Family is power ∆ A család hatalom

[9.] Ingerült lélek

A következő napon Matt érkezett az iskolában, ahol gyűlést tartottak.
— Tekintettel a nemrégiben történt szörnytámadásokra, Donovan seriffel úgy döntöttünk, drasztikus lépést kell tennünk. Kérlek, figyeljetek oda rá! — kezdte Alaric, miközben mindenki elcsendesedett. Emily egy sarokban ült, szinte észrevehetetlen maradt, de a fiú nevére felkapta a fejét.
— Mint Dr. Saltzmantől hallottátok, két helyi lány, Dana Lilien és Sasha Stoteraux nem tértek haza az éjjel. Dana néha lelép pár napra bulizni, de Sasha most tűnt el először. — Itt befejezte a beszédet és ellépett a pódiumtól. Végig járatta a tekintetét a termen majd megállapodott Emilyn. Egymás szemeibe néztek és feszülten meredtek egymásra. Amíg az igazgató beszélt, Emily teljesen a fiúnak szentelte a figyelmét, ahogy a fiú rá.
— Pár önként jelentkezőt elküldenénk a Mystic Falls gimibe, egy állítólagos csere program részeként, a kapcsolat építés jegyében, iskoláink között, amire egyébként szükség is lenne, az események fényében. Engedélyezem, hogy megigézettek diákokat és hogy anyagot gyűjtsetek a kereső bűbájokhoz. Bármilyen információ megoldást jelenthet. — Mikor befejezte Ric, elkezdtek jelentkezni az önkéntesek. Lizzie, Kaleb, MG, Hope önként jelentkeztek, hogy segítenek. Persze Emily sem maradhatott ki a jóból. Alaric, mielőtt mindenki elment volna, még pár szót szólt.
— Emily elkísér titeket. Külön autóval megy, nem megy be az iskolába, ha baj van, neki szóltok! Világos, amit mondtam? — Amire többiek vadul bólogatni kezdtek, majd kiszivárogtak a teremből. A Mikaelson lány idegesen csörtetett oda a férfihez.
— Önként jelentkezőnek nézek ki? — vonta fel az egyik szemöldökét.
— Nézd Emily, én csak jót aka... — kezdte volna, de a mellette álló seriff közbe szólt.
— Én vezetem az autót, amivel mész, úgyhogy siess. Kint megvárlak.

A kocsiban végig csöndben utaztak. Matt idegesen dobolt a kormányon, amíg Em a hideg ablaknak nyomta az arcát. Először Dana kocsijához mentek. Amíg a seriff Alaric-kal beszélte meg a történteket, Emily az autóban maradt. Alighogy megtalálták a testek a lánynak rossz előérzete támadt. A vámpírhallásával pontosan értette miről folyik a beszélgetés. Az igazgató felhívta az önkéntesek, hogy elmondja nekik a hírt. Mielőtt azonban lerakta volna, a kocsihoz sétált és bekopogott az ablakon. Emily leengedte azt majd elvette a telefont.
— Igen? — szólt bele.
— Em! A segítséged kell! — szólt bele Lizzie.
— Sietünk! — nézett fel, majd lerakta a készüléket.

Matt még idegesebb volt, mint az út első részében. A holt test eltűnt. Az autó egyenesen az iskolához hajtott. Mielőtt Emily kipattanhatott volna a mellette ülő felé fordult. Szólásra nyitotta a száját, de férfi megelőzte.
— Miért jöttél vissza? Miért forgatod fel újra és újra az életem? — kérdezte egyenesen a lánynak szegezve a szavait. Emily csak megrázta a fejét és feltépte a kocsiajtót. Mielőtt becsapta volna, lehajolt, hogy szembe tudjon nézni a sofőrrel.
— El akarlak felejteni Matt! Ezért küldtelek haza! — Azzal, nagy erővel becsapta az ajtót. Elmondott egy varázsigét, így a Donovan fiú hiába akart kiszállni, az ajtók nem engedték. Csalódottan dőlt hátra az ülésbe, majd indította el az autót, azzal elhagyta a helyszínt. Emily épp akkor ért oda a többiekhez, amikor észrevették Danát, aki a bozótból jött ki.
— Ez nem jó... — dünnyögte az orra alatt. Gyorsan leültek egy kinti padra, majd meghallgatták a lány meséit. Közben Emily fel alá járkált nem messze a padtól, de valahogy nem állt össze a kép. Ekkor vette észre az eltűnt lány, hogy valami van a nyakán. A többiek rosszabbnál rosszabb hazugságokkal álltak elő. Már épp elindult volna, hogy egy rendőrt keressen, amikor Emily egy gyors varázslattal ájulttá tette a lányt. Egy darabig hallgatta a lányról szóló vitát, de hamar elege lett.
— Fogjátok be! — szólt oda mogorván, mire mindenki elhallgatott. — MG! Te hozd Danát. Visszamegyünk, a buszhoz ahol senki nem láthatja meg. Indulás! — kiáltotta ingerülten. Se szó, se beszéd, mindenki tette, amit kért. Utolsóként ballagott a sor végén, amikor Lizzie oda csapódott hozzá.
— Em... — kezdte volna, de az idősebbik szőkeség nem hagyta.
— Hagyjuk — legyintett lemondóan, majd kicsit megszaporázva lépteit, otthagyta a csalódott Saltzman lányt. Mikor oda értek a buszhoz, eldöntötték, hogy mit is kezdenek vele. Végül arra jutottak, hogy majd a lány eldönti, hogy természetfeletti akar lenni, vagy sem. Hope egy varázslattal felébresztette az eszméletvesztésből. Ahogy felébredt be sem állt a szája, nem hallgatott senkire csak mondta a magáét. Egyszer csak elhányta magát. Mindenki megrökönyödve nézett, azonban Emily a fekete vér látványától teljesen ledöbbent. A lány teljesen felemésztette magát. Mikor véget ért a folyamat, körbe állták és tanakodtak, hogy mitévők legyenek.
— Lehet, hogy egy újabb szörny volt a kés miatt — mondta Hope.
— Lehet, hogy a szörny végig az orrunk előtt volt — arcoskodott Kaleb, miközben dühítően közel ment Landonhoz. Emily szemei a dühtől csillogtak, mikor a két fiú közé ugrott. Megragadta a vámpírt, majd erőteljesen a buszhoz lökte. A méregtől fújtatva tartotta a fiút, aki megilletődve és ijedten lapult a busz oldalához. — Azután jöttek a szörnyek, hogy ő ellopta a kést! — Erre Emily még szorosabban fogta Kalebet. A többiek közben lehajtott fejjel vártak. — Hope! Te hiszel neki? — kérdezte a buszhoz nyomott vámpír a tribridtől. A lány csak csöndben maradt, mire Landon fogta magát és ott hagyta őket. Emily-ben még jobban kezdett el izzani a düh. MG szedte le a barátjáról a lányt. Fújtatva ment át a másik oldalára a busznak. Idegesen rácsapott a járműre, mire az nagy reccsenéssel behorpadt. Lüktet a keze, de nem igazán foglalkozott vele. A vámpírsága miatt pikk-pakk meggyógyult. Eközben a többi tanuló eltakarította a tetemet. Kaleb is elhagyta a színteret. Emily még mindig a busznak dőlve ült becsukott szemmel és próbált lenyugodni. Hope váratlanul termett mellette és rántotta fel, majd indult meg vele a többiek után az erdőbe.
— Hé-hé-hé! Hova megyünk? — kérdezte meg tőle futás közben Emily.
— Pókot vadászni!

Hirtelen értek oda a házhoz. Ott találták Josie-t, Raffaelt és a batárnagy pókot is. A lányok gyorsan akcióba lendültek és megfogták egymás kezét. Emily az ikrek között állt. Hope elmondta a varázslatot, mire ismételgetni kezdték. A lényt neki szegezték egy gerendához, majd hatalmas robajjal szétrobbant. Sárga trugyival terítette be őket, mire kissé undorodva, de a küldetést teljesítve hagyta el a házat a négy lány. Már rég besötétedett, mire Dana barátnőjének megigézésére került a sor. MG végezte a bűbájt, de Emily, Hope és Lizzie is jelen volt.
— Szüntesd meg az egészet. Mondd, hogy ne érezzen semmit! — mondta Lizzie, amikor látta a szomorúságot Sasha szemében, mikor kiderült, hogy legjobb barátnője meghalt. Erre Hope is megszólalt.
— A gyászt nem tudod eltűntetni.
— Csak segíteni akarok neki! — fordult vissza a szöszi iker. Erre Emily ellökte magát a faltól és a igézést végző vámpírhoz fordult.
— Mondd neki, hogy fájni fog. Örökké. Mondd, hogy lesznek nehezebb napok. De végül megmaradnak neki a szép emlékei Danáról. Mondd neki, hogy ezekbe kapaszkodjon! A segítségükkel át fogja vészelni ezt — amint befejezte megfordult és otthagyta őket. Épp a szobájába igyekezett, amikor Alaric elkapta a kezét.
— Em. Jól vagy? — kérdezte. A lány csak nemlegesen megrázta a fejét. — Gyere. — Azzal magával húzta egyenesen a lányai szobájához. — Várj itt — mondta majd az ajtó előtt hagyta. Veszekedés hangjai hallatszottak ki. Emily csak megrázta a fejét és tovább várt. A várakozó lány hallotta, ahogy a férfi elköszön, majd kinyitja az ajtót. Emily-nek csak bólintott egyet, majd nyitva hagyta az ajtót. A lányai pontosan ráláttak a kétségbe esett arcú Mikaelson lányra. A férfi csak betolta őt a szobába, majd behúzta maga mögött az ajtót.
— Em! — pattantak fel a lányok az ágyukról, majd hatalmas ölelésbe vonták őt. Az ölelés belsejében lévő lány csak sóhajtott egyet és visszaölelte őket. Azonban hiába volt békesség, Emily hamar elhagyta a szobát. Egy SMS-e érkezett a serifftől.

Tudnánk találkozni? Az iskola előtt várlak.