Peeta Mellark szemszögéből a 74. Éhezők viadala. (Fanfiction) [Szünetel]

Az Aratás napja

Nem tudok aludni. Borzasztóan fáj a fejem. Hányingerem van. Az a gondolat, hogy Kiválasztott lehetek ebben az évben is, nagyon felkavart. Igaz, nem írattam fel magam tesszeráért, de így is szerepel párszor a nevem.
-Peeta! Figyelj! Csupán hatszor van felírva a neved! Nem fognak kiválasztani! Biztos nem fognak kiválasztani!-nyugtattam magam. Végül győzött a fáradtság. Elaludtam.

Másnap reggel az apám ébresztett.
-Jó reggelt.-húzta el a függönyt, így a napsugarak kiégették a retinám. Igen, mi az a család vagyunk, akiknek telik függönyre. Apám egy pékséget üzemeltet. A bevétel elegendő ahhoz, hogy megéljünk. Sokakat viszont az éhhalál fenyeget a Tizenkettedik körzetben.

Megmosakodtam, felöltöztem és bekaptam pár falatot. Elindultam a Főtér felé. Az emberek némán özönlenek a térre, mindenkinek be kell jelentkeznie. A tizenkét-tizennyolc éves gyerekeket, kor szerint elkülönítve, egy-egy kötéllel elkerített részre terelik, a legidősebbek állnak
elöl, a fiatalok hátrébb. Csak a haldoklók maradhatnak otthon. Őket a békeőrök ellenőrzik. Aki csalni próbál, börtönbe kerül.

Hat fecnin Peeta Mellark neve szerepel. Az nem olyan sok. Ismerek olyan Peremlakót akinek negyvenkétszer van felírva a neve.
-Nyugi Peeta. Nyugi.-suttogtam.
Effie Trinket feltipegett az emelvényre, és kezdetét vette az Aratás napja. Újra levetítették azt a filmet, miszerint magunknak és a lázadásainknak köszönhetjük, hogy minden egyes évben megrendezésre kerül az Éhezők Viadala. A film végeztével Effie oda lép a lányok neveit tartalmazó üveg gömbhöz.
-Mint mindig, hölgyeké az elsőbbség.- túr bele a sok papír fecni közé. Végül kiválaszt egyet és a mikrofonhoz lép. Széthajtogatja.
-Primrose Everdeen!- kiáltja ünnepélyesen. Primnek utat nyit a többi tizenkét éves.

Várjunk! Ő nem Katniss Everdeen húga? Prim szakasztott olyan mint Katniss, csak szőke és fiatalabb. Ezt onnan tudom, hogy gyakran néztem Katnisst a suliban. Ő volt az a lány akinek egy téli napon kenyeret adtam. Amikor ő és a családja éhezett. A pékségünknél is megállt. Láttam rajta, hogy nem bírja tovább. Az arca beesett volt és sápadt. A szemei karikásak voltak és biztos voltam benne, hogy baromira fázik. A vadász kabátot összehúzta magán, hogy a saját testének melegét valahogy bent tartsa. Megnézte a szemetest a pékségünk előtt, de semmit sem talált. Aznap vitték el a szemetet. Ekkor tudatosult bennem. Ha nem segítek rajta meghal. Nagyon kimerült volt. De még így is gyönyörű. Lerogyott egy fához. Én éppen a kenyereket sütöttem. Hatalmas cipók voltak. Hogy ételt vihessek neki oda kell égetnem a kenyereket. Egy kicsit tovább sütöttem őket a tűzben. Csak annyira, hogy a szélük egy kissé megfeketedjen. Tudtam, hogy anyám le fog szidni. Sőt, még verést is kapok. Óriási verést. De nem hagyhattam Katnisst éhen halni. Ekkor már a cipók megégtek. Az anyám észre vette, a hibát a kenyereken.
-Te szerencsétlen! Hogy voltál képes oda égetni az ételt? Így már senki sem veszi meg!-ordított. Elővette a piszkavasat, majd hozzám vágta. Égető fájdalmat éreztem, de nem törődtem vele.
-Menj, és add a disznóknak!
Kimentem a kenyerekkel a pékség elé a zuhogó esőbe. A megégett részeket a disznóknak hajítottam. Miután meggyőződtem arról, hogy anyám nem figyel, oda dobtam Katnissnek a cipókat, majd vissza mentem a pékségbe. Nem tudom, hogy emlékszik-e az öt évvel ezelőtt történtekre, de én megjegyeztem azt a napot. Azóta menthetetlenül bele vagyok esve Katnissbe.

Prim az emelvény felé sétált.. A levegő fagyossá vált. A lány megszeppenten lépdelt előre. Pár pillanattal később Katniss rohant a húga után.
-Prim! Prim! Jelentkezem! Önként jelentkezem!- rántja maga mögé Primet.
-Jelentkezem Kiválasztottnak!-kiáltja ziháltan.
-Prim! Keresd meg anyát érted? Keresd meg anyát!
-Nem! Katniss! Nem mehetsz!- kapaszkodott Prim Katnissbe.
-Prim! Engedj!- förmedt Katniss a húgára.
-Nem!- sírt Prim.
-Azt mondtam, engedj!-szólt Katniss erőteljesen.

Az, hogy valaki feláldozza magát az aratáskor, szokatlannak számított. De Katniss mégis vállalta a viadalt. Csak azért, hogy Primet, a húgát megmentse. Ezzel a cselekedetével még nagyobbat nőtt a szememben. Azon a februári napon is mindent megtett a családjáért. Küzdött nem csak a saját, de édesanyja és a húga életben maradásáért is.

Effie kissé megzavarodott.
-Micsoda nem várt fordulat! Lefogadom, hogy a nővére vagy.-csicseregte Effie. Katniss csak bólintott.
-Gyere fel, gyere csak!-invitálta Effie Katnisst maga mellé.
-Mondd csak, mi a neved?- kérdezte.
-Katniss Everdeen.-hangzott a válasz.
- Tapsoljuk meg a bátor Kiválasztottat, a Tizenkettedik körzet első önkéntesét, Katniss Everdeent!- tapsikol Effie. Elmarad a tapsvihar. Az emberek a lehető legmerészebben fejezik ki egyet nem értésüket.

Csendben maradnak.

Valaki elkezdi, aztán egyre többen
csatlakoznak hozzá, míg végül szinte mindenki hozzáérinti a szájához bal kezének három középső ujját,
és kinyújtja Katniss felé a kezét. Én is így teszek. A Tizenkettedik Körzet ezen régi szokását manapság már nemigen elevenítik fel, csak temetéseken lehet látni, nagy ritkán. A hála és a csodálat kifejezésére használják, mifelénk így búcsúznak azoktól, akit szeretnek.

Miután Effie felébredt a sokkból, így szólt:
- Most következzenek a fiúk!
Az üveg gömbben sokáig túrkál. Az ereimben megfagyott a vér. Az izmaim megfeszültek. A szívem a torkomban dobogott. Éreztem, hogy emelkedik a pulzusom. Az adrenalin teljesen átvette az irányítást felettem. Láttam, hogy nem én vagyok az egyedüli aki így reagált.

Innentől kezdve mindent lassítva érzékelek. Effie hosszas keresgélés után kivesz egy cetlit. Csigalassúsággal szétnyitja a papír fecnit.

-Peeta Mellark!-jelenti be. Ez most komoly? Ez nem az én napom. Ez biztos valami tévedés. Lesokkolódtam. Közben a többi velem egykorú utat nyit nekem.
-Gyere csak!-hív Effie.
-Esetleg van önkéntes?-kérdezi. Akaratlanul is a két bátyámra nézek. Az egyikük már túl idős, hogy helyettem jelentkezzen, de megkockáztatom, hogy nem menne helyettem. A másik bátyám lesüti a szemét. Nem lepődtem meg. Az önfeláldozás nem gyakori a Tizenkettedik körzetben. Még az Aratáskor sem. Az volt a szokatlan amit Katniss tett.

Elindulok. Érzem, hogy remeg a lábam. Csak ne essek el mire felérek! A következő pillanatban az emelvényen álltam. Ekkor tudatosult bennem, hogy vele leszek az arénában. Katniss-szel. Vagyis ha túl akarom élni, meg kell ölnöm őt. De nem tudom, és nem is akarom megölni. Elhatároztam, hogy nem mocskolom be a kezem. Akkor inkább meghalok. Effie hangja zökkentett ki a gondolataimból.
-Fogjatok kezet egymással!
Katniss-szel kezet rázok. Ahogy belenéztem a gyönyörű kék szemébe, tudtam, hogy nem felejtette el azt amikor ételt adtam neki.

Őrizetbe vesznek minket. Egy gyönyörű szobába vezetnek.
Tudom mi következik ilyenkor. Eljöhetnek a hozzátartozók elbúcsúzni. Nem fogom túlélni a viadalt. Az anyámat és a két bátyámat beengednik a békeőrök. Megölelnek. A testvéreim semmit nem mondanak. Nincs is rá szükség.
-Idén a Tizenkettedik körzet fog győzni.-szólal meg az anyám. De érződött a hangján, hogy nem rólam beszél. Hanem Katniss-ről.
-Az a lány egy igazi túlélő.-tette hozzá. Na szép! A saját anyám sem bízik bennem. Szerintem fényes jövő vár rám.
Apámat nem láttam. Gondolom vevő érkezett a pékségbe, és nem ér rá olyan csekélységekkel foglalkoznia, mint a fia, aki éppen a halálba készül.
Még bejött pár haverom elköszönni. Az idő leteltével a békeőrök a Kapitóliumba tartó vonatra rángattak Katnisst és engem.

Viszlát világ, viszlát élet, viszlát Tizenkettedik körzet!