Let me out

5.

Egy fény nélküli helyiség, azonban hirtelen meglátok egy kis világító pontot, ami felé sétálni kezdek, hátha rájövök hol is tartózkodok éppen. Igazam van, mert padok közé érkezem, egyenesen előre nézve egy emelvényt látok, amin gyertyák fénye van, meg szobrok mellette, bár így a sötétben nézve eléggé félelmetes, ahogy Szűz Mária alakja imádkozik, vajon ez az a pont, mikor elkezd vért könnyezni?
-Nem-,feleli a mellettem álló.
-Jó, na...
-Túl sok filmet néztél...
Csak bólintok, ugyanis meglátom apám alakját, ami érdekessé teszi a következő perceket. Közelebb megyek hozzá, aki nagy erőkkel mormolja a miatyánkat. Miért van keresztény templomban, mikor ő buddhista? Nos, lehet anyám behatása, hogy inkább idejöjjön, ha azt akarja a lelkem megnyugodjon. De ha tudnák mi történik azon a részen ahol én vagyok, amit ők nem látnak...akkor más lenne a helyzet. Nem akarnák, hogy a lelkem nyugodtan pihenjen, nem akarnának új életet nekem. Csak döbbenten pislognának, elmondhatnám nekik, hogy jól vagyok, sajnálom és szeretem őket. Vajon miért nem tettem meg életemben?
Hirtelen egy alak jelenik meg, így felnézek, de pap helyett JiYongot látom.
-Hogy kerül ő ide?-,teszem fel a kérdést hangosan, amit igazából csak gondolatban akartam.
-Uram-,szólal meg apára nézve.-Nem baj, ha leülök ön mellé?
Apa kissé furán néz fel rá, azonban arrébb csúszik, ami végett nekem is odébb kell másznom. Kivételesen nem hisztizek miatta, hiszen nem láthatnak, meg amúgy is, érdekel mi is történik éppen.
-Ki vagy te?-,apám eddigi üres tekintete kíváncsisággal telik meg.
-Kwon Ji Yong vagyok. A lányával egy cégnél dolgoztunk.
Ajaj! Na ebből mi lesz?! Apa szemei elsötétülnek, keze remegni kezd, majd ökölbe szorítja. Vállai megfeszülnek, miközben nagyokat nyel. A kíváncsisága elmúlt, most egyszerre dühös és szomorú.
-És mégis miért kérted, hogy leülhess mellém? Csak nem bűntudatod van?
JiYong lehajtja fejét, én meg most nézem meg csak jobban, hogy sosem volt valami kövér ember, de már lassan számolni tudom a bordáit, csak hogy rá nézek. Arca méginkább beesett, mint volt, sápadt és szemei alatt hatalmas karikák vannak.
-Igen...én...szerettem a lányát-,mondja, mire apa meglágyul, szinte teljesen eltűnik az előbbi érzelem.
-JongHyun-,szólalok meg.
-Hm?
-Neked is volt ilyen? Hogy szerettél valakit, ő is téged de a halálod után derült csak ki?
-Igen-,felelte.-Azt hiszem az volt a legnehezebb. Meg az, hogy sokakat láttam miattam meghalni.
Bólintok.
-Nem mehetnénk innen?
-Még nem.
Ismét visszanézek a két férfira akik az életet jelentették számomra. Azonban ők már más témát választottak.
-Mikor lesz a temetés?-,kérdi hirtelen az aki a szerelmem volt.
-Most várom, hogy tudjak egy pappal beszélni.
Leesik az állam, ez hihetetlen.
-Ha ügyes vagy nem kell megvárni a negyvenkilenc napot, a temetéseden tovább léphetsz-, súgja a kísérőm.
-Tényleg?-,lelkesülök fel.
Bólint, mire vissza fordulok, addigra már ott áll egy pap, pedig csak néhány másodperc volt az egész.
-...meghalt. Szeretnék egyeztetni Önnel-,mondja apám.
-Kérem, ne itt-,mondja, majd fejével int, hogy apa kövesse.
JiYong és ő egymás felé meghajlanak, majd ellentétes irányba indulnak meg. Később megtudom mikor lesz a temetésem, de én JiYong után akarok menni. Látni akarom őt.
Kullogok mögötte, mikor hirtelen valaki rám néz. Rám. Ember. És rám néz, tényleg engem figyel, majd int a fejével. Nem akarom követni.
-Akkor ne tedd. Nem kell mindenkivel leállni aki látja a holtakat-,feleli JongHyun a gondolataimra válaszolva.
-Pedig tudnék segíteni-,néz rám az illető.
-Tessék?
-Ti kóbor lelkek könnyedén tovább tudnátok lépni, ha valaki segítene nektek.
-Öö, bocsi, de ő itt-,mutatok JongHyunra-,épp ezért van velem.
-Szellem, szellemet nem segíthet át-,mondja.
-Nem értem.
-Hogy hívnak?-,kérdi.
-Maga egész jól öltözöttnek látszik, vagyis jó munkája van. Ami azt jelenti, hogy itt lejáratja magát azzal, hogy velünk beszélget-,szólal meg kísérőm.
A férfi elneveti magát.
-Az én nevem Park TaeHo, és az Önöké?
-Ő Kim JongHyun, én Kang Ni Neul vagyok.
-JongHyun és Ni Neul-,ismétli meg.
-Mit mondott uram?-,áll meg mellette JiYong.
A pasas rám néz, egyből levágja, hogy ismerem ezt a srácot, remélem nem mondja el neki a dolgot. Oppa, kérlek menekülj, nem kell, hogy ennél is jobban szenvedj. Nem kell tudnod a miértekre a választ.
-Esetleg ismeri a Kang Ni Neul nevű hölgyet?-,kérdi az az idegesítő látó.
-Ne mondjon neki semmit-,mondom, de most meg mintha ott sem lennék.
-Menjünk innen-,mondja JongHyun.
-Önt követi...-,ennyit hallok még mikor is a folyó parton kötünk ki.
Könnyes szemmel, vagy legalábbis annak tűnik, nézek JongHyunra. Aki fel-alá járkál, mint aki nem tudja mi tévő legyen. Akkor már ketten vagyunk.
-Most mi lesz?-,kérdem.
-Ha ez a pasas többször lát téged és engem, órákon belül eltűnünk erről a világról, sok sok befejezetlen üggyel.
-Az mit jelent?
-Hogy kaszássá válunk.