Apuci kizárva! [Jimin ff.] - Befejezett

16.

Idegesen csaptam egyet a konyhapultra, miközben felmásztam rá, és a szekrénybe kapaszkodva megpróbáltam nem hátra vetődni. Az utolsó bevásárlás után, Jimin pakolt, és ez az idióta feltette a kekszet a polc legtetejére, amit ő i s alig ér el, akkor én mit mondjak!?

Mire levadásztam, eltelt vagy öt perc, így már most láttam a sorsomat, ahogy futok MiRa után, nehogy elkéssünk a megnyitóról. Már épp guggoltam volna le, hogy lemásszak, ám ekkor gyorsan meggondolva magam inkább felálltam, mivel megláttam magam mögött Jimint, amint perverz mosollyal az arcán néz fel rám.

- Jól áll ez a szín. A barack megy a bőrödhöz.

- Nem illik meglesni mások bugyiját! - oktatom ki lenézve rá, kiélvezve a helyzetet, hogy magasabb vagyok nála. - A végén még megharagszom és rád ülök, hogy kilapulj.

- Hidd el, ha rám ülnél, maximum te lapulnál bele a matracba. Ráadásul sántítva mennél évnyitóra, úgyhogy ne kötekedj, hanem szedd a cuccod, és elviszlek. - mondta ellentmondást nem tűrő hangon, majd felnyúlt értem, hogy leemeljen onnan, és ismét a földön találjam magam.

- De MiRa is jön.

- Akkor őt is felszedjük. - mosolyodott el, én azonban nem voltam boldog. Azt hittem, majd letesz erről az ötletéről, mivel Hoseoknak is azt mondtam, hogy út közben találkozunk, de mivel épp most indítja be a motort, így írtam neki, hogy változott a terv, és a találka a szökőkút melletti cseresznyefánál legyen.

MiRa-t kissé meglepte, hogy nem gyalog megyünk az egyetemhez, ami itt van körülbelül hét perc sétára, de tetszett neki a tudat, hogy egy ilyen kocsival fogunk begurulni mindenki elé, ezért végig dudorászott az úton, mint aki be van szívva.

- Érted jöjjek? - kérdezte, én pedig barátnőm mellé lépve befogtam a száját, mielőtt helyettem is megválaszolta volna a kérdést, egy határozott igennel.

- Nem kell, köszi. Amíg jó idő van, visszaszokunk a gyaloglásra. - MiRa erősen rázta a fejét, még annak ellenére is, hogy majdnem összeszorítottam az arcát, olyan erősen fogtam. Mihelyst Jimin odébb gurult, elengedtem, mire egy nagy sóhaj szökött ki szájából, és letörölte az állára kent szájfényét.

- Sétáljon a halál! - jelentette ki mérgesen, én pedig csak megvontam a vállamat, és elindultam.

- Akkor tanulj meg repülni! - futni kezdtem Hoseok felé, mivel tudtam, hogy a lány épp most akar rám ugrani, és megtépni a hajam, ahogyan azt kiskorunkban is tettük. Belekarolva a férfibe magam elé húztam, és élő pajzsként használtam, hogy ne érjenek el azokkal a hatalmas kapáival, amit még tegnap csináltatott a manikűrösnél. Most komolyan, minek ilyen díszöltözet? Azt akarjuk ünnepelni, hogy újra járhatunk suliba?

Mivel mi értünk be leghamarabb, így kihasználtuk a helyzetünket, és helyet foglaltunk valahol hátul, természetesen egymás mellett. Én voltam középen, hogy mind a kettő kaphasson a hülyeségeimből, amiket hulla fáradtan, az órák közben szoktam megjegyezni magamnak, csak éppenséggel olyan hangerőben, hogy néha még a professzor is meghallja.

Az eligazító óra után a megszállott matektanárunk rögtön belépett a terembe, és végig beszélte a szünetünket a kötelező köszöntővel, hogy ne menjen az óra rovására, majd amint becsengettek, máris írni kezdett a táblára. Nem szokás az első napon tanulni, de ennél a nőnél semmin se szabad meglepődni, ezért is sóhajtott az egész osztály egyszerre, miközben elővettük a füzetet, és jegyzetelni kezdtünk.

Kissé megugrottam, mikor a zsebemben levő telefonom rezegni kezdett, és rögtön felvettem még azelőtt, hogy megnézhettem volna, ki hív.

- ,,Szia húgi. Ráérsz?" - csendült fel Jungkook hangja, amitől azonnal kihúztam magam, és hátra lökődtem a székkel, de rögtön ezek után le is lapultam a padra, hogy az emelvény miatt, ami előttem van ne lássa a tanár, hogy telefonálok. Imádom ezt a termet, pont ezért a kis segítségért.

-,,Persze. Épp órán ülök, de te valahogy jobban érdekelsz. Boldog születésnapot! " - suttogtam, elfojtva magamban a kiabálhatnékomat. Arra gondoltam, hogy éjfélkor hívom fel, de bealudtam, és amúgy is az időeltolódás miatt mikor itt annyi lett volna, szerintem Európában már rég reggeledik.

- ,,Oh, köszi. Elfelejtettem, hogy ma már elseje van.. Nagyon sok a munkám.." - sóhajtott, én pedig bólintottam egyet.

- ,,Láttam az előadásaidat, és a várható fellépéseidet a tévében. Légyszives ha bármikor úgy érzed, hogy sok, mond le, mert nem akarom azt látni, ahogy összecsuklasz a színpadon."

- ,,Ennyire gyengének nézel?" - nevetett fel, azonban ő is tudja, hogy nem erre gondoltam.

- ,,Te is ember vagy. Erre utaltam." - kisebb csend után, egy megkönnyebbült sóhaj szakadt fel torkából, majd témát váltottunk.

- ,,Otthon minden rendben? Nem vagy túl magányos? Képzeld, a menedzser szerint szeptember végére már otthon is leszek."

- HyeRin kisasszony! - szólított fel a tanár, mire felemeltem a fejem, és ránéztem. - Csak nem alszik az órámon?

- Egyáltalán nem tanárnő! - válaszoltam hangosan, hátha a szünet alatt még süketebb lett, mint amilyen eddig volt. - Minden le van írva! - lengettem meg füzetemet, reménykedve benne, hogy nem akarja megnézni, ugyanis az elmúlt két percben basztam írni, mivel Kookkal voltam elfoglalva.

- Akkor jöjjön, és oldja meg a táblánál a feladatot. - nyújtotta felém a krétát, mire sóhajtottam egyet, és szándékosan ledobtam a tollamat, hogy lehajoljak érte.

-,,Nehogy lerakd! Két perc, és jövök!" - suttogtam a telefonba, majd lelépcsőztem a katedráig, és megpróbáltam valami értelmeset odafirkantani, ami természetesen jó volt, csak nem úgy vezettem le a számolást, hogy az neki tetsszen, ezért végig kellett állnom a magyarázatát, amivel elment tíz percem. -,,Itt vagy még?"

- ,,Csak nem matekotok van?" - nevetett fel, mire fújtattam egyet, de eszembe jutott, miről is beszélgettünk, így azt a gondolatmenetet folytattam.

- ,,Hogy-hogy ilyen korán hazajössz?"

- ,,Mondjuk úgy, hogy sok volt ez nekem, és megegyeztem a vezetőséggel, hogy majd az ünnepek után utazok el egy hosszabb turnéra. Ez csak amolyan ízelítő volt, hogy ráharapjak. Most viszont leteszlek, mert mennem kell a fanmeetingre."

- ,,Vigyázz, nehogy elraboljanak!" - jelentettem ki biztató szavaimat, majd bontottam a vonalat. Hoseok nagyokat pislantva nézett rám, mint aki nem akarja elhinni, hogy voltam olyan pofátlan, és szó szerint végigbeszéltem a fél órát, MiRa pedig mintha ez természetes lenne, elővett egy reszelőt, és a körmét kezdte reszelni vele. Ha nem tűri meg magán a műkörmöt, akkor minek tetet fel ilyen szarokat?

Leszívott agyal, és megcsonkított nyári szünet élménnyel léptünk ki az egyetem kapuján. Elköszöntünk a férfitől, aki most a másik irányba indult, mivel nem haza megy, hanem látogatóba, én pedig MiRa-val maradtam, aki sandán nézett rám, hogy gyalogolnia kell.

Út közben elővettem a telefonomat, mivel ismételten megrezdült, jelezve ezzel, hogy üzenetem érkezett.

,,Főztem vacsorát, a desszert viszont te leszel, szóval úgy öltözz, mire odaérek.😏 " - írta minden bizonnyal Jimin, akinek elfelejtettem elmenteni a számát, így most gyorsan megtettem, és válaszoltam neki egy nevető smile-t. Ezek szerint most nincs nálam, csak este érkezik, de mindvégig ott volt. Gondolom megint a munkája miatt ingadozik, de még így is gondolt rám, és csinált magunknak estére kaját.

Vajon meddig fog tartani ez az egész?

(Kissé unalmasabb rész lett🙄... De kell ilyen is.. 😅😶)