtató, hogy az én szívem nagyot dobban hallatán, hozzám is így beszélt, mikor sírtam, bár ez évekkel ezelőtt történt utoljára. Azt akartam, hogy éppolyan erősnek lásson, mint amilyen ő, és hogy ne aggódjon miattam. Ezután pedig összetörtem a szívét, amiért örülnék, ha sohasem bocsátana meg nekem, bárcsak kiabálna, bárcsak szidna, de ő nem ilyen.
Karon ragadja a döbbent nőt, majd kimennek az ajtón.
-Menjünk utánuk?
JongHyun kérdése váratlanul ér, ezért csak ránézek, de választ nem tudok egyből adni.
-Ne-,felelem habozás után.
Azt hiszem ez az a rész, amit nem kell látnom, anyám elmeséli neki a történetem, vagy a másik, a lányt nyugtatja, esetlegesen mindkettő. Ő már csak ilyen, nem engedi, hogy bárki bűnösnek érezze magát, ha nem az.
-Akkor menjünk sétálni?
Bólintok a kérdésre, ami igazából megdöbbent. Elindulunk ki az ajtón a jelenleg napos időbe, ahol sok ember sétál, ám egyikünk sincs útban senkinek, hiszen nem látnak minket. Én sem érzem már a Nap meleg hatását bőrömön, a szél erős fúvását, mi összeborzolja a hajat, bemászik a kabátok alá, az arcokat pirossá teszi, mitől úgy néznek kis egyes emberek, mintha zavarban, talán ittas állapotban lennének. Rám már nincs ilyen hatással, a ruhámat nem fújja a szél, a hajam nem válik kócossá miatta, de ami a legfontosabb: nem fázok. Nem élek.
-Hiányzik az érzés?
-Nem-,felelem.-Hát neked?
-Nekem igen, olyan, mintha kezdenék visszaválni emberré, mármint élővé. De ugye ez csak néhány érzelem vonással vehető észre.
-Nem tudjuk elintézni, hogy ne legyél itt?
-Máris unsz?
Elnevetem magam.
-Nem, de neked jobb lenne ott ahol voltál.
-Már csak negyvenöt nap. Azt túléljük. Valahogy.
Megint felnevetek, hiszen ez ironikus. Túléljük, mi, akik holtak vagyunk. Leesik neki mit mondott, és esküszöm, ha most élnénk akkor fülig pirulna, amitől kisfiússá válna.
-Kíváncsi vagyok a te életedre-,mondom hirtelen mire döbbent tekintetet kapok.
-Azt hittem már úgyis tudod...-,mondja szemrehányóan.
-De úgy az őszinte, csak JongHyun életére...
-Azt lesheted. Most nem rólam van szó. Menjünk innen-,mondja majd egyből egy új helyszínen vagyunk. Mi ez a hely?