Efebofília I.

5. fejezet

Reggel apró simogatásokra, és bökdösésekre ébredtem. Egy lágy érintés a homlokomon, egy bökés az arcomba, és ami megkoronázta az egészet, ahogy ajkaimon siklott végig egy ujj, de olyan pille könnyű érintéssel, hogy magam sem tudtam tényleg éreztem-e, vagy csak képzelődtem.
- Sári ne piszkálj, kora reggel van. –nyögtem. Éreztem magam mellett a testet, így automatikusan arra fordultam, és feküdtem rá. Ezt gyakorta eljátszottam a lányommal, de sosem panaszkodott. Egy idő után kacagni kezdett, majd addig csiklandoztam, míg kegyelemért nem könyörgött. Csak, hogy... most nem kacagott fel, és nem ütögette a hátamat a szabadulás reményében.
- Apa, te mit csinálsz Márkkal? –a lányom hangja sokként érte az elmémet. Kinyitva szemeimet egy nagyon zavart, és nagyon meglepett barna szempárral találtam szembe magamat. Olyan vörös volt az arca, mint a paradicsom. Mi a pokol? –Azt hitted én vagyok az, mi? –kérdezte kacagva.
- Mivel egyedül te szoktál így ébreszteni. –nyikkantam már-már félve, de valahogy nem bírtam mozdulni. A testem érezte őt teljes egészében, nem volt rajtam semmi csak egy boxer.
- Általában nem mondunk nemet egy tanárnak, de... kezd kicsit feszélyezni ez a helyzet. –nyögte Márk én pedig azonnal mozdultam. Ez volt a végszó. A hátamra hanyatlottam mellette.
- Mi a francért vagy a szobámban? –kérdeztem tőle kissé talán élesebben is.
- Kész van a reggeli. Márk húzta a rövidebbet, hogy ébresszen fel. –Emil szavai mellbe vágtak. Szóval sorshúzás. Milyen édes ötlet, én pedig érezhetem magam szarul. Éljen. –Bár egyikünk se gondolta volna, hogy ráveti magát. –nevetett.
- Le lehet állni. –ültem fel. –Attól, hogy nekem és a lányomnak milyen szokásaink vannak, az ránk tartozik. Máskor inkább ő ébresszen fel. –néztem egyenesen Emil szemeibe, majd Márkra. –Lesztek szívesek kimenni a szobámból míg felöltözöm? –a hangom nyugodt volt, de csak a hangom. Végre megmozdultak és távoztak. Sárin láttam, hogy kissé értetlenkedve konstatálja a viselkedésemet, de nem panaszkodott. Mikor egyedül voltam felkeltem, a falig lépkedve vertem bele a fejemet, mint egy jóféle hülye. Ez így kora reggel sok(k) volt a számomra. Mikor már a fejem is megfájdult felöltöztem, a fürdőben normális emberré faragtam magamat, és lelépkedtem a konyhába. Hagymás tojás volt reggelire, nem is rossz. Sáritól megkaptam a kávémat, így kicsit máris jobban éreztem magam.
- Ma lemegyünk Ivánhoz? –támadott le egyből gyermekem.
- Ha felhívod, lemehetünk. –adtam be a derekam. Iván az egyetlen olyan barátom, méghozzá jó barátom, aki tudja mi a fasz bajom van, bajom... Szenvedélyem. Nem ítél el, megért úgy hiszem, és neki kiönthetem a szívem minden búját, baját. Egy telefonnal, és egy reggelivel odébb normális ruhát parancsoltam a kölykökre, mégis csak egy elegánsabb hajóra megyünk játszani. A fiúkon ing, térdnadrág, tornacipő, a lányomon kisruha, én pedig negyven fok melegben is egy világos farmer és egy póló kombinációját öltöttem magamra. Utáltam a farmert, mikor mosás után volt. Úgy tapadt a testemre, mint egy második bőr, és éreztem, hogy mindenki engem bámul benne. A hajamat felkötöttem, így legalább nem melegítette a hátamat. Nem kellett nagyon messzire sétálnunk, így feleslegesnek ítéltem a kocsi használatát. A srácok elől sétáltak Sárit közrefogva, én pedig mögöttük kullogtam. 10 perc séta után szinte felszabadultan mosolyodtam el, mikor megláttam a barátomat. Vízilabdás alkat, orbitálisan széles vállak és ennek megfelelő mennyiségű izomkötegek, gesztenyeszín haj, ami ilyenkor nyáron leginkább vörösesnek hatott, barna szemek és vastag, csókolnivaló ajkak.
- Sziasztok. –köszönt nagy vidáman. Alaposabban megszemlélte a srácokat, majd lánykámat meg is ölelte.
- Srácok, ő Iván, Iván, ők Márk és Emil. –mutattam be őket. Mindig, akiről éppen beszéltem felemelte a kezét. Kivártam, míg kezet ráznak.
- Sári tudja a szabályokat, azt használtok, amit akartok. Peti lent van, ő áll a rendelkezésetekre. –adott zöld utat a kis galerinek, és már ott sem voltak. Biliárd, csocsó, játékgépek egy hajón. Nem rossz. –Öcsém, te megszívtad. –veregette meg a hátamat barátom, minek következtében azt hittem beszakad az.
- Hagyj békén. Jelenleg szenvedni akarok kicsit, és elfelejteni mindent. –nyögtem nagy nehezen. Együtt mentünk le. A pult mögé állt, kaptam egy pohárka whiskyt, és máris jobb kedvem kerekedett. Itt nem érhette baj a srácokat, vigyáztak rájuk. Lassan kortyolgattam az italomat, Iván pedig nem sürgetett, hogy beszéljek. Talán 10 perc is eltelt szótlanul, mikor annyira összekapargattam magam, hogy mindent elmondjak neki.
- Az úgy volt, hogy... -jó fél óráig be sem állt a szám. Minden apró kis részletet az orrára kötöttem, mert tudtam így érti meg a helyzetemet és tud valamit mondani, amit értékelhetek is.
- Benne vagy a szarban, és egyre mélyebbre fogsz süllyedni. –azt mondtam értékelhetőt mond, de ez hol az?
- Kösz, ezzel aztán most nagyon megvigasztaltál. –nyögtem kínomban.
- Erre nincs gyógyír, vagy ami vagy, Erik, de ez picit sok lesz most neked. Mikor voltál utoljára valakivel? –kérdezte.
- Június második hetének keddjén. Az egyik diákom jobb jegyet akart. –sóhajtottam. Felnevetett, elismerően veregette meg a vállamat.
- Az már elég régen volt. Azóta eltelt három hét. Na, gyere ide. –kinyúlt felém, a tarkómra fogva rántott magához, és a lehető legkielégítőbb csókkal fegyverzett le, amit valaha kaptam. Nem volt benne semmi gyengédség, nem volt benne ott a fiatal fiúk kapcsán az a bátortalanság. Kemény volt és kérlelhetetlen. Mohón kaptam utána, már álltam a széken, amin eredetileg ültem. Nem tudom melyik pillanatban váltottam, és lett a nyugodt dokiból egy szex éhes Hulk, de az biztos volt, hogy kell nekem vele fél óra, amíg kielégülök egy másik testtől. Reméltem, hogy rendben leszek. A következő pillanatban már a pulton térdeltem, és engedtem a húzásának, egy vágással odébb pedig már vetkőztettem a lábaim között csípőjével. Ha tudtam volna, hogy ennek a jelenetnek szemtanúja is van, azonnal elválok tőle, de a hátam mögé nem láttam, és kit érdekelt most, mikor végre kaptam valamit, és nem csak a bámulás volt az osztályrészem.