Kihívásból Szerelem Sm.ff.

Part two

17:00...csúcs forgalom. Annyian vannak, hogy az hihetetlen, csodálom, hogy befértek az étterembe. Mikor már mindenkit kiszolgáltunk és leültem egy kis időre pihenni, megszólalt az a idegesítő csillingelő hang ami az ajtó felett jelzi, hogy jöttek újabb vendégek.

– Jellybean, irány hatos asztal! – mondja nekem Mark.

– Ahj miért én? Most ültem le! – állok fel duzzogva és megyek el legjobb barátom mellett. Kilépve... Hé, hé, hé! Ne szaladjunk ennyire előre! Menjünk szép sorjában.

    15:00
Egész nap alig voltak, max pár turista vagy néhány üzletember, de ennyi. Nagy agyalásomban drágalátos főnököm zökkentett ki.

– Jellybean kérlek elmennél a közeli boltba? Csak pár dolog kéne! Lécci! – mondja nekem boci szemekkel.

– Ahj oké! Mi kell? – kérdeztem.

– Paradicsom, citrom, vanília fagyi, kapor, energiaital és banán! – sorolja fel a sok-sok dolgot amit meg kell vennem.

– Hú, inkább írd le nekem, biztos, hogy elfelejtem! – nevettem fel.
____________________________________
Eltelt egy kis idő, majd dzsekimben kiléptem az utcára. Tudtam, hogy megint végig kell mennem azon az utcán ahol voltak azok a parasztok, de leszartam. Nem érdekel, az egy rohadt utca, ahol bárki bármikor elmehet, átmehet.

Elsétáltam az étterem utcájának végéig, majd befordultam abba az utcába, ahol egy pár órája történt az a bizonyos "incidens". Persze egyből kiszúrtam a "kis" bandát egy zárt kisbolt lépcsőjén ülve. Szerintem ez a egymást "kiszúrjuk" kölcsönös volt, hisz ketten egyből felpattantak.

– Na mivan cicám, hiányoztunk? – jön felém a magas barna göndörke, perverz mosollyal arcán. Nem szóltam semmit, csak elsétáltam mellettük, amit persze nem hagytak.

– Hohoho...hova-hova? – kapta el a karomat egy másik barna hajú fiú, kin napszemüveg volt. Erre sem válaszoltam, csak kikaptam kezemet, kezei közül és nyugodt tempóban haladtam tovább.

– Na, na, na! Nem megyünk csak így el! Mond meg szépen mi a neved és nem lesz semmi baj, oké? – kérdezte a magas göndör. Mit sem törödve ezzel a kijelentéssel mentem tovább. – Oké, látom nem értesz a szép szóból, akkor majd másból fogsz! – mondja, majd neki nyom a falnak. A haverjai körénk állnak, így még véletlenül se tudok kijutni.

– Békén hagynátok? Miért kell idegeneket piszkálni? Ennyire nincs életetek? Esküszöm máskor megmondom Mark-nak, hogy ő menjen! – a végét már motyogtam.

– Ki az a Mark? Netán a barátod? – kérdezte oldalról egy barna hajú srác.

– Semmi közötök hozzá! Hagyjatok békén, világos? – kérdeztem, de nem vártam meg a választ és kibújva karjai közül elfutottam.

– Hé várj már! Ezzel még nem végeztünk! – kiáltotta utánnam a magas göndör. Erre mitsem reagáltam, max csak annyit, hogy felmutattam a középső ujjamat, majd vigyorogva néztem rájuk az utca végéből és már el is tűntem. Ezek komolyan hülyék.

Boldogan mentem be a boltba, majd eszembe jutott, hogy most nem otthonra vásárolom meg élet mentőim, hanem még vissza kell mennem dolgozni és oda kell vennem ilyen szarokat. Boldogságom alábhagyott és élettelen tekintettel dobáltam a dolgokat a kosaramba.
____________________________________
Megint végig kellett mennem azon az utcán, de szerencsére már nem voltak itt, vagyis nagyon remélem. Nyugodtan végig sétáltam az utcán, majd beértem az étterem utcájára és egy 10 méter után már a bejáratot nyitottam ki.

– Jelly, 2-es asztal siess, addig én beviszem a konyhába ezeket, meg a dzsekidet! – hadarja el gyorsan Zack, majd dzsekimet megfogta és nemes egyszerűséggel le "vette" rólam, majd már csak hűlt helyét láttam. Sóhajtva elindultam a kettes asztalhoz, majd ahogy megláttam a társaságot inkább maradtan volna még a boltba.

–...és mondom a csajnak "csak egy menetre kellettél, ne képzelj bele többet aranyom" erre elkezdett dühöngeni és sírni amin csak nevetni tudtam és... – mesélte az egyik, valami nagy bele éléssel és ebbe az a szomorú, hogy a többi srác szinte alig bírta ki nevetés nélkül... undorítóak!

– Khm...kiválasztottak mit szeretnének? – kérdeztem, mire a társaság nagy része elhalkult és csak ekkor vettem észre a magas göndörkét.

– Jaj cica, olyan jó újra találkozni... tudod... – kezdte az alacsonyabb barna, de félbe szakítottam.

– Mit kértek? – kérdeztem idegesebben.

– Legyen mondjuk a telefonszámod! – mondta mosolyogva a göndörke.

– Sajnálom, azzal nem szolgálhatok, egyéb más? – kérdeztem.

– Akkor megfelel a lakcímed. – von vállat göndörke.

– Elnézést az nincs az étlapon, inkább magukra hagyom és utá... – kezdtem bele.

– Öt Cola és kettő db szénsavmentes víz! – felelte egy értelmesebb.

– Egy pillanat és... – kezdtem, de az ajtó feletti kis csengő jelzett, hogy valaki éppen bejött. Oda néztem és megláttam életem legjobb barátját bejönni az ajtón. – pár perc! – zárom rövidre és mit sem törödve velük, sietek legjobb barátomhoz.

– Ahh Nash... – ugrottam a nyakába. – Végre, hogy itt vagy, már nagyon hiányoztál! – ölelem szorosan magamhoz.

– Oh ho nyugi Bean! – nevetett fel én meg durcásan ráütöttem karjára becenevem miatt. – Hé na, Jelly bociii... – néz rám boci szemekkel és még egy puszit is nyomott arcomra.

– Minden megbocsáltva Tengerke, na de most irány dolgozni! – mutatok a konyha felé.

– Jesszus olyan lettél, mint Mark vagy Zack! – nevetett, majd mégegyszer megölelt és már el is ment. Én gyorsan megcsináltam az italokat és egy tálcán vittem oda a kettes asztalhoz.

– Öt db cola és kettő db mentes víz! Sikerült kiválasztani mit szeretnének? – kérdeztem.

– Én téged szeretnélek! – mondja nekem göndörke és a társaság helyeslően bólint.

– Milyen ételt szeretnének enni? – fogalmazom át kérdésemet.

– Hé Jelly, majd Mark szeretne veled beszélni! – halad el mellettünk imáron munka ruhában Nash és végig simít derekamon.

– Oké! Szóval akkor? – nézek rájuk.

– Szóval Jelly, szép név egy szép lánynak! – bókol nekem göndörke.