Kihívásból Szerelem Sm.ff.

Part one

Mikor már azt hiszed nincs rosszabb, mikor már tudod, hogy minden tökéletes...megszólal az ébresztő... Igen ezzel nem lenne baj, ha nem reggel HATKOR!

Kikelve biztonságot nyújtó ágyamból utamat a szekrényemhez vezetem és kiveszek egy sima fehér pólót és egy szakadt farmer nadrágot, majd bemegyek a fürdőmbe. Lezuhanyozok, hajat mosok és elvégzem a szokásos dolgokat. Már egy jó ideje egyedül élek. Szüleimtől kb. egy éve költöztem el a belvárosba egy lakásba. Nem is rossz az egyedül lét, persze vannak hátrányai, mint, hogy néha, oké legtöbbször unalmas, de legalább csöndes.

Felöltöztem és vizes tincseimet egy törölközőbe csavartam. Kimentem a konyhába és csináltam kávét jó sok tejjel, meg sonkás szendvicset. Bekapcsoltam tv-met és kanapémra ülve, reggeli mesét nézve kezdtem elfogyasztani a reggelimet.

– Fontos közlemény! – szakították félbe kedvenc mesémet.

– Ohh a francba.. Most, hogy tudom meg ki lopta el spongyabob sálát? – kérdeztem idegesen nézve a tv-re.

– Elkapták a L.A.- i gyilkost, mindenki éppségben van... – kezdtek bele, de hamar meguntam.

Ránéztem az órára, majd hanyagul visszadőltem a kanapéra. Miután tudatosult bennem, hogy mennyi az idő, villámgyorsasággal futottam a szobámba és kaptam fel a telefonomat, egyenruhámat és mentem is a konyhába. Elvettem egy almát és felvettem a sportcipőmet, majd a fekete farmer dzsekimet leakasztottam a fogasról.

Kiléptem a reggeli friss levegőre, majd gyorsan magamra kaptam a dzsekimet. Szőke hajamat csak úgy dobálta össze-vissza a szellő. A buszmegállóba futva megnéztem mikor jön a busz, s miután megbizonyosodtam róla, hogy mikor, leültem a padra.

Jaj, de bunkó vagyok, be sem mutatkoztam. Jellemző rám. A nevem Jellybean Hill és 19 éves vagyok. Szüleimnek nemtudom miért az a név jutott eszébe, hogy Jellybean. Mondhatni egy elég népszerű kis étkezőben dolgozom, ahonnan éppen lehet, hogy kések. Mint már mondtam egyedül élek egy lakásban, ami munkahelyemtől úgy fél órára van. Csake egy darab barátom van aki nem más, mint Nash Grier. Ő is ott dolgozik ahol én és mondhatni ő a legeslegjobb barátom. Személyiségem eléggé...hogy is mondjam, csípős? Lehet ez a megfelelő szó. Kívül, mint egy tövis, belülről, mint egy rózsa. Bunkó vagyok azokkal akik nem szimpatikusak, de akiket ismerek vagy szeretek vagy szimpatikusak azokkal nagyon kedves vagyok. Így írnám le magam.

Megérkezett a busz, majd felszállva leültem egy üres helyre és csak bambultam ki a fejemből. Bambulásomból arra eszméltem fel, hogy egy nagy pukkanás, majd a busz megállt.

– Tisztelt utasaink! Sajnálattal közlöm, de egy baleset miatt nemtud tovább haladni a busz. Aki szeretné kivárhatja, de eltart egy pár óráig szóval tudom ajánlani, hogy szálljanak le. Megértésüket köszönjük! – hadarta el a buszvezető az új informácciókat, majd az ajtók ki is nyíltak. Megnéztem hol vagyunk és még van három utca munka helyemig.

Fogtam magam és lefutottam a buszról, majd gyorsan megnéztem az időt és utánna futásnak eredtem. Bennem volt az a tipikus érzés, hogy valami fog történni, de nem nagyon foglalkoztam vele.

Most fordultam be egy utcába hát ahol egy csapat fiú volt. Mit sem foglalkozva velük tovább futottam. Azt hittem könnyű lesz elhaladni mellettük, de nem...kicsit sem.

– Hello cica mi újság? – kérdezte az egyik. Nem foglalkoztam velük ezért tovább mentem. Honnan a villám csapásból tudtam volna, hogy ezek csak szórakozni jöttek ide.

Hirtelen annyit éreztem, hogy valaki teljes erejéből fellökött, majd fájdalmasan a betonra estem. Térdemet fogva ültem fel és néztem arra akinek ennyire jó kedve van és ennyire viccesnek találja másokat fellökni.

– Idióta parasztok! – motyogom, majd fájdalmasan föltápászkodok a földről.

– Már a viccet sem érted? – néz rám értetlenül az egyik. – Cicám, cicám, majd én megtanítalak értékelni a jó prankeket!

– Azt sem tudjátok mit jelent az a szó, hogy "vicc" már pedig ez rohadtul nem vicces! Idióták! – magamban ennél sokkal cifrább szavakat mondok. Hirtelen elém áll egy magas, göndör barna hajú, mogyoróbarna szemű srác.

– Szia tudod hol vagy? – kérdezte szórakozottan. – Nem ohh...ez azért van mert ez a mi, ismétlem MI területünk! Szóval ha megbocsájtanál... – kezdett el lökdösni az utca vége felé.

– Már megbocsáss, de pont leszarom ki területe ez! Ez egy kicseszett utca, ahol az emberek végig haladhatnak! Amúgysem volt kedvem ide bejönni és pont ilyen utolsó senkiházi idióta parasztokkal összefutni, mint ti! – lököm le magamról a kezét, majd kikerülve futásnak eredtem.

– Hé cica mi a neved? – kérdezte a magas göndör.

– Azt te sose fogod megtudni! – kiáltom nekik, majd az utca sarkánál lefordulva végig futottam ezen az utcán is, majd berontottam a munkahelyemre.

– Sajnálom, elnézést a késésért, csak pár paraszt viccesnek találta, hogy engem basztat. – kértem bocsánatot főnökömtől.

– Nemgond Jellybean én is láttam azt a nagy társaságot a kocsimból. Még utánnam is dobtak valamit, de nem talált el! Menj öltözz át! – paskolja meg a vállam és elmegy.

Bemegyek az öltözőbe és gyorsan magamra kapom a sima fekete farmer gatyát és az étterem címerével ellátott blúzt is. Hajamat összefogtam és mentem is.

– Szia Jellybean! – köszön nekem az egyik munkatársam.

– Szia Mark! – köszönök vissza.

– Hosszú napunk lesz a tömeget elnézve. Főleg, hogy ma van a legtöbb turista a környéken. – sóhajt egyet, majd csinálja tovább a dolgát.

Hát akkor hosszú napom lesz...ohh de még mennyire, csak ezt akkor még nemtudtam.

Nahát itt lenne az első rész remélem tetszik, mindenkinek szép napot!❤️