Apuci kizárva! [Jimin ff.] - Befejezett

21.

A fejem folyamatosan fájt, a gondolataim pedig nem hagyták, hogy mással foglalkozzak. Nem bírtam magammal, minden percben a nappali és a konyha között köröztem egy szál köntösben, várva Hoseokot, akit az előbb hívtam át azzal az indokkal, hogy vészhelyzet van. Szükségem van valakire, aki leállítja ezt, aki azt mondta, hogy nincs semmi baj, és elfeledteti velem ezeket a kellemetlen dolgokat. Csakis ő jutott eszembe, hiszen Jungkookra csak nem mozdulhatok rá.

Kicsikét megpiszkáltam a zuhanyzó fejet, és azt mondtam a férfinek a telefonba, hogy miközben zuhanyoztam, hirtelen lelassult a vízsugár, én pedig nem tudom mit kell vele csinálni. Azt mondta, itt van a közelben, így maximum tíz perc, és ideér, de jelenleg minden egyes másodperc olyan, mintha órák teltek volna el.

Tudom, hogy amit csinálni fogok nem helyes, de már a normális gondolkozást is megvonom magamtól, csak valaki állítson vissza olyannak, amilyen voltam.

Azt sem tudtam eldönteni, hogy rögtön rámozduljak, vagy tényleg mintha csak a segítségér lenne szükségem engedjem be, és majd utána avassam be a fejemben kavargó gondolatokba. Az ellentétes gondolataim miatt teljesen összezavarodtam, és hol kinyitottam teljesen a köntösöm szegélyét, hogy mutasson is valamit, hol pedig teljesen összehúztam azért, hogy megvédjen a kíváncsi tekintetektől. Már sírni tudtam volna az ideg miatt, és legszívesebben lehajítottam volna magamról, de ekkor meghallottam a csengőmet, majd egy tompa kopogó hangot, ami az ajtó felől érkezett.

Szívem rögtön gyorsabban kezdett verni a kelleténél, pláne akkor, mikor a kilincsre fogtam, és remegő kezekkel, kinyitottam az ajtót.

- Hoo.. azért felvehettél volna valamit.. - nézett oldalra Hoseok, enyhe pírral az arcán, én pedig vigyorogva megnyaltam számat, majd arrébb lépve beengedtem őt.

- Nem akartam visszaöltözni, elvégre félbe maradt a zuhanyzásom.. - hazudtam, és mikor bezártam mögötte az ajtót, igyekeztem elé állni, ő azonban nem nézett rám, csak sóhajtott egyet.

- Merre van a fürdő? - kérdezte, én pedig elindultam a helyiség felé, hogy mindenféleképp előttem kelljen elhaladnia, mikor belép oda. Felmérve a helyzetet, a zuhanykabinba lépett, és rögtön megnyitotta a csapot, amiből csupán csak pár csepp víz szivárgott ki. Ismételten nagyot sóhajtott, majd szétszedve az egészet megfordította a benne levő szelepgumit, és kissé máshogy mint volt, visszacsavarta, majd megint megpróbálta használni. Ennyit ért, hogy össze-vissza feszegettem?!

- Ne haragudj, hogy ezért áthívtalak.. - szabadkoztam, mire ő csak megmosta a kezét, és megtörölve ujjait megfordult, hogy fel tudja akasztani a törölközőt a helyére.

- Ugyan, inkább én, mint - nem tudta befejezni a mondatot, ugyanis kapva kaptam az alkalmon, és hátulról átöleltem őt, szorosan hozzá préselődbe hátához, ami minden bizonnyal meglepte, mivel éreztem, ahogy még levegőt venni is elfelejt, izmai pedig teljesen megfeszülnek. - HyeRin.. baj van?

- Miért lenne? - kérdeztem vissza.

- Mert így viselkedsz.

- Kedvellek Hoseok. Te magad mondtad, hogy megszerettél, tessék, itt vagyok. Mutasd meg milyen az, mikor szeret valaki... - csuklott el mondatom végére a hangom. Ajkamba haraptam, hogy elfojtsam mélyről jövő zokogásom, ami képtelenségnek bizonyult, mikor a férfi csuklómra ragadva szétfeszítette kezem, majd megfordulva vállamra helyezte tenyerét.

- HyeRin. Én lennék a legboldogabb, ha ez őszinte kérés lenne. - mondta ezt teljes komolysággal, miközben tekintete mélyen a szemembe nézett, mintha a lelkembe látna, és egyenesen oda szeretne beszélni, hogy meggyőzzön.

- De ez az..

- Nem. Ez csak kétségbeesett könyörgés. Megszakad a szívem, hogy így kell lássalak, mert biztos vagyok benne, hogy amiatt a férfi miatt vagy így ki idegileg, de a te dolgaidba én nem fogok beleszólni. Éppen ezért utasítalak vissza.

- Neked sem kellek, ugye? - szegtem le fejem, amit két ujjával államra kapva azonnal visszaemelt, hogy ismételten csakis rá nézzek.

- De igen. Legszívesebben itt helyben lehámoznám rólad ezt a köntöst, de akkor csak még jobban feltépném a sebedet. Láttam, hogyan nézel arra a férfire, és azt is, ő hogyan néz rád. Még ha most el is hitetnéd magaddal, hogy szerelmes vagy belém, később nagyon megbánnád, ahogy én is. - miközben beszélt hozzám, én folyamatosan a könnyeimet törölgettem, amik a kegyetlen, ámde mégis igaz szavai miatt folytak le arcomról. Miért vagy ennyire megértő?

- Nem tudom, mit tegyek.. Össze vagyok zavarodva..

- Azt látom. - nevetett fel, majd fölém hajolva fejem búbjára nyomott egy halvány puszit. - Azt ajánlom, szedd össze magad, és beszéld ezt meg vele, mielőtt késő lesz. - mondta, majd kifelé vette az irányt, azonban a küszöbnél megtorpant. - Ja! És legközelebb ne piszkáld meg a zuhanyfejet, inkább hívj meg egy baráti mozizásra, vagy ilyenek. - kezét ajkához emelte, hogy dobjon felém egy puszit, és csak utána hagyta el a házat. Megint egyedül maradtam, ám most nem a saját gondolataim emésztették továbbra is már félig megcsócsált lelkemnek megmaradt darabját, hanem az ő hangja, ahogy ezeket mondja nekem.

Beszélnem kellene Jiminnel, hogy minden megoldódjon? Ha megbocsájtok neki, és eldöntöm, akarok e vele a továbbiakban bármit is csinálni, akkor megszabadulok ettől az önmarcangolástól? Vagy lehet, hogy még jobban elcseszem az életemet, hiszen még mindig nem tudom, hogy az igaz, amit én gondoltam, vagy az, amit megtudtam MiYu-tól, és következtetésképp le tudtam vonni belőle.

Mindenesetre bármelyik verziót választom, egy közös pont biztosan volt, mégpedig Jimin, éppen ezért, még mielőtt meggondoltam volna magam, gyorsan felöltöztem, mivel természetesen az is kamu volt, hogy félbemaradt a zuhanyzásom, és megragadva a telefont, ráírtam a férfira.

A szívem egyszerre hagyott ki egy ütemet, és gyorsult fel a dobogásában, ahogy elolvastam, mit írt. Mereven ültem a konyhában, és néztem azt az egy kis üzenetet, amit visszaírt. Szinte hallottam a hangját, ahogy ezt mondja. Kedvetlenül, és kissé talán megtörve. Még csak esélyem sem volt végiggondolni, mit is kellene neki mondanom, mikor meglátom, és beáll a kínos csend ugyanis amint feleszméltem, az órán levő nagymutató elfordult 180°-ot jelezve, hogy a fél óra letelt. Jimin pedig az ajtó előtt várta, hogy beengedjem.