Fekete És Fehér

9.rész

Gondoltam nehogy azt hídje Kenta,hogy megviselt a dolog őt pedig nem,ezért edzettem és még menőbb akartam lenni. Elkezdődött a suli és Kenta is jött. Nem néztem rá. Ő nézett engem próbált velem lenni, de nem akartam látni se csak túllépni rajta.
Az órákon egyedül ültem feltett lábbal nem ülhet oda senki sem stílusban. De mint mindig most is eljön a legrosszabb a tesi. Trikót vettem fel, Kenta nézd mit vesztettél! Kimentem és megláttam őt ahogy áll és nyújt izmos karjait csak úgy szabadon hagyta. Elbambultam túlságosan is. Dühösen mentem futni ameddig csak bírtam majd térdre dőltem. Egy kéz ragadt meg,felnéztem és le is ráztam inkább haljak meg mint ő.
- Cem had segítsek!- nehezen,de felálltam.
- 1. Ne hívj így! 2. A te segítséged nem kell,olyané nem aki a halálba vissza.- léptem arrébb.
- Hallgass meg....- nyúlt felém.
- Nem!!- ordítottam és messzebb álltam tőle.
- Akkor ülj le kérlek kicsit...- hajtotta le a fejét.
- Nem vagyok gyenge meg téged mit érdekel meg pusztulók e?- nevettem nehezen,fájdalmasan.
- Mert...- kezdett bele tudtam mit akar és nem akartam hallani.
- Fejezd be elég hagy békén csak és kész!- mentem a tanárhoz. Majd kimentem a mosdóba gyanánt. Bementem és leültem a földre. Majd nagy levegő után visszamentem és hátba veregettem magam képzeletben,hogy nem sírtam el magam.
Zen odajött.
- Minden oké?- fogta meg a kezem.
- Az lesz ígérem.- motyogtam majd mentünk is öltözni. Órák után maradtam és gondoltam edzek még. Boxzsákot fogtam és elkezdtem levezetni az ideget. Zenét is nyomtam mellé.

Megálltam inni. Ittam és indultam vissza mikor valaki megragadta a kezem.
- Te megbolondultál?? Szabad kézzel?? Tiszta vér vagy!- ordított az akit még mindig nem tudok elfelejteni.
- Hadj békén! Kit érdekel!- tudtam ha nem megy el összeomlok.
- Cemeron elég ebből a hülyeségből! Csak hallgass meg!- kirántatom a kezem a kezei közül és telefonom felkapva ki rohantam. Tudom ez gáz,de nem akartam,hogy lásson sírni. Beérve a falnak támaszkodva sírtam. Majd mielőtt bejöhetett volna hazamentem.
Fel futottam a szobámba és ledőltem az ágyba.
Miért nem bírom csak simán elfelejteni? Miért kell szenvednem? Miért nem bírom ki nélküle? Miért nem maradt velem? Miért tagadott le? Miért nem hagy nyugton? Miért akarja a halálok? Miért nincs itt? Ezer ilyen kérdés volt ami napok óta nyomaszt és ezekre a kérdésekre ezer millió könny csordult ki a vörös szemeimből. A kezemen száradt vér volt látható ami tuti heget hagy majd. Nem éreztem a kezem fájdalmát mert a belül lévő űr lassan és fájdalmasan emészt meg.