Apuci kizárva! [Jimin ff.] - Befejezett

22.

Őt valamiért nehezebb volt beengednem, mint Hoseokot. Ha nem kopogott volna még egyszer, akár órákig is képes lettem volna az ajtó előtt megszeppenve álldogálni, csak hogy ne kelljen kínos szituációba kerülnöm vele. Azonban ennek véget kellett vetnem, így vettem egy nagy levegőt, majd kinyitottam az ajtót, hogy be tudjon jönni. Még a köszönés is kimaradt az életemből, így csak némán tátogtam, mint a partra vetett hal, aki az életéért küzd. De Jimin se tett másképp. Arcán mindenfajta érzelem leolvasható volt, amit csak el tudtam képzelni, a haragtól kezdve, az aggódáson át az összezavarodottságig.

- Örülök, hogy írtál. - kezdett bele, mire nekem egy akkora kő esett le a szívemről, hogy azt hittem a végén még meghallja. - Azt hittem, sose fogom tudni elmondani.

- Nézd, én..

- Hallgass meg. - emelte fel ujját. Nem rosszból mondta, egyszerűen csak ő akarta elmondani azt, mit is gondol, mielőtt még én kezdenék bele a mesélésbe. - Nem fog tetszeni, amit mondani fogok, de csak annyit kérek, hogy ne kapd fel a vizet, és ne hagyj megint faképnél. - bólintottam, és léptem felé egyet, hogy ezzel is megerősítsem az elhatározásomat. - Az elején, tényleg úgy volt, ahogy mondtad. Annyira elvakított a düh, hogy mikor megtudtam Jungkooktól, hogy van egy húga, meg akartam bosszulni a dolgokat. Nem úgy viselkedtem, mint egy felnőtt, de a dühös ember sok mindenre képes. - ezt.. Saját tapasztalatból tudom. - Azonban, miközben azon gondolkodtam, hogyan is foglak elvenni tőle, majd összetörni, egyre inkább belemelegedtem a rólad való beszélgetésbe. Akaratlanul is kíváncsi lettem rád, mit szoktál csinálni, milyen lehetsz igazából, milyen az az oldalad, amit Jungkook nem lát. Aztán találkoztam veled, és bármennyire is hihetetlen, azonnal elfelejtettem ezt a bugyuta bosszúvágyat. - valamiért ez a hirtelen váltás kissé gyanús volt nekem, de nem annyira, hogy ezzel elrontsam ezt a pillanatot. Már majdnem elsírtam magam azért, amiket mondott nekem, de még tudta fokozni. - Már nem akartam, hogy miattam rosszul érezd magad, csak mellettem akartalak tudni. Ha rajtam múlott volna, sose tudnál MiYu-ról, és ez az egész nem történt volna meg. - kerülgeti a forró kását, de miattam van az egész. Ha már akkor meghallgattam volna, már rég sor került volna erre, és nem kellene rosszul éreznem magam.

De mit tehettem volna? Rettenetesen bepánikoltam, elvégre az előző kapcsolatomnak is botrányos vége lett, most pedig még talán jobban megijedtem attól, hogy ismételten kihasználtak, és ez miatt megint hasznavehetetlennek éreztem magam, akit csak úgy el lehet dobni. Ha az érzéseimről van szó, úgy tűnik ingoványos vizeken evezek, de most őszintén, melyik ember nem ilyen? Mindenki fél a csalódástól, csak mindenki máshogy vetül ki.

- Sajnálom, amit mondtam.. - utaltam a legutóbbi kis találkozásunkra az egyetem előtt. Akkor aztán tényleg elküldtem a francba, mert ideges lettem, de most már bánom. - Nagyon mérges voltam, de igazából.. Én csak.. - még kimondani se tudom. Én vagyok a legrosszabb.

- Tudom. - mondta, majd megfogta kezem, és látván, hogy nem kapom el tőle, homlokát az enyémnek döntötte, majd lehunyta szemeit. - Ez elég szarul jött ki. - nevetett fel halkan, mire nekem is egy halvány mosoly kúszott arcomra. - Akkor megbocsájtasz?

- Ez nem így működik.. Ki kell engesztelned! - csipkelődtem vele, amit rögtön észrevett, hiszen pajkos mosolyra húzta ajkait.

- Biztos, hogy nekem kell téged?

- Ha úriember, vagy, akkor igen. - nyújtottam ki nyelvem, ő pedig rosszalló tekintettel megingatta fejét.

- Ne aggódj. Holnap csakis azon leszek, hogy újra elnyerjem a kegyeidet. - csókol homlokomra, majd hátra nyúlva lekapcsolja a konyhát megvilágító lámpát, és elkezd húzni a lépcső felé.

- Mégis hova mész? - vontam kérdőre.

- Fel. - nézett hátra. - Fáradtnak látszol, ezért gondoltam korán feküdjünk le aludni. - korán? Még csak délután öt óra van!

- És, ha én nem akarom, hogy itt aludj? - vontam fel szemöldököm, hiszen bármennyire is örülök annak, hogy itt van, most mégse érzem azt, hogy ezt meg kellene neki engednem.

- Akkor aludjak a kanapén? - kérdezte, gondolom viccből, mire én azonnal bólogatni kezdtem. Eddig vágytam rá, hogy megérintsen, de most valamiért félek ilyen gyorsan visszafogadni őt a teljes bizalmamba. - Rendben. De akkor nézzünk valami filmet addig. - egyezett bele, ezzel a kis feltétellel, amit rögtön elfogadtam, majd amíg én elővettem az ágyneműt, ő a tévé előtt levő DVD tartóból választott egy neki tetsző filmet. Nem értem, miért nem laptopról nézzük, de ha neki most ehhez van kedve, akkor nem fogok belerondítani az elképzeléseibe.

Egy kész kínszenvedés volt ott ülni mellette, és csak bámulni a képernyőre. Nem érhettem hozzá, és nem is bújhattam oda, elvégre akkor a saját szavam ellen cselekednék, azt pedig valamiért a büszkeségem nem engedi. Nem tudtam miért van bennem ekkora kettősség, hogy egyszerre ölelném át, és taszítanám el a bizalmatlanságom miatt, amit most már végképp nem érdemelne meg, elvégre elmondta az igazat, én pedig részben megbocsájtottam neki, ahogy ő is nekem.

A film végén megkönnyebbültem sóhajtva mentem fel szobámba, hogy valami ruhát keressek neki, hiszen nem volt tervbe véve, hogy itt alszik, így nem is hozott magával semmit. Egy kisnadrágban, és Jungkook régi ingében, - ami kissé nagy volt rá - mászott a kanapéra és terült el rajta.

Mielőtt felmehettem volna, visszanéztem a lépcső harmadik fokáról a férfire, aki karját a homlokára emelte, és úgy próbált meg elaludni. Nagyon szerettem volna, ha mellettem alszik el, én pedig reggel a karjai közt kelek, és már épp gondolkodtam rajtja, hogy hagyom az egészet a francba, és befekszem mellé, de helyette inkább gyorsan felmentem a szobámba, és lefeküdtem aludni, hogy ne gondolkodjak tovább ezen.

Ezt azonban képtelenség volt elkerülni, hiszen az álom ma messze elkerült, szemeim pedig minden egyes másodpercben kipattantak, amint meghallottam Jimint lent motoszkálni. Minden fordulására, sóhajára, nyögésére felfigyeltem, és nem hagyott nyugodni a tudat, hogy ő ott van lent, én pedig itt.

Hajnali kettőkor untam meg az értelmetlen forgolódást, és felvéve ágyam mellé rúgott mamuszomat, - amit a sötétben alig találtam meg - elindultam lefelé, hogy legalább egy pohár vizet hadd igyak, hátha olyan hatása lesz rám, mint a gyerekeknek a meleg tej.

Utamat a konyha felé, a férfi halk mocorgása zavarta meg, aki épp most gurult a hátára, és vette egy mély, reszketeg levegőt. Nagyon halkan odamentem hozzá, és leguggoltam elé, kiélvezve ezt a pár pillanatot, amit láthattam belőle, mikor alszik. Elmosolyodtam angyali arcának fürkészése közben, és kellemes gondolatokkal árasztottam el fejem, amit az emlékek tömkelege okozott.

Fölé hajoltam, majd megfogtam hajam végét, nehogy felébresszem, és egy lágy puszit nyomtam homlokára. Elfelejtve a vizet, amiért lejöttem, elindultam ismét felfele, azonban ő ezt megakadályozván megragadta a csuklómat, és egy ügyes hátra fordítással felemelt a vállaira, majd ő maga indult el a szobám felé.

- Tudtam, hogy nem bírod ki. - jelentette be mosolyogva, ami jól kivehető volt hangjából. Felérve, magunkra zárta az ajtómat, és óvatosan letett az ágyra, majd közvetlenül utána bemászott mellém, és még mielőtt elhúzódhattam volna, biztosíték gyanánt kezét a derekamra helyezte. Nem mondott semmit, mivel amint kényelmesen elhelyezte fejét, visszaaludt. A rajta levő ing hanyagul begombolt gombjai miatt, mellkasa teljes egésze tárult a szemem elé, így akarva akaratlanul is azt kezdtem bámulni, ahogy lassan megemelkedik, majd elernyed. Hallottam, miképp veszi a levegőt, szívének lassú és egyenletes dobogása pedig engem is elálmosított, így nem is dacoltam a szemeimet lehúzó erővel, inkább átadtam magam.

Régnek volt mondható, hogy együtt aludtam valakivel, de tagadhatatlanul ez volt a legjobb éjszakám. Nem keltem fel semmire, és még reggel se lett volna ezzel semmi gond, ha a másik nem dönt másképp.

Még félálomban voltam, mikor annyit éreztem, hogy egy kéz simít végig testemen, majd csókokkal halmozza el bőrömet, amit most nem fedett ruha.