Efebofília I.

11. fejezet

Szombat volt, este. Mindannyian készen az esti bulira. Ugyan én is felöltöztem, de úgy döntöttem Emil fanyalgó arcát nézve, hogy esélytelen az, hogy én velük menjek ma szórakozni. Alig aludtam az utóbbi egy hétben, nyomott voltam, fáradt és rohadtul idegbeteg.
- Jó szórakozást nektek. –engedtem ki őket a kapun.
- Nem jössz? –nézett rám Sári.
- Nem, most itthon maradok, de ti érezzétek jól magatokat. Iván vigyáz rátok, ha nem akartok hazajönni nála aludhattok. –javasoltam. Kicsi lányom megölelt, végül otthagytak. Felmentem a szobámba, elmerültem a rémálmaim világában. Nem tudom mennyit aludtam, mikor megszólalt a telefonom. Az órára kaptam a fejemet. Hajnali 3-t mutatott. Morogva szóltam bele a kagylóba.
- Gyere ide, és vidd el a kölyköt, nem tudom honnan kapott piát, de részeg, nem bírok vele, utánad üvöltözik. –Iván ideges hangjától a víz is kivert. Azonnal mozdultam, még szerencse, hogy nem öltöztem le, mikor ágyba dőltem.
- Megyek. –kinyomtam a készüléket, és futva tettem meg a hajóig az utat. El nem tudtam képzelni, hogy melyikkel van baj és azt sem, hogy miért pont utánam kiabál az a valamelyik. Még Sárit értettem is volna, de a másik kettő... Beléptem a tánctérre, majd oldalra, Iván irodája felé vettem az irányt szimpla megérzésből. Lottóznom kellene. A lányom, Márk és Iván egy nagyon virgonc Emil fölött álltak, aki feszt az én nevemet kiabálta, vagy éppen motyogta. A fejemet fogtam, mert szólni nem tudtam. Ezt akartam elkerülni mindig is, de úgy fest nem jött össze. Emil meglátott, hatalmas csillogó szemekkel vetette magát a karjaimba. Lábujjhegyre állva kezdte puszilgatni az arcomat, nem zavartatta senki és semmi. Valamelyest sikerült lefognom kalandvágyó kezeit, mert kezdett nagyon is veszélyes régiók felé kalandozni. Megfordítottam karjaimban, és így háttal volt nekem, nem okozhatott bajt.
- Mi történt? –kérdeztem.
- Nem tudjuk. Egy lánnyal elvonult beszélgetni, de már így jött vissza hozzánk egy órával később. –nézett rám Sári. –Ne haragudj apa. –kért csendesen.
- Nem haragszom. Én hazaviszem ezt a hülyét, ti aludjatok itt Ivánnál, nem tudom mikorra üti ki magát. –sóhajtottam. Hosszú éjszakám lesz, jobban mondva hajnalom. Többet nem mondtam, csak kézen fogtam Emilt, magam után húzva vezettem hazafelé. Tulajdonképpen nem is nagyon kellett húznom, amint szabad volt úgy tapadt rám, mint egy pióca. Nem értettem miért ragad rám ennyire, amikor józanul a pokolra kíván szó szerint. Volt egy csúnya vitánk a harmadik nap...

A házban mertem csak elengedni, de nem ment a közelemből, az ajtónak nyomott, igyekezett lehúzni magához és csókolni. Irtó édes volt csücsörítő ajkaival.
- Nem Emil. Nem foglak megcsókolni. –mondtam türelmesen. Éreztem miként hatalmasodik el a koponyámban a nyomás, eddig nem adtam ki a bennem felgyülemlett feszültséget, de ha így haladok, ma még nagyon csúnyán fogok ordítozni vele.
- Miért nem? –élesen hasított a viszonylagos csöndbe a hangja.
- Mert haragszom rád. –néztem szemeibe.
- Haragszol? Miért? –kérdezte kisgyerek hangon.
- Mert kiabáltál velem, sokat az utóbbi időben, és levegőnek néztél, ráadásul most részeg vagy. –feleltem a tőlem telhető legnagyobb nyugalommal hangomban.
- A-a... -elég erőteljesen gesztikulált, majdnem kiverte a szememet.
- Játszunk. –javasoltam. Ezzel legalább el tudtam érni, hogy lefoglaljam magam, és talán beszédre is bírjam.
- Mit? –nézett rám félre billent fejjel. Olyan volt, mint egy kiskutya.
- Felmegyünk a szobámba, felteszek egy kérdést, és ha feleltél nekem teljesítem egy kívánságod. –úgy éreztem ezzel nem lőhetek mellé. Részeg volt, így olyan erős lett, hogy engem is képes volt maga után cibálni az én két méteremmel. A lépcsőn majdnem elesett, utána én is a nagy sietségében. Végül nagy nehezen, de sikerült a szobámba jutni. Az ágyra telepedtem, neki hagytam, hogy járkáljon a szobában, mint egy ketrecbe zárt oroszlán.
- Miért kiabáltál velem egész héten? –kérdeztem türelmesen. Türelmesen? Lehet, de nagyon nem voltam az. Én is kiabálni akartam vele. Nyomorult egy hetem volt, és az egész rohadtul miatta.
- Mert dühös voltam magamra... Amiért azt váltottad ki belőlem. –felelte. –Puszit kérek. Ide. –mutatott a hasára kuncogva. És még volt pofám azt hinni, hogy nem lőhetek mellé ezzel a játékkal. Erik, te rohadt nagy barom, itt van a vég. Ez hivatalosan is a Végjátékod. Az ágy szélére ültem, magamhoz intettem, de közben az elmém már azon szántott, hogy mi legyen a következő kérdésem. Mit váltottam ki belőle? Ő csókolt meg, én meg csak viszonoztam, de már magam sem tudtam, hogy mit akarok, mit érezzen. A lábaim közé lépett, pofátlanul vigyorgott le rám. Éreztem alkoholszagú leheletét, de ebben a helyzetben még ez is roppant izgatóan hatott a testemre és a lelkemre. Felhúztam a pólóját, mert az volt rajta. Előre hajolva puszit nyomtam kockásodó hasfalára. Megremegett, és halkan sóhajtott.
- Mit váltottam ki belőled? –kérdeztem felnézve rá, de csípőjét nem engedtem el.
- Felizgattál akkor ott a teraszon. Az a csók... -nézett le rám. Vágyat láttam a szemeiben, igen felismertem. –Csó...csóóóóókolj meg! –parancsolt rám. Hahh, nem kellett kétszer mondania, ujjaimmal pólójába markolva húztam le magamhoz. Szabad kezemmel tarkójára fogva tartottam lent, és tapadtam ajkaira éhesen. Érinthettem, és most per pillanat nem számított semmi. Kissé lassú volt, de aztán valami munkára bírta, az ölembe csusszant, és úgy csókolt viszont lelkesen. Pihegve szakadtam el azoktól az édes ajkaktól, de válaszokat akartam. Muszáj volt. Koncentrálj Erik.
- Mit érzel irántam? –ez volt a legfontosabb kérdés a mai estén. Amint meg lesz a válasz, nem eresztem. Feszenget az ölemben, és ment volna. Nem nézett rám, még úgy sem, hogy részeg volt. Kettőnk közé feszítette karjait. –Válaszolj Emil! –parancsoltam rá.
- Szeretlek, már mióta megláttalak. Én sejtettem valamit, hogy te... te nem vagy nő párti... Aztán ott a hajón láttalak Ivánnal szexelni. Véletlen volt. Akartam beszélni veled, de már benne voltatok javában a dologban. Utána sokáig azon járt az agyam, hogyan... hogyan közeledjek feléd, de amikor megcsókoltalak, és viszonoztad megijedtem. –motyogta sírás határán állva. Túl érzékeny volt szegénykém a sok alkoholtól, de legalább már tudtam a választ.
- Értem, nos ez esetben elfogadtam az érzéseidet. –csípőjére fogva dobtam fentebb az ágyon, és már másztam is rá. Ajkaira tapadva csókoltam vadul, szenvedélyesen. Minden idegszálammal csak rá koncentráltam. Pólója alá nyúlva karmoltam végig mellkasát és hasát. Nyöszörgött, de hadakozott is. Kiszakadt a csókból, így a nyakára tapadtam.
- Erik... ne... eressz... -próbált kicsúszni alólam, de csak ráfeküdtem, és már nem volt menekvése.
- Nem. Elegem van ebből a húzódozásból. Kívánlak, te szeretsz, tiszta sor. –mordultam rá. Elpattant bennem valami. Azzal, hogy ugyanazt játszotta el, mint Márk, és nem engedte a farkamat közelebb magához elveszítettem minden józan eszemet. Akartam a kielégülést általa/általuk, de úgy nem lehetett, ha húzódoztak állandóan. Elegem volt, kurvára kanos voltam és frusztrált már hónapok óta szinte. Lehet, hogy dugtam Ivánnal vagy korábban mással, de ez más volt. Az elmémet ők töltötték ki már nagyon hosszú ideje, így az állatias énemnek a vallomása elég volt, hogy elvegye, ami jár neki.